Gazdasági hírek
Népszerű előfinanszírozási konstrukciók az MKB Banknál
Tovább enyhít a 2005 óta elérhető MVH faktoring konstrukció feltételein az MKB Bank, valamint újraindítja az agrár-környezetgazdálkodási támogatás (akg) előfinanszírozását.
Takarék Agrár Központ segít az állattenyésztési ágazatok válságos időszakában
A Takarék Integráció idén is kiállítóként vett részt a négy napos hódmezővásárhelyi állattenyésztési napokon. A kiállítás partnertalálkozókra, – és pénzügyi tanácsadásra is lehetőséget biztosított.
Szükség van a közös agrárpolitika reformjára
A KAP reformja talán enyhíthet az európai mezőgazdaság krízisén.
Egyre több gabona áramlik az EU-ba
Március végéig jelentősen növelte mezőgazdasági termékeinek exportját Ukrajna, ahol a tavaszi gabonafélék vetésterületét is nagymértékben bővítették.
60 ezer hektár állami föld keresi új gazdáját
A kormány célja, hogy 80-20 százalék legyen a családi gazdaságok és a nagybirtokok aránya.
Bekebelezhetik a világ legnagyobb vetőmag-vállalkozását
A Monsanto igazgatótanácsa is megerősítette a Bayer ajánlatáról szóló hírt.
Erste Bank: Terített vendégasztal mellett otthonosabb a pénzügyek intézése
Meglepően barátságos, ugyanakkor modern vidéki hangulattal várja az Erste Bank a gazdálkodókat az Alföldi Állattenyésztési Napokon.
Egyre többen szabadulnának már az embargótól
A szankciók sokkal érzékenyebben érintik a tagországok gazdaságát, mint Oroszországét.
Az agrár-környezetgazdálkodási program nagy vesztesei
Sok olyan gazda szorult ki idén az AKG támogatásból, akik ezelőtt sikeresen pályáztak. Közülük nem egy a fennmaradásért küzd. – Soroló, péntek 7.30.
Közérthetően az elővásárlási jogról
A termőföld adásvétellel foglalkozó szakértők beszámolói alapján állítjuk: aki földet kíván adni, venni vagy cserélni annak ismerősen cseng az elővásárlási jog fogalma, ennek ellenére még mindig...
A több tápanyag több termést eredményez
A megfelelő tápanyag-utánpótlás versenyképesebbé teszi a termelést, itthon ugyanakkor még van mit javítani rajta.
100 millió euróval enyhítenék a tejkrízist
Nem csak Magyarországon dagad a tej- és hústermelők válsága.
Friss helyzetjelentés! Így állunk a hazai növénytermesztéssel, ahogyan a Bank látja.
Átfogó iparági elemzést készített az Erste Bank Agrár Kompetencia Központja Magyarország szántóföldi növénytermesztésének helyzetéről. Amellett, hogy a tanulmányból értékes következtetéseket lehet levonni az agrárszakmai döntésekhez, kiváló útmutatóként szolgálhat a gazdálkodók számára.
Ön is tehet azért, hogy gyorsabb legyen a kifizetés!
A 2. Talajközpontú Termelés Konferencia egyik megnyitó előadója Dr. Gyuricza Csaba, az MVH elnöke volt.
Az európai sertéshús egyre több piacot hódít meg
Japán és Mexikó is várja az európai sertéshúst.
Tömegesen mennek csődbe az agrárvállalkozások
Európára és a tengerentúlra is kiterjed a tejválság.
Átrajzolhatják a lisztpiac térképét
Az ukrán malomszövetség szerint akár évi félmillió tonnára növelhető az éves lisztkivitel.
Hogyan szolgálja a méhészet az egészséget és mi az apiterápia?
A Vendvidéken az utánozhatatlan minőségű mézet és az érintetlen természet adta előnyöket használják ki az emberi egészség védelmében. – Soroló, péntek 7.30.
Lépéselőnyben a földadásvétel piacán
Hiánypótló az a földadásvételt segítő online portál, amit az X-Agro szakértő csapata közel egy évet fejlesztett és fél évvel ezelőtt hívott életre.
Készüljünk fel az agrártámogatások utáni időszakra!
Komoly változások várhatóak az Európai Unió támogatási rendszerében.
Klímaforradalom – felezni kell a kérődzők létszámát?
Összefér-e az ökológia az ökonómiával?
A cseh mezőgazadaság fejlesztési elképzeléseiről itthon is példát vehetünk
Csehország célja az önellátottsági szint emelése, a hazai előállítású élelmiszerek fogyasztáson belüli részarányának növelésével.
Kína egyre éhesebb az import húsra
Oroszország betörne a kínai húspiacra, a szárnyasok után a marha- és sertéshússal bővítenék a kivitelt.
Mit hozhat a digitalizált mezőgazdaság?
A fejlesztő vállalatoknak most kell bebizonyítaniuk, hogy rászolgálnak a gazdák bizalmára.
Használja jól a bankját! – Szakemberhálózattal a gazdálkodókért
Egyszerű, gyors és komplex finanszírozással jelentős megtakarításokat érhet el.
Innovatív agrárszakembereket díjazott a K&H
Lezárult a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, idén hét ifjú agrárszakember részesült szakmai elismerésben, és kapott összesen 1 millió forint anyagi támogatást.
Ide ömölhet az EU-s tejtenger
A tejtermelők megláthatják a fényt az alagút végén.
Nemcsak segít, összefogásra is ösztönöz az Élelmiszerlavina program
A program keretében zöldségeket vetnek el és gondoznak majd hónapokon át nehéz sorsú emberek bevonásával a kedvezményezettek.
Kétnapos váltásokra köteleznék a tehenészeteket
11 óra helyett, napi 8 órára csökkenhet a pihenőidő. A tejtermelők nem támogatják a törvénykönyv-módosítást.
Kína ebben az évben befejezi az állami kukorica-készletezési programot
Az elemzők aggódnak, milyen hatással lesz a világpiacra, ha a tartalékot értékesíteni kezdik.
Hova tart a magyar állattartás?
Egyre fogyatkozik a kérődzők száma Magyarországon, a mangalica viszont új piacra talált a Távol-Keleten. Soroló – szombat 07.30.
Helyre kell állítani a tejpiac egyensúlyát
A piacnak meg kell találnia a kínálat és a kereslet közötti egyensúlyt, amihez radikális és kíméletlen intézkedésekre lesz szükség.
Ők azok, akik nem zúgolódnak az élelmiszer-embargó miatt
Az embargó az orosz mezőgazdaság fejlődésére élénkítőleg hat, miközben veszteséget okoz a Nyugatnak.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.![Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4419/cikk_74419/gazdasagatadas07_750x417_notext_fill_540x300_0.jpg)
Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium
Kerülj képbe a gazdaságátadással és az aktuális pályázatokkal. Jelentkezz az...![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)