Benyújtották az új javaslatot

Az új törvényjavaslat megtiltja a földadó kivetését a polgármestereknek, valamint a helyi önkormányzatoknak - jelentette be Nagy István agrárminiszter Gödöllőn péntek este. Az MTI tudósítása szerint a törvényjavaslatot a NAK, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és persze a kormányzati szereplők együtt dolgozták ki, majd nyújtották be az Országgyűlésnek. Ha elfogadják, akkor az új törvény már szeptember 1-jén életbe léphet.

A miniszter elmondta, hogy március végén már egy 120 ezer aláírással megerősített petíciót vett át a szervezetektől. Mindez azután történt, hogy Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki a helyi gazdákra.

Nagy István hozzátette, hogy a petíciót ő is aláírta, hiszen nem tartja helyesnek, hogy plusz terhet rójanak a szankcióktól, háborútól és aszálytól sújtott gazdákra.

A törvény 2015 óta életben van

A település adóról szóló törvény kapcsán még 2015-ben kapták meg a jogosultságot az önkormányzatok, ami már akkor felháborodást keltett. Akkor Nagy István azt mondta, hogy akkor tilos földadót kivetni, ha felmerül a kettős adóztatás, tehát olyan magánszemélyekre nem vethetik ki, akiknek ebből származik a fő jövedelme, de azokra sem, akik vállalkozóként vagy őstermelőként dolgoznak. Azóta azonban már számos település kivetette ezt az adót a helyi gazdákra.

Mindez Hajdúnánáson már 2015-ben megtörtént, ahol nemrég meg is duplázták az adót. A település polgármestere közben az adó egyik legnagyobb kritikusává vált.

Tavaly döntöttek

Hódmezővásárhelyen a közgyűlés novemberben döntött arról, hogy aki négy hektárnál nagyobb földet ad bérbe, annak hektáronként 9990 forintos adót kell fizetnie. A köztehertől körülbelül 80 milliós bevételt remélnek. A polgármester hozzátette, hogy a pénzt a város a rászorulók rezsitámogatására szeretné költeni. Javaslatot a MAGOSZ, az Agrárkamara, valamint az agrártárca egyaránt támadta.

8 év után végre változás történhet - fotó: pexels.com

A törvényjavaslat csupán egy bekezdésből áll

Túlzásba nem vitték, hiszen a most benyújtott javaslat mindössze egy bekezdést tartalmaz.

"A települési önkormányzat az illetékességi területén rendelettel olyan települési adót, települési adókat vezethet be, amelyet vagy amelyeket törvény nem tilt. A települési önkormányzat települési adót – a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog kivételével – bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy arra nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A települési adónak nem lehet alanya állam, önkormányzat, szervezet, továbbá – e minőségére tekintettel – vállalkozó."