Gazdasági hírek
Évente közel 14 százalékkal nőhet a biomagpiac értéke
A biomagvak globális piacának értéke 2022-re elérheti a 4,59 milliárd dollárt.
Majdnem fél évszázados a KITE Zrt.
45 éves a legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor.
Jó irányba mozdultak a terményárak
A búza és a kukorica ára is magasabb a tavalyinál, a repcéért némileg kevesebbet adnak.
Alföldi Napok: Kihirdették a Termékdíj Pályázatok nyerteseit
Kihirdették a Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat és a Magyar Növénytermesztésért Termékdíj Pályázat 2018-as nyerteseit.
Az aszály- és belvízkárok megelőzésén dolgoznak
Együttműködési megállapodást írt alá az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a KITE Zrt. vezetője 2018.04.17-én az aszály- és belvízkárok mérséklésének érdekében.
Nyolcmilliárd forintos kerettel indul a Nemzeti Fehérjetakarmány Program
A Nemzeti Fehérjetakarmány Program 5 évet ölel fel, ebben az évben 500 millió forinttal indul a program.
Svájcban továbbra is tiltják a génmódosított növények termesztését
Már 2010-ben a Greenpeace megnyugvással üdvözölte azt, hogy a svájci parlament 3 évvel meghosszabbította az országos moratóriumot a genetikailag módosított növényekre. Így Svájc 2013-ig...
Ezek a hölgyek értenek a pálinkákhoz!
Először rendezték meg a Balaton Open nemzetközi pálinka-és párlatversenyt Zamárdiban április 12-én és 13-án.
Munkaerő-kihívások a tejtermelő gazdaságokban
2018. április 11-12-én 7. alkalommal rendezte meg az AXIÁL Kft. Gyakorlati Akadémia szakmai rendezvényét a szarvasmarhatartók, azon belül is elsősorban a tejtermelő gazdaságok vezetői részére.
Kiadvány foglalja össze a gépi munkák költségét
A NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet elkészítette a „Mezőgazdasági gépi munkák költsége 2018-ban” című kiadványt.
Továbbra is egy „pipával” lehet 30-50%-os díjvisszatérítést kapni
Változatlan formában megy tovább a díjtámogatott növénybiztosítások rendszere 2018-ban is, melyben továbbra is 4 milliárd forint állami támogatás áll az arra jogosult gazdák rendelkezésére.
Távérzékelési céget vásárolt a Syngenta
A Syngenta februárban megvásárolta a FarmShots néven alapított agrártechnológiai távérzékelésre specializálódott startup vállalkozást. A világcégnek eddig nem volt ilyen üzletága.
Kiemelt innovációs elismerésben részesült a Phylazonit Technológia
A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint további öt innovációs díjat és egy kiemelt elismerést adtak át nemrégiben az Országházban.
Visszaeshet idén a cukorrépa-termelés
A cukor ára nagyot esett az utóbbi időben, ez a termelést is visszaveti.
Az orosz mezőgazdaság külföldi segítségre szorul
Oroszország a világ legnagyobb almaimportőre, mert a helyi fajták gyorsabban megromlanak, mint az Európában vagy Kínában termesztettek. Ráadásul a vásárlók többnyire jobban is szeretik az importált...
Néhány évtized múlva eltűnhet a kávénövény?
Ausztrál tudósok szerint a globális felmelegedés hatására a kávénövény a következő 50-60 évben eltűnhet a Földről.
Évről évre nő a mezőgazdasági károk értéke: hogyan előzhetjük meg a bajt?
A változékony, sokszor szélsőséges időjárás miatt egyre több mezőgazdasági kárral kell szembenézniük a gazdáknak. A Generali Biztosítónál 2017-ben jelentett vagyoni károk 315 millió forintra rúgnak,...
Ismerje meg a 2016-os agrár-munkaerőpiaci felmérés eredményeit!
A NAK az AKI és minisztériumok közreműködésével még 2016-ban végezte el a korábban már többször hivatkozott, az agrár-munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalára vonatkozó kutatást. Az eredmények most...
Ígéretes eredményei vannak az indiai-izraeli mezőgazdasági együttműködésnek
Izrael nemrégiben nyitotta meg a 23. mezőgazdasági központot Indiában, hogy egy államközi szerződés alapján kutatói megosszák a száraz körülmények közti mezőgazdasági tapasztalataikat az indiai...
Számíthatunk-e magasabb terményárakra idén?
A tavalyi évhez képest a világpiacon és Magyarországon is magasabb jelenleg a búza és a kukorica ára.
Államilag garantált profit a mezőgazdaságból: 22 millió forint évente!
Igazi álom valósulhat meg. Egyszer megdolgozni valamiért és folyamatosan részesülni belőle. Egy vetéssel sok aratás. A passzív jövedelemben az a csodálatos, hogy nem igényel törődést.
A mezőgazdaság is jó érzéssel gondolhat a cementgyárra
Mi a közös egy cementgyárban és egy nápolyiüzemben? Nemcsak az, hogy mindkettő liszt finomságú alapanyaggal dolgozik, vagy hogy sok szálon kötődik az agráriumhoz. Az is összehozza össze őket, hogy...
A mezőgazdasági pályákat népszerűsítette a Corvinus Agribusiness
A magyar gazdálkodók körében a 35 év alattiak aránya csupán 6%.
Kukoricamalom épül Karcagon
Kukoricamalmot épít Karcagon, a volt rizshántoló területén a Jász-föld Zrt. 1,5 milliárd forintos beruházással.
Nyugdíj gazdáknak: 15 év nyugdíj összege évente!
Mihez kezdene évente 22 millió forint passzív jövedelemmel, azaz nyugdíjjal? Igen, ez egy átlag nyugdíj 15-szöröse! Mintha egy év alatt 15 év nyugdíjat kapna!
Gyorsítani kell a vidékfejlesztési pályázatok kifizetését
A Vidékfejlesztési Program 71 pályázatából 42 már lezárult, 1040 milliárd forint sorsáról döntöttek. Ebből azonban még csak 215,8 milliárdot fizettek ki. Mivel a vártnál hosszabb idő telt el a pályázat benyújtása és elbírálása között, jogos az igény, hogy a nyertesek nagyobb mozgásteret kapjanak a projektek módosítása során.
Legyünk nyomonkövethetők a termőföldtől az asztalig! – Roadshow vállalkozóknak!
2018. áprilisától kezdve az év őszéig az élelmiszerek nyomon követésével kapcsolatos információkkal ismerkedhetnek az élelmiszeripari vállalkozások.
Okos mezőgazdaság, okos gazdák, okos technológia!
Az egész világra jellemző az okos technológiák használata. Ez alól a mezőgazdaság sem kivétel. A modern mezőgazdaságot az innováció hajtja. Már nem csak biotechnológiailag fejlődik. A mezőgazdaságban...
Gazdatapasztalatok a precíziós gazdálkodásról
A precíziós gazdálkodásra alkalmas géppark és technológia már megvan, de hiányoznak a megfelelő szakemberek, akik képesek lennének minden kérdés megválaszolására. A tudatosság és a konkrét tervezés...
Még lesz keret a fiatal gazdák számára egy újabb pályázati körre
Háromezer fiatal gazda induló támogatási pályázatának tartalmi értékelése jelenleg már „véghajrában” zajlik, és várhatóan március 31-ig a döntés is megszületik. Fejenként 40 ezer euró odaítéléséről van szó. A keretben még maradt „egy körre” pénz, amelyet 2020-ig meg lehet hirdetni.
Újabb együttműködési megállapodást írt alá a MEGFOSZ és az MKB Pénzügyi Csoport
A mai napon újabb, egy évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke és dr. Balog Ádám,...
Egy hektáron megtermelheti egy új John Deere árát!
Évente 22 millió forint államilag garantált extra bevétel, 500 millió forint bevétel 25 év alatt. Cikkünkből megtudhatja hogyan lehet az Öné.
Robotmunkaerő a bevándorlók helyett
Az Egyesült Királyságban a Brexit már most munkaerőhiányt eredményezett, ezért a termelőknek új megoldásokon kell gondolkodniuk.
Az EU megemelné a de minimis támogatás felső határát
Az EU Bizottság kezdeményezte a de minimis, azaz a Brüsszel jóváhagyását nem igénylő, nemzeti kormányok által egy üzemnek adható csekély összegű támogatás összegének 15 ezerről 25 ezer euróra történő...
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.![Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4419/cikk_74419/gazdasagatadas07_750x417_notext_fill_540x300_0.jpg)
Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium
Kerülj képbe a gazdaságátadással és az aktuális pályázatokkal. Jelentkezz az...![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)