Észnél légy, ha otthonodban ott a légy! A házilégy, habár az egész Földön elterjedt rovar, nem tarthat számot túl sok rajongóra. Leginkább az emberi településeken és azok közelében szaporodik el a légy, és elég gyakran jelenik meg tömegesen. Sokszor találkozhatunk vele az otthonunkban, leginkább az ételeink közelében, de az istállók területén is elég otthonosan mozognak.

A jelenlétük pedig több, mint kellemetlen. És nem csupán a semmivel sem összehasonlítható zümmögésük miatt, amivel általában az éjszaka közepén örvendeztetnek meg bennünket, amikor éppen álomba merülnénk. Csípnek, és mindent összejárnak, ami azért sem örömteli, mivel nem állnak távol az ízlésüktől a bomló anyagok, így nagyon komoly betegségeket terjesztenek.

Sokszor pedig nem is tudjuk, hogy megjárták az ételeinket, hiszen egy pillanat alatt képesek feltűnni, amikor evésre kerül a sor. A legeredményesebb támadás velük szemben a megelőzés, vagyis soha ne hagyjunk elől ételt őrizetlenül, és ételmaradékot sem. Az élelmiszerek gondos tárolása és a tiszta környezet nem a kedvencük, így olyankor nem szívesen legyeskednek körülöttünk. A tisztaság ellenére azonban nyáron többször kerülünk velünk kapcsolatba, mint azt szeretnénk. De vajon hogyan lehet lerázni őket és van élet a légypapíron túl? Ennek jártunk utána cikkünkben.

Légy okosabb, mint a légy!

Régi, bevált módszer, hogy a legyek által gyakran felkeresett helyeken, mint a konyha, a kamra, a mellékhelyiség, vagy az állattartásra használt helyek, légypapírokat akasztunk fel. Ez azonban nem túl üdítő látvány, és ha nem megfelelő magasságba akasztottuk fel, akár mi is a csapdájába kerülhetünk. De vannak már elektromos rovarcsapdák is, amelyek akár kültéren, akát beltéren bevonzzák a rovarokat, így ezek is igazán hasznosak tudnak lenni.


Léteznek különféle légyriasztó szerek is, amelyeket a kötelező óvatossági rendszabályok betartása mellett kell alkalmazni. És a természet is besegít, hiszen sok állat számára kedvelt csemege a légy, ősszel pedig a légypenész nevű mikroszkópikus gomba támadja meg és pusztítja el őket. Azonban a tavasztól őszig tartó időszakban a legyek igencsak jól érzik magukat. Habár átlagosan 30 napig élnek, mivel tojásaik 14 nap alatt kelnek ki, egy évben számos generációjuk keserítheti meg az életünket, és persze a háziállataink életét is, hiszen számukra is nagyon kellemetlen és veszélyes a jelenlétük.

légy

A légy jelenléte aggodalomra ad okot. A bazsalikom és a levendula azonban sokat segít a távoltartásukban. Fotó: Shutterstock

Mivel a légy csak folyékony táplálékot képes magához venni, a szilárd halmazállapotú élelmiszereket hányadékával, vagy nyálával hígítja fel. A kórokozó mikrobák átjutnak az emésztőcsatornáján, így tovább viszi a fertőzést. Ugye most már érthető, miért ne együk meg azt az ételt, amire rászállt?

Így szabadulj meg a legyektől

1. A legegyszerűbb és legnagyszerűbb módszer a megelőzés. Tegyünk minden ablakra szúnyoghálót, így az esélye a bejutásra szinte nulla. A bejárati ajtó lesz a védekezés gyenge pontja, de manapság már ezekre is tehetünk kinyitható, vagy elhúzható szúnyoghálót, vagy az ajtó elé akasztott, több szálból álló függönnyel is védekezhetünk a besurranó legyek ellen.

2. Ha mégis betette a szárnyát a házba, akkor a leghumánusabb és a leginkább tapéta- és falfesték kímélő megoldás, ha kereszthuzatot csinálunk és megpróbáljuk kitessékelni. Ha ez nem válik be, akkor különféle lecsapásra alkalmas eszközökkel is meg lehet próbálni jobb belátásra bírni, vagy lecsapni.

3. Különféle aeroszolok segítségét is igénybe vehetjük, ám ember legyen a talpán, aki egy megvadult legyet képes röptében lefújni anélkül, hogy ne valamelyik családtagját találja képen a kellemesnek a legkevésbé sem nevezhető permettel.

4. Készíthetünk légycsapdát. Ehhez keverjünk össze 2 dl vizet 1 evőkanál cukorral, és tegyük egy üvegbe. Az illat egészen biztosan oda fogja csalogatni a legyeket. Vannak, akik a sör és a méz, vagy az ecet és a méz keverékére esküsznek.

5. Szintén halálos csapda, ha egy rothadt almát feldarabolunk és beletesszük egy tálba, lefedjük celofánnal, amelyen ejtünk egy kis lyukat. A légy be fog jutni, de ki már nem tud jönni.

6. És persze itt a légypapíros megoldás is. Ez igen hasznos bármilyen repülő rovar megfékezésére, ám célszerű gyakran cserélni, hiszen nem a legesztétikusabb a papíron csüngő, halott rovarok látványa. A légypapírt akár otthon is elkészíthetjük.

Erős csomagolópapírból vágjunk ki 10 cm széles csíkokat, lyukasszuk ki a papírt, majd fűzzünk bele zsinórt. Főzzünk össze 4 dl vizet, ugyanennyi cukrot és mézet, hűtsük ki a masszát és mártogassuk bele alaposan a papírokat. Akasszuk fel őket egy alufólia fölé, hogy a lé oda tudjon csepegni, várjuk meg, amíg tejesen megszárad és tegyük ki a megfelelő helyre. Ügyeljünk rá, hogy a legmagasabb családtag fejénél is magasabbra akasszuk, mert igazán nem nagy élmény, ha valakinek beleakad a hajába!

7. A szegfűszeges füstölő nagyon kellemes illatot áraszt a számunkra, de nem úgy a legyek számára.

8. Szintén nem rajonganak a babérolajért. Sőt, állítólag az erős paprika illata sem tartozik a legyek által legjobban kedvelt illatok közé.

9. A citrom és a narancs kitűnő vitaminbomba, és limonádéként is tökéletes. Különösen, hogy a legyek mindkettő illatát utálják.

10. Ne hagyjunk elől semmilyen ételt, ételmaradékot, vagy nyersanyagot a konyhában.

11. A ventilátor hatására menekülni fognak, mert az megzavarja őket a repülésük közben.

12. De nem csak a házakban, lakásokban, hanem a tanyákon is gyakori vendég a légy. A növényeinkben is sok kárt tesznek a legyek. Az állattartás pedig  minden esetben együtt jár a legyek megjelenésével is. Ez sok szempontból káros, hiszen amellett, hogy nagyban zavarják állataink pihenését, még meg is tudják fertőzni őket. A tehenek általában toporgással, a fejük forgatásával, vagy farkuk csapkodásával próbálnak védekezni ellenük. Sajnos a sok légy a  tejtermelésük rovására is tud menni.

A szabadban tartott állatokat pedig nagyon sokszor csípik meg a legyek, amely szintén nagyon fájdalmas, kellemetlen és veszélyes tud lenni, a különféle betegségek terjesztése miatt. Nagyon fontos, hogy az állatokat tiszta körülmények között tartsuk, hiszen a trágya vonzza a legyeket, és még a petéiket is el tudják helyezni benne. Szintén fontos, hogy az istálló falait rendszeresen tisztítsuk meg és meszeljük le.

légy

A légy nem szereti a tisztaságot, így ha nem hagyunk elől ételmaradékot, nem szívesen keres fel bennünket. Fotó: Shutterstock

Az etetők és itatók tisztán tartása is nagyon fontos szempont. Ne maradjon benne elázott, bomlásnak indult táplálék, hiszen az nagyon vonzza a legyeket. Manapság különféle elektromos légyfogó rendszerek és rovarcsapdák állnak rendelkezésre, melyek istállón belül, és a szabad levegőn is képesek megfékezni a legyeket.

Ezek a növények segítenek távol tartani a legyeket

A legyek nagyon kellemetlen vendégek. Ráadásul még veszélyesek is, hiszen számtalan betegséget tudnak okozni az egyéb kellemetlenségek mellett. Ha pedig azt szeretnénk, hogy ne kelljen együtt élnünk velük, de kemikáliákat sem szívesen alkalmazunk, vannak olyan növények, amelyek segítenek távoltartani őket az otthonunktól.

Akár a kertbe ültetve, akár az ablakpárkányon, védeni fognak bennünket, ráadásul számtalan egyéb pozitív hatásuk mellett még szépek is.

1. A bazsalikom messzire űzi a legyeket és szúnyogokat. Éppen ezért, érdemes a bejárati ajtó vagy az ablak közelébe tartani, de akár beltéren is megvéd bennünket a nem kívánatos vendégektől. Ráadásul kiváló fűszernövény is.

Általában őrölt formában találkozhatunk vele, ám sokkal erőteljesebb ízt ad, ha frissen szedjük le, és így kerül az ételekbe. Kiváló levesek, sültek, főzelékek, saláták és szószok ízesítéséhez, de tea is készíthető belőle. De nem csak ízletes, gyógyhatással is bír. Javítja az étvágyat, jót tesz az emésztésnek, és még a köhögést is csillapítja. A kerti bazsalikom leveléből készült tea kitűnő gyomorrontás és étvágytalanság esetén, de segít bélrenyheség és puffadás ellen is. Külsőleg alkalmazott alkoholos kivonata segíti a sebgyógyulást.

A növény cseranyagai és illóolajai a felfúvódást csökkentik. A bazsalikom emellett csökkenti a magas vérnyomást, és megvéd a stresszes állapot kialakulásától. A leveléből kinyert lé bőrgyulladásokra és rovarcsípésekre is kiváló, antibakteriális hatása miatt torokgyulladásoknál öblögetőszerként, és nehezen gyógyuló sebek esetében is szívesen alkalmazzák.

A biokertészek is gyakran ültetnek bazsalikomot a zöldségek közé. A paradicsom szomszédságában például nagyon hasznos, hiszen erős illatával távol tartja a kártevőket. Körömvirággal párosítva remek rovarűző.

A bazsalikom nagyon kedveli a meleg, félárnyékos helyeket. A bazsalikom mediterrán fűszernövény, ezért minimum hat órán keresztül szüksége van naponta a napsütésre. Minél kevesebb fény éri, annál alacsonyabb lesz a levelek illóolaj tartalma.

Homokos talajba szokták vetni, május környékén, de a január kitűnő alkalom arra, hogy palántázzuk. Ehhez 15-25 Celsius-fok közötti hőmérsékletet biztosítsunk számára. A csírázás 14-21 napig tart. Amikor a kis magoncok kikelés után elérik a két-három leveles állapotot, ültessük szét őket. A palántákat május elején 20–30 cm-es távolságra ültessük el.

A gödörbe szórjunk egy kevés komposztot, majd ültessük el a palántát olyan mélyre, mint amilyen mélyen a cserépben volt. Töltsük fel az ültetőgödröt virágfölddel és jó alaposan öntözzük be a talajt a növény körül.

Különleges igényei nincsenek, így a legfontosabb, hogy kellőképp öntözzük és óvjuk meg a gyomoktól. Szerencsére nem jellemzők a bazsalikomra a betegségek, és a kártevők sem szívesen támadják meg, így igazi bio növény. A legtöbb illóolaj a virágzó hajtásokban található, így ezeket érdemes folyamatosan vágni.

De nem csak nyáron áll rendelkezésünkre, hiszen kitűnően tárolható. A kis csokrokba kötött hajtásokat árnyékos, szellős helyen akasszuk fel, és hagyjuk megszáradni. Miután megszáradt, morzsoljuk le a leveleit és tegyük jól zárható edénybe. A szár virágos, leveles felső részét hasznosíthatjuk gyógyászati célokra. A bazsalikom júniustól szeptemberig virágzik, és a nyár második felétől nyíló virágok mellett már felhasználható mag is található.

A 30-50 cm magasra megnövő, élénkzöld színű bokor szereti a jó vízgazdálkodású, termékeny talajokat. Akár a virágágyást is szegélyezhetjük vele, de balkonládába is ültethetjük. Nem csak illatos, finom és egészséges, de szép is.

A bazsalikomot minél jobban vágjuk és szedjük, annál jobban tudjuk ezzel kitolni a virágzás idejét, és annál bokrosabb lesz a növény. Tavasszal kéthetente, nyáron pedig hetente szedjük a leveleit. A konyhában is tarthatjuk, cserépben, így mindig kéznél lesz ez a finom fűszernövény, ráadásul az otthonunkat is kiválóan illatosítja. A szobanövényekhez használt tápoldatot a bazsalikom is nagyon kedveli.

2. A levendula szintén elűzi a legyeket, a szúnyogokat és a molyoknak sem jó barátja. A levendula egy mediterrán félcserje, amely dísznövényként, fűszernövényként és gyógynövényként is megállja a helyét.

A leghíresebb hazai levendulaültetvény Tihanyban található, melyet 1920-ban alapított Bittera Gyula, gyógynövényszakértő. Az Apátság területén jelenleg is megtalálható a mintegy 30 hektáros ültetvény.

A levendula legjobban a homokos, vagy kavicsos, jó vízelvezetésű talajt kedveli, és imádja a napsütést. Extrém hőségben is kiválóan érzi magát. Nem is csoda, hiszen igazi mediterrán szépség. Azonban a levendula nem szereti a magányt. Nem is áll jól neki, így mindenképpen csoportosan ültessük, hogy meg tudja mutatni igazi szépségét.

A levendula igazi három az egyben: egyszerre dísz-, fűszer- és gyógynövény, így minden szempontból érdemes helyet adni neki a kertünkben. Túl sok törődést sem igényel, hiszen jobban viseli a szárazságot, mint a túlöntözést, így a legtöbb esetben nem is kell öntözni, megelégszik a természet adta csapadékkal. A túlságosan száraz időszakokban azért gondoskodni kell a vízellátásáról.

Ha nincs kertünk, akár balkonládában is tarthatjuk, azonban így több öntözésre van szüksége, mint kerti társainak. Nem csak a kertet ékesíti, de megszárítva csodás illatot áraszt az otthonunkban, és a ruhásszekrényt is varázslatosan illatossá tudja tenni.

A levendulát a legegyszerűbben palántáról lehet szaporítani, de akár dugványozással, vagy magvetéssel is szaporítható. Úgy tartják, jobb ősszel telepíteni, hiszen az ültetés után fontos a rendszeres öntözés, és az őszi időszakban kevesebb az esély rá, hogy a palánták kiszáradnának. Ráadásul akkor már megerősödve éri őket a tavasz, és vele a forró nyári napsütés.

A levendula rengeteg módon felhasználható. Nem véletlen, hogy már hamar felfedezték kedvező hatásait. A levendulából készült illóolajat már több, mint 2000 éve használják. Őseink is szívesen fürödtek benne, és azon túl, hogy ellazította őket, úgy vélték, a test mellett az elmét is képes megtisztítani.

Rengeteg finomság is készülhet a levendulából, így akár szörpként, fagylaltként is megkóstolhatjuk, virága pedig kitűnő dekoráció lehet bármilyen ételre is kerüljön belőle. Bőrnyugtató és regeneráló hatása miatt a levendulát számos kozmetikai készítményben használják. Gomba- és baktériumölő hatása miatt dezodorokban is alkalmazzák. Bár mi nagyon szeretjük az illatát, a szúnyogok kifejezetten ellenszenvesnek találják, így kitűnő szúnyogriasztó is. Ha pedig későn jutott eszünkbe, és már megcsíptek minket, a csípésre kenve enyhíti annak viszketését.

3. De még számos növényre számíthatunk a rovarokkal szemben. A babérlevél nem csak a krumplifőzelékben kiváló, hanem elűzi a legyeket is. A snidling elkergeti a sárgarépalegyet, a  japán cserebogarat és a levéltetveket. A kapor segít megszabadulni a levéltetvektől, a takácsatkáktól míg az édeskömény elűzi a levéltetveket, a csigákat és a meztelencsigákat. A citromfű segít a szúnyogokkal szemben, a kakukkfű pedig a liszteskét, a paradicsomhernyót, a kis káposztalegyet és a gyapottok bagolylepkét is távol tartja.

A legyek elleni harc tehát egyáltalán nem reménytelen!