Úgy tűnik, hogy a pálinkafőzdékben is korábban kezdődik a szezon, ami majd szeptemberben csúcsosodik ki igazán. Az alapanyagra nem lehet panasz, lesz bőven, sőt, sok helyen még a tavalyi készletből is akad. Jó hír, hogy 2023-hoz képest a legtöbb helyen az árak változatlanok maradtak, így a kisüsti pálinka literje 1400 forint, az aromatornyos kifőzése 1500 forintba kerül ebben az évben is.

A gyümölcstermesztők forgalmáról árulkodik

A pálinkafőzők forgalma mutatja meg, hogy milyen évet zárnak a gyümölcstermesztők, hiszen a cefrékből kiderül, hogy milyen az aktuális év. Mivel idén minden hamarabb érik, ami vonatkozik a cseresznyére, a meggyre, így bár a mennyiség elmarad a tavalyitól, bőven lesz miből dolgozni.

A szamócának már vége, így abból is készülhet pálinka. A főzőmesterek elmondása szerint ebből a gyümölcsből sem olyan bonyolult pálinkát készíteni, mint azt sokan hiszik. Maximum időigényesebb, de cseppet sem nehezebb.

Cseresznyéből sajnos kevés alapanyag várható, hiszen a február és a március is meleg volt, így a gyümölcsök korábban érni kezdtek, a gyorsaság pedig hatással volt a minőségre. A sárgabarack esetében azonban jó termés várható, szemben a korábbi évekkel, ahol rendre elfagyott a gyümölcs.


Mennyi esély van a szilvára?

Sok helyen a szilvában van minden reménye és bizalma a termelőknek. A Tiszántúlon kiválóan az adottságok a termesztéséhez és úgy tűnik, hogy egyelőre az előző évekhez hasonló mennyiség várható belőle. Jó hír, hogy a minőség tekintetében viszont javulást vélnek felfedezni - írta meg a Növényvédőszer.

Most még a tavalyról megmaradt almakészleteket viszik át a hűtőházakból, így a kapacitásokat most ezek a tételek kötik le jelentősen.

Milyen módszerrel készül a pálinka?

Most is kétféle módszerrel főzik: a hagyományos két utas desztillálással, illetve az aromatornyos lepárlással. Utóbbinak az illata és a zamata miatt annyira népszerű, a főzdék ráadásul kis tételben is vállalják a főzést. Mivel sok helyen kisméretű készülékekkel vannak felszerelve, így ott ez megoldható.

Bár a kisüstihez képest ez a pálinka illatosabb, sajnos nem időtálló, hiszen az érési folyamatok során sokat veszít az eltarthatóságából. Ezt szinte kizárólag csak azonnali fogyasztásra érdemes főzetni.

Szinte bármilyen gyümölcsből lehet pálinkát főzni - fotó: pexels.com

Szőlőből pálinka?

Bizony, a mai napig nagy divat szőlőből pálinkát készíteni, főleg a Sárgamuskotály és az Irsai Olivér azok, amiket pálinkának szánnak. Ebben azonban az időjárásnak is nagy szerepe van, hiszen a kertekben gyorsan elfogynak a gyümölcsök, nem tudnak mit eltenni, nem hogy cefrét készíteni belőle. A szezon végén tehát a szőlőből érdemes pálinkát főzetni. A végeredmény egy parfümös illatú nedű lesz.