Komplex vízügyi menedzserszoftvert fejlesztett ki a magyar Fatimex Technologies. A hatékony vízgazdálkodást elősegítő rendszer először összegyűjti és adatbázisba foglalja a hazai öntözőcsatornákban elhelyezett vezeték nélküli érzékelők által mért adatokat. Utána az elérhető adatok és a kifejlesztett számítási módszerek alapján vízszállítási és öntözési menetrendet készít, illetve könnyen elérhető formában, mobil applikáción és weboldalon, közzéteszi az öntözéssel kapcsolatos információkat a gazdálkodók számára.
Ugyanakkor a hazai mezőgazdaságban viszonylag alacsony az öntözött földek aránya, viszont az egyre intenzívebb gazdálkodás előtérbe helyezésével ezen a téren jelentős növekedés várható a jövőben. A megfelelő öntöző vizes gazdálkodáshoz két dolog szükséges: a meglévő állapotot bemutató pontos adatokra, valamint a megfelelő előrejelzések elkészítésére, amelyek megalapozzák a víz mozgatásával kapcsolatos döntéseket.
Takarékosságra és előretervezésre ösztönzik a gazdákat – fotó: Shutterstock
A Fatimex Technologies hazai, valamint európai uniós forrásból megvalósult komplex rendszere három fő részből áll össze: egy új üzleti modellből, egy vezeték nélküli érzékelőkön alapuló adatgyűjtő rendszerből, valamint az adatbányászaton alapuló műszaki intelligenciából.
A rendszer használat során a vízügyi társaságok az üzleti modell segítségével az öntözővizet a valós költségek alapján hatékonyan elosztva tudják biztosítani a mezőgazdasági gazdálkodók számára. Az ellenőrzött adatgyűjtő rendszer bármilyen szükséges típusú mérési igényhez alkalmazkodik. A műszaki intelligencia pedig képes arra, hogy az édesvízi csatornákon mozgatandó vízmennyiséget annak veszteségeivel együtt kiszámolja. A technológia alkalmas arra is, hogy a központból, akár emberi beavatkozás nélkül is irányítsa az eddig kézzel, a helyszínen ki-bekapcsolt vízügyi berendezéseket (szivattyúk, gátak).