Gazdasági hírek
A hatalmas búzatermés és az alacsony szállítási ár a baj
Ausztrália hivatalos mezőgazdasági elemző intézete, az ABARES, megerősítette a korábbi becslését, hogy rekord búzatermés lesz ebben a szezonban.
Ukrajna gyümölcsöt is exportálna Kínába
Ukrajna növelni igyekszik a Kínába irányuló mezőgazdasági- és élelmiszeripari exportot.
Akvapónia kis- és közepes vállalkozóknak, – vagy csak úgy otthonra!
Egy magyar fejlesztést mutatunk be, – és reméljük, hogy még híres lesz a nagyvilágban!
Gyakorlatilag folyamatosan átvernek minket a nagykereskedők
A kereskedők apró trükkjei továbbra is károsítják és bosszantják a fogyasztókat.
Agrárpárti elnököt akarnak a gazdák
A francia termelők teljesen új támogatási rendszer kialakítását szorgalmazzák, és nagyon nem mindegy nekik, hogy a következő elnök mennyire képviseli az érdekeiket.
Az ország, ahol ha a városlakók nem termeltek volna, éhenhalnak
A kubai városlakók rendkívüli önszervezése példát mutat sok más országnak. Talán Magyarország is tanulhatna belőle.
A K+S német műtrágyagyártó terjeszkedik Szaúd-Arábiában
A német műtrágya gyártó és forgalmazó vállalat tulajdonrészt szerzett az Al-Biariq szaúdi vállalkozásban.
Miért kell a világ másik feléről hozni, amit helyben is megkaphatunk?
Egyre több kezdeményezés karolja fel a helyi termékeket világszerte, a vásárlók pedig sokszor már tudatosan ezeket keresik az importáruval szemben.
Digitális szolgáltatást indít a Monsanto
Az adott parcella körülményei között a legjobb terméseredmény érhető el a tervezéshez és betakarításhoz szükséges programcsomaggal.
Egyre több robot áll be dolgozni a mezőgazdaságba (+Videó)
Ennek következménye lesz a termésmennyiség jelentős növekedése a közeljövőben.
Egy terv, ami egyszerre mentheti meg az európai tejtermelőket és a szíriai gyerekeket
Még idén több ezer karton tej indulhat útra a háború sújtotta Szíriába.
Oroszország célja a teljes önellátás
Az ország hét éven belül mezőgazdasági termékekből teljesen önellátó lehet, az orosz szupermarketek polcai 80-90 százalékban már most orosz árukkal vannak feltöltve.
Közvetlen kifizetések: nem kell a változtatás
A direkt kifizetések átcsoportosítása a második pillérbe nem lenne célravezető a Német Parasztszövetség szerint.
Azok kezébe kerül a termőföld, akiknek semmi közük a mezőgazdasághoz
A spekulánsok és a külföldiek földszerzése miatt a termőföld egyre kevésbé szolgálja a helyben lakó közösségek megélhetését.
GMO: az élelmiszer-ellátás jövője vagy hatalmas kockázat?
A Brit Farmerszövetség támogatja a génkezelt növények termesztését, szerintük a GM növények hozzájárulnak a termelés növeléséhez, és ez a legfontosabb.
Évente 511 millió eurós terméscsökkenést okoz a klímaváltozás Németországban
Egyre gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek, emiatt a termelőknek gondolniuk kell a biztosításuk kiterjesztésére az ilyen jelenségekre is.
A Monsanto leányvállalata felvásárolja az észt VitalFields céget
A Monsanto tulajdonában lévő Climate Corporation vállalat tulajdonjogot szerzett az észtországi székhelyű VitalFields cég beüzemeltetésére. A tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra, de azt...
Könnyített zöldítés: ezek fognak változni
Életszerűbbé válnak például a tájképi elemek kijelölésére vonatkozó szabályok, az ökológiai fókuszterületek előírt arányán pedig emelnek. De a termeléshez kötött támogatások szabályaiban is lesznek...
Már végleges – összeolvad a Monsanto és a Bayer
December 13-án elhárult az egyik legnagyobb akadály a Bayer AG és a Monsanto fúziójának útjából, mivel az utóbbi vállalat részvényesei nem emeltek kifogást a tranzakció ellen.
Az alacsony árak miatt a hatékony termelés létkérdés a növénytermesztőknek
A globálisan rekord magas készletek átrendezik a mezőgazdasági árakat, a növényi termékek tartósan alacsony árszintjére kell berendezkedni.
Magyarországon sem lesz könnyű megszabadulni a génkezelt takarmánytól
A világban termelt szója 90 százaléka génkezelt, így a hazánkba behozott import szója nagy része szintén GMO.
Túl a 100. termőföld-értékelésen
Az elsősorban termőföld adásvételeknek internetes felületet biztosító x-agro.hu két hónapja indította útjára egyedülálló termőföld-értékelését. Az Agrotax névre keresztelt online szolgáltatást...
Nem a KAP megreformálására, hanem egy teljesen új agrárpolitika létrehozására van szükség
Az EU mezőgazdasági biztosa szerint szükség van többek között: az agrártermelők pozíciójának javítására az élelmiszerláncon belül, a támogatások célirányos felhasználására és a precíziós gazdálkodás...
Nagy a világpiaci kereslet a kukorica iránt, ezért a verseny is hatalmas
A kereslet nagy, a kínálat pedig bőséges, hazánknak pedig nem könnyű megküzdenie az exportpiacokért.
Ismerős helyzet – a szomszédok sem tudnak megszabadulni a gabonától
Szlovákia az idei hatalmas gabonafeleslegét sem eladni, sem takarmányként hasznosítani nem tudja.
A Brexitet követően a britek új piacok felé néznek
A Brexit bejelentése óta az Egyesült Királyság igyekszik növelni a az unión kívüli országokba irányuló agrárexportot, viszont vannak olyan termékeik, amelyeket kifejezetten az EU piacára állítanak...
Versengenek a befektetők a Krím félsziget mezőgazdaságának fejlesztéséért
A Krím félsziget, amelyet az orosz-ukrán konfliktus kezdetén csatoltak Oroszországhoz, rendkívül jó adottságokkal rendelkezik a zöldség-és gyümölcstermesztéshez.
Oroszország is engedéyezheti a génmódosított növények termesztését
Az országban jelenleg is terjednek a GM vetőmagvak, most ezek engedélyezett termesztését javasolják.
Ezt várhatják a gazdák a Trump kormánytól
A gazdálkodók körében jelentős a jelenlegi amerikai elnök támogatottsága, amit az új kormány valószínűleg próbál majd fenntartani.
Pénzügyi védelem agrárkockázatok ellen
A hazai növénytermesztés jövedelmezőségének egyik legfontosabb kritériuma az időjárási kockázatok kezelésének hatékony megvalósítása.
Lesz elég hús az asztalunkon?
A népesség és az életszínvonal emelkedése egyaránt növeli az állati fehérje fogyasztását, miközben a fenntartható fejlődés hatékonyságnövelést sürget az állattenyésztőktől.
Körkérdés: az adócsökkentésre időben gondolt?
Természetesen az adófizetési kötelezettség teljesen legális formájáról lesz szó, mert még faraghatunk le itt-ott a fizetendő adónkból. Szigorúan legális módon!
Erősíti magyarországi jelenlétét a Syngenta
A vállalat számos új szakember felvételével tovább bővíti regionális pénzügyi központját Budapesten.
Rengeteg olyan ételt dobunk ki, amit még megehetnénk
Az Európai Bizottság egy új platformot nyitott az élelmiszer-veszteségek és az élelmiszer-pazarlás megelőzésére és fékezésére.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.![Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4419/cikk_74419/gazdasagatadas07_750x417_notext_fill_540x300_0.jpg)
Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium
Kerülj képbe a gazdaságátadással és az aktuális pályázatokkal. Jelentkezz az...![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)