A hagymafogyasztás egészségügyi előnyei
A hagymafélék nagyon gazdagok szerves kénvegyületekben, amelyeknek – amellett, hogy erős illatukért és ízükért felelősek – számos jótékony hatása van. A hagyma értékes forrása a vitaminoknak és ásványi anyagoknak is, tartalmaz többek között kalciumot, folátot, vasat, mangánt, káliumot, B6- és C-vitamint is.
A hagymában lévő szerves kénvegyületek megakadályozhatják a rákos sejtek szaporodását
Laboratóriumi vizsgálatok azt sugallják, hogy a hagymában lévő szerves kénvegyületek megakadályozhatják a rákos sejtek szaporodását és növekedését, ami sejtpusztuláshoz vezethet. Egy 2019-es tanulmány megállapította, hogy éves szinten 16 kilogramm hagymaféle fogyasztása közel 80 százalékkal csökkentheti a vastagbélrák kockázatát. Más tanulmányok pedig arra jutottak, hogy a hagymát tartalmazó étrend csökkentheti a hólyag-, az agy-, a mell-, a tüdő-, a petefészek- és a gyomorrák kialakulásának kockázatát.
A hagymafogyasztás csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát
A hagyma több mint huszonötféle flavonoidot tartalmaz, melyek antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezenkívül a hagymának magas a C-vitamin-tartalma is, ami antioxidánsként működve támogatja az immunrendszert. Az antioxidánsok védelmet nyújtanak a szabad gyökök ellen, amelyek gyulladást okozva hozzájárulhatnak az olyan krónikus betegségek kialakulásához, mint a szívbetegségek, a cukorbetegség vagy a rák. A lila hagyma pedig antocianinokat tartalmaz. Érdemes tudni, hogy a hagyma külső rétegeiben a legmagasabb a flavonoidkoncentráció.
A hagyma külső rétegeiben a legmagasabb a flavonoidkoncentráció – fotó: Pixabay
A hagyma védelmet nyújthat a szívbetegségek ellen
Az egyik hagymában található flavonoid, a kvercetin támogatja a szív egészségét. Vérhígító tulajdonságának köszönhetően segíthet megelőzni a szívrohamot és a vérrögképződést. Mivel a kvercetin idővel felhalmozódik a véráramban, a hagyma rendszeres fogyasztásától várható a legerősebb antioxidáns hatás. Ez normál szinten tarthatja a vérnyomást és a koleszterinszintet, és csökkentheti a krónikus gyulladást.
Kiváló csonterősítő
A hagymában található antioxidánsok további előnye, hogy erősítik a csontokat, és segítenek megelőzni a csontritkulást. Ebben a hagymalé fogyasztása is segíthet.
Segít a fertőzések megelőzésében
Kutatások szerint a kvercetin antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, és a hagyma legalább 3 hónapos tárolása növeli ennek a szintjét. Egy 2018-as tanulmány szerint a hagyma fogyasztása lelassíthatja vagy leállíthatja egyes baktériumok szaporodást, amelyek az E. coli- és a Staphylococcus-fertőzésekért, valamint a gyomorfekélyért felelősek.
Támogatja az emésztést
A hagyma kiváló prebiotikum- és rostforrás, ezáltal táplálékul szolgálhat a belekben élő hasznos baktériumoknak, és segítheti az emésztést. Hogy a puffadást elkerüljük, a hőkezelés javítja a hagyma emészthetőségét.
Forrás: divany.hu