A levendula igazi három az egyben növény, hiszen dísznövényként szemet gyönyörködtető látványban részesít minket, fűszernövényként megízesíti az ételeinket és az italainkat, gyógynövényként pedig jó hatással van az egészségünkre.

Nem csoda, hogy sokak kertjében kap helyet. Megnyugtatja a kisbabákat, és felidegesíti a molyokat és a szúnyogokat. De mi éppen ezért szeretjük. Illetve nem csak ezért. Hanem a megjelenése miatt is. Na és persze szerethetjük azért is, mert szebbé és különlegesebbé teheti az ételeinket is, ez az igazi mediterrán szépség.

Kísérletezz a levendulával a konyhában is

A levendulából készült illóolajok nyugtató hatása, fertőtlenítő tulajdonságai már régóta ismertek. Azt is tudjuk, hogy már az ókorban is használták, mivel kiváló fejfájás, bélbántalmak, reumás panaszok és rovarcsípések esetén, de gyorsítja a sebgyógyulást is. A levendula azonban a konyhában is a segítségünkre lehet - tudjuk meg a noklapja.hu cikkéből.

levendula virág

A levendula illatos, megnyugtat és az ételeket is megfűszerezi. Fotó: Shutterstock

Az illatos gyógynövény íze csípős, fanyar és virágos, aromái azonban kiegyenlítik az ízeket, tökéletes összhangot alkotva mind a sós, mind az édes ételekkel. Ráadásul a levendula minden része felhasználható a főzéshez. A levendula virágai és levelei frissen, a rügyek és a szárak szárítva fejtik ki pozitív hatásukat. Azonban a mennyiségre nagyon oda kell figyelni, ha nem akarjuk azt érezni, hogy levendulás szappan került az ételeinkbe.

1. A levendula kiváló a süteményekben is. Szórjuk a levendula virágát kristálycukorba, mézbe vagy édesítőbe, és hagyjuk hogy egy hétig átjárja azokat aromáival. Ezek után csodás ízt fog kölcsönözni a süteményeknek, amelyekbe belekerül. De akár csak magában, őrölt formában is kerülhet a levendula a süteményekbe.

A levendulából csodálatosan Illatos és omlós kekszet is készíthetünk. Ehhez a következőkre lesz szükség: fél csésze kókuszolaj vagy margarin, 1 csésze liszt, negyed csésze porcukor, fél teáskanál vanília, fél teáskanál szárított levendula és nyolcad teáskanál só.

Botmixer segítségével keverjük krémesre a kókuszolajat vagy a margarint, majd vágjuk apróra a szárított levendulát, és tegyük félre. Keverjük össze a lisztet és a sót, majd keverjük hozzá a porcukrot, a vaníliát és a felaprított levendulát az olajhoz vagy a margarinhoz. Óvatosan adjuk a fenti masszához a sós lisztet, és gyúrjuk kézzel addig, míg teljesen össze nem áll a tésztánk. A tésztát csomagoljuk fóliába, és pihentessük 15-20 percig a hűtőben. Ezután süteményforma vagy pohár segítségével szaggassunk kekszeket a tésztából, melegítsük elő a sütőt 350 Celsius-fokra, és süssük a tésztát 13-15 percig!


2. De akár húsokhoz is adhatjuk a levendulát. A legjobb, ha hozzákeverjük darált formában a fűszerkeverékhez, vagy a sóhoz, olajhoz. Azokhoz a húsokhoz, amelyekhez rozmaringot szoktunk használni, kiválóan illik a levendula is.

3. Szirupot is készíthetünk a levendulából. Ehhez forraljunk fel fél liter vizet, és adjunk hozzá fél kiló cukrot, valamint ízlés szerint levendularügyeket. Forraljuk fel az egészet, és pihentessük lefedve 15-20 percig, majd szűrjük le és forraljuk fel újra az egészet.

4. De a házi limonádé is sokkal izgalmasabb lehet, ha teszünk bele egy kis levendulát.

5. Még a vajnak is jót tesz a levendula. Fél csésze lágy vajba keverjünk egy evőkanál szárított levendulát, és tegyük vissza a hűtőbe.

6. A levendula fagylalt nem csak ízével, de külsejével is rabul fog ejteni bennünket. Szükségünk lesz hozzá másfél csésze tejszínre, másfél csésze tejre, fél csésze mézre és 2 evőkanál szárított levendulára.

A tejszínt, a tejet, a mézet és a levendulát tegyük egy közepes méretű tálba, és keverjük, míg fel nem forr. Ezután vegyük le a tűzről és hagyjuk hűlni 15 percig. Szűrjük le, majd 1 órán át hagyjuk tovább pihenni, végül pedig fagyasszuk le.

7. A levendula tea készítéséhez helyezzünk egy teáskanál levendulát két és fél deci forró vízbe, hagyjuk állni 6-7 percig, majd szűrjük le. Egyéb gyógynövényeket is adhatunk hozzá, kamillával egészen fantasztikus lesz az íze. Ráadásul nem csak finom, de meg is nyugtat, és a fejfájást is képes csillapítani.

Így legyen levendula a kertedben

A levendula legjobban a homokos, vagy kavicsos, jó vízelvezetésű talajt kedveli, és mint igazi, mediterrán szépség, nagy szüksége van a napsütésre. Ha igazán szép látványban szeretnénk részesülni, akkor csoportosan ültessük, de akár a járda szegélyeként is remekül mutat.

Jobban viseli a szárazságot, mint a túlöntözést, de azért kiszáradni semmi esetre se hagyjuk, különösen, ha cserépben neveljük. Ahhoz, hogy a legillatosabb legyen odabent az otthonunkban, akkor vágjuk le a virágait, amikor azok elkezdenek kinyílni. De ekkor ne vágjuk le a levelét, csakis a virágait!

A levendulát a legegyszerűbben palántáról lehet szaporítani, de akár dugványozással, vagy magvetéssel is szaporítható. Jobb ősszel telepíteni, hiszen az ültetés után fontos a rendszeres öntözés, és az őszi időszakban kevesebb az esély rá, hogy a palánták kiszáradjanak. Ha pedig ősszel ültettük el, akkor a levendula már megerősödve várhatja a tavaszt, és vele a sok napsütést.

levendula ital virág

A levendula az italainkat is jobbá teszi. Fotó: Shutterstock

Azonban, ha igazán szép levendulát szeretnénk, a metszése nem maradhat el. Egyébként nagyon hamar el fog öregedni, és idővel már nem fog virágot hozni. A fiatal növényeket kis mértékben szabad csak metszeni nyáron, és eltávolítani az elnyílt virágokat. Így a levendula minden energiájával az új virágok hozatalára és nevelésére tud koncentrálni.

Az idősebb töveket tavasszal kell visszavágni, miután előtörtek a friss hajtások. Ekkor vágjuk vissza az előző évi elszáradt hajtásokat, kivéve a fásokat. Az idősebb levendulatöveket egyharmadig vágjuk vissza, egészen addig a pontig, ahol még a száruk nem fás. A fiatalabb töveket azonban egészen a tövükig vissza lehet metszeni. A fás részt ne bántsuk és ne is vágjunk bele, mert azt nem fogja túlélni a levendula.

A levendulát nyár végén metsszük formára. A hajtásokat nyugodtan vágjuk vissza a felére, hiszen így is marad elég, hogy a növény télen se fagyjon meg. Később azonban már figyeljünk rá, hogy ne metsszük meg erősebben, hiszen akkor nem lesz védett a téli fagyokkal szemben.

Ezért hasznos a levendula

Egy stresszes nap után nincs jobb, mint egy levendulás fürdő, hiszen tökéletesen el fogunk tudni lazulni az illatától. Ne lepődjünk meg, ha utána az alvás is sokkal könnyebben fog menni, mivel ebben is a segítségünkre lesz.

A levendulából készült illóolajat már több, mint 2000 éve használják és őseink is szívesen fürödtek benne. Úgy vélték, a test mellett az elmét is képes megtisztítani. Bőrnyugtató és regeneráló hatása miatt a levendulát számos kozmetikai készítményben használják. Gomba- és baktériumölő hatása miatt dezodorokban is alkalmazzák.

Bár mi nagyon szeretjük az illatát, a szúnyogok szerencsére nem, így kiváló szúnyogriasztó, és a molyokat is távol tudja tartani. Ha pedig későn jutott eszünkbe, és már megcsípett minket a szúnyog, a csípésre kenve enyhíti annak viszketését.

A molyok ellen töltsük kis anyagból varrt zsákokba a szárított levendula virágait, és akasszuk be a szekrényeinkbe, tegyük be a fiókokba, így nem csupán a molyokat tartjuk vele távol, de nagyon finom illata lesz a ruháinknak is tőle. Nem árt, ha az otthonunk azon részeibe is akasztunk fel egy csokor szárított levendulát, ahol nem szellőztetünk olyan gyakran, és esély van rá, hogy a molyok jól érezzék magukat. Érdemes cserélgetni, amikor már nem illatozik olyan erősen, vagy pár csepp levendula illóolajat rácsepegtetve felfrissíteni az illatát.

Mindenkinek levendulás finomságokban gazdag nyarat kívánunk!