Az ízlelőbimbók olyan sejtekből állnak, amelyek tele vannak receptorokkal. Ezeken keresztül akkor indul el a jel az agyba, amikor az elfogyasztott ételben lévő ízmolekulák kapcsolódnak a sejtekhez. Ennek köszönhetően érzékelhető a négy ismert íz – sós, édes, keserű, savanyú –, valamint az ötödik, az umami.

Minden egyes ízt más receptorok érzékelnek, ám az édes ízzel kapcsolatban a témát vizsgáló kutatók korábban megállapították, hogy a folyamat összetettebb, mint a többi esetében. Amikor a tudósok megszabadultak az édességet detektáló T1R receptorcsaládot kódoló génektől a kísérleti egerekben, meglepő dolog történt: úgy tűnt, hogy az állatok még mindig élvezték a cukorfogyasztást.


Ennek az lehet az oka, hogy a receptorok mellett más is segíti az ízlelést. Az édes ízt érzékelő sejtek receptoraiban van egy fehérje, a nátrium-glükóz kotranszporter 1 (SGLT1), amely a vesében és a belekben nátriumot használ a glükóz sejtekbe történő szállítására. A tudósok azt találták, hogy ez a folyamat az egerek ízlelőbimbóiban is megtalálható. Amikor a T1R-t kódoló géntől megszabadított egereknek glükózt és alacsony sókoncentrációt tartalmazó oldatot adtak, az egerek ízreceptorsejtjeihez kapcsolódó idegek gyorsabban reagáltak azon állatokhoz képest, akik csak glükózt fogyasztottak. Ez megmagyarázhatja, miért érzi valaki édesebbnek azt az ételt, amire egy kevés sót tesz.

Egy másik tanulmány szerint van egy másik magyarázat is: az édes ízt nemcsak a sóban lévő nátrium erősítheti fel, hanem a kloridionok is, melyek kapcsolódnak a TR1 receptorokhoz, majd megváltoztatják annak alakját. Ez annak a jele, hogy a receptor aktiválódott, így édes ízről küld jelet az agynak.

Forrás: hvg.hu

Indexkép: Shutterstock