Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak632 FtBenzin árak614 FtEUR414.77 FtUSD400.16 FtCHF445.43 FtGBP500.5 Ft
Hirdetés
Már nem termelhetünk és oktathatunk úgy, mint 10 éve
Aki nem tart lépést az új technológiákkal, nem lesz versenyképes.
Nagyjából 10 évvel ezelőtt indult a negyedik ipari forradalom, amikor elkezdtek terjedni a kiberfizikai rendszerek. Ez teljes paradigmaváltást jelentett az élelmiszeriparban is.
A 2022 májusi PREGA konferencián Oktatás és KFI szerepe élelmiszeripar digitalizációjának fejlődésében címmel Dr. Kovács Zoltán tartott előadást.
Dr. Kovács Zoltán az előadásában kitért arra, melyek az élelmiszeripar digitalizációjának kihívásai. Kiemelte, hogy a fiatalok hétköznapi digitális ismeretei csak részben elegendőek a kiberfizkai rendszerek működtetéséhez, digitális kompetenciáik fejlesztése mindenképpen szükséges. Ebbe beletartozik a képzők képzése is. Bemutatta az élelmiszeripari digitalizációs eszközrendszert, valamint azt, hogyan kapcsolódnak ezek össze az oktatással, hogyan alkotnak egy rendszert.