traktor

A K105 Sky Jump SDT Dual Steer keskeny nyomtávú traktor – fotó: Agroinform.hu

Az előremutató megjelenésű Ferrari és BCS színekben egyaránt létező K 105 Sky Jump SDT Dual Steer keskeny nyomtávú kertészeti traktor igazi különlegessége – mint ahogy a típusjelzése is utal rá – kormányrendszerében rejlik. Az ízelt csuklós törzskormányzást és a mellsőkerék-kormányzást kombinálva olyan kis sugárban fordul, amely szinte egyedülállóvá teszi kategóriájában a manőverezhetőség tekintetében.

A kiállításon bemutatott gumihevederes hátsó járószerkezettel szerelt változata a talajkímélés mellett a legnehezebb terepviszonyok között is kiváló stabilitást biztosít az erőgépnek. A traktorban egy megbízható négy hengeres 3,8 literes, 98 lóerős Kubota dízelmotor szolgál erőforrásul.

traktor

Az előremutató megjelenésű traktor Ferrari és BCS színekben egyaránt létezik – fotó: Agroinform.hu

A rendezvény minden napján számtalan érdeklődő vette körül a "C" csarnok előtt kiállított két kanadai Versatile traktort, melyek közül itthon inkább a nehézuniverzális MFWD 310-es modell számít újdonságnak, hiszen a törzscsuklós változatokból már szép számmal üzemel hazai gazdaságokban a felhasználók nagy elégedettségével.  A kiállított 310-esben, a háromtagú MFWD nehéznuniverzális család legnagyobb modelljében egy 8,9 literes hat hengeres, Tier4Final emissziós besorolású, 310 lóerő névleges teljesítményű, Cummins QSL9 dízelmotor szolgál erőforrásul.

traktor

A Versatile MFWD 310 a "C" csarnok előtti szabad területen – fotó: Agroinform.hu

Az erőátvitelről 16/9 sebességfokozatot és 40 km/h maximális sebességet biztosító Full Power Shift váltó gondoskodik. A több mint 6,83 m2-es üvegfelülettel rendelkező De Luxe kabinban a vezetőülés 27 fokban elforgatható, a félaktív légrugós vezetőülés bőr borítása tovább növeli a kényelmet. A motorháztető újra tervezésével az előző generációhoz képest 35 százalékkal növelték fülkéből  előre  belátható munkaterület nagyságát.

traktor

Farmtrac 6050DT Heritage 4x4 – fotó: Agroinform.hu

Korábbi beszámolónkban már írtunk a lengyel Farmtrac traktorok bemutatkozásáról, ezúttal az egykori FORD traktorok bázisán készülő 6050 Heritage típusát említjük meg, amely a minimál traktor alternatíváját testesíti meg egyszerű felépítésével, elfogadható kényelmével, takarékos motorjával. A három hengeres 3,34 literes, 50 lóerős, 1850 f/min névleges fordulatú költségtakarékos dízel erőforrásával, duplatárcsás tengelykapcsolójával és a 8/2 sebességfokozatot biztosító, mechanikus kapcsolású váltóművével igazán jó választás kis gazdaságok, állattenyésztéssel foglalkozó telepek, illetve kertészetek számára. 4x4-es változata robusztus mellső kerékhajtással rendelkezik, így nehezebb munkakörülmények esetén sem kell aggódnia a felhasználónak.

traktor

CASE IH Maxxum  125 – fotó: Agroinform.hu

Bemutatkozott a CASE IH Maxxum széria legújabb generációja is a kiállításon, melynek tavaly nyáron volt a nemzetközi sajtópremierje. Minden modell  négyhengeres motorral rendelkezik, melyek 115-145 LE közötti névleges, illetve 145-175 LE közötti maximális motorteljesítményűek, de a Maxxum 150-es és Maxxum MC 150-es hathengeres motorral is rendelhető. A megjelenésben a korábbi generáció leköszönése előtt bevezetett új fülketető és a felfrissített, az Optum megjelenéséhez igazított új motorháztető jelent változást. Az új első híd és fülke felfüggesztés, illetve a különböző ülés opciók jelentősen csökkentették a kezelőre ható káros lengéseket, rezgéseket.