A Feltételesség előírásai közül a HMKÁ7 esetében az az alaptézis, hogy a HMKÁ7-et kétféleképpen lehet teljesíteni: vetésváltással VAGY terménydiverzifikációval. Az önmaga után nem vethető növényekre vonatkozó szabály egyértelműen a vetésváltási szabályok közé tartozik.

Tehát, ha valaki terménydiverzifikációval felel meg a HMKÁ7-nek, akkor nála – az összes többi vetésváltási szabállyal együtt – az önmaga után nem vethető növények szabályának nincs relevanciája – írja a nak.hu.

A HMKÁ7 terménydiverzifikációval való teljesítését nem úgy kell tekinteni, mint egy „mentesülési esetet” a vetésváltás alól, hanem ez két különálló teljesítési út.

Kivételek:

  • A 10 hektárnál kevesebb szántót művelő gazdaságok
  • Azok a gazdaságok, amelyek esetében a támogatható mezőgazdasági terület több mint 75 %-a állandó gyepterület és azt gyep vagy egyéb egynyári takarmánynövény termesztésére vagy az év, illetve a növénytermesztési ciklus jelentős részében vízzel elárasztott növények termesztésére vagy ezek kombinációjára használják
  • Azok a gazdaságok, amelyek esetében a szántóterület több mint 75 %-át gyep vagy egyéb egynyári takarmánynövény termesztésére, parlagon hagyott földterületként, hüvelyes növények termesztésére vagy e célok közül többre is használják
  • Évelő szántóföldi kultúrákkal borított terület
  • Árasztásos művelésben (víz alatt) termesztett szántóföldi kultúrák
  • Parlagon hagyott terület

A diverzifikáció esetében a mentesülő üzemtípusok ugyanazok, mint a vetésváltásnál.

A különböző növénykultúrák arányának kiszámítása során az egységes kérelem benyújtásának évében május 1. napjától szeptember 30. napjáig tartó időszakot kell figyelembe venni – írja a nak.hu.

vetés

A diverzifikáció esetében a mentesülő üzemtípusok ugyanazok, mint a vetésváltásnál – fotó: Pixabay

Fentieken túlmenően a hatályos uniós jog és a nemzeti feltételesség rendelet egyaránt rögzíti, hogy a 10 ha alatti üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők nem tartoznak a feltételességi ellenőrzések és szankciórendszer hatálya alá.

Ez azt jelenti, hogy a 10 ha alatti pl. dinnyetermesztők esetében, hogy ezen gazdaságokat sem ellenőrizni, sem szankcionálni nem fogják a feltételességben mindaddig, amíg az üzemméretük 10 ha alatti.

Azonban a 10 ha feletti üzemmérettel rendelkezőknél is mentesség állhat fenn a vetésváltás alól – ha a diverzifikációt sem tudják teljesíteni -, ha pl. ökológiai tanúsítvánnyal rendelkező területen termesztik a dinnyét, akkor más jogszabályi hely alapján megint él a mentesség.


Ugyanígy (akár) a július végén/augusztusban lekerülő dinnye után lehet vetni zöldtrágya (vagy egyéb) másodvetést, ami ott marad áprilisig-májusig, és akkor megint lehet a jogszabállyal összhangban dinnyét termeszteni (mert a másodvetés megtöri az önmaga után való vetést), ráadásul a talaj takarása is megvalósul – olvasható a nak.hu cikkében.

Indexkép: pixabay.com