Örök vita, hogy melyik zöldséget vagy gyümölcsöt kell megmosni. És persze az is, hogy milyen módon. Vajon jót tesz, ha vegyszert használunk, vagy vajon elég a tiszta vizes mosás? Vannak ugyanis olyan zöldségek és gyümölcsök, amelyek esetében nagyon is jól tesszük, ha elővigyázatosak vagyunk, és megmossuk azokat, míg számos esetben éppen ártunk azzal, ha a csap alá tartjuk őket.

Ezért fontos a zöldségek és gyümölcsök megmosása

Amennyiben a saját kertünkben termesztjük a zöldségeket és gyümölcsöket, akkor is meg kell őket mosni fogyasztás előtt, hiszen nagyon sok kártevő mászhatott végig rajtuk, föld és egyéb szennyeződések is érhették őket, azonban ez hatványozottan igaz, amennyiben boltban vagy piacon vásároljuk meg azokat. Ilyenkor ugyanis nagyon sok kéz érinti a zöldségeket és gyümölcsöket, mielőtt mi megvásárolnánk azokat.

Sajnos, ha nem vagyunk elővigyázatosak, nagyon sok emésztési problémát, és egyéb bajt okozó betegséget kaphatunk el, amikor éppen egészségesen szeretnénk táplálkozni, és zöldséget és gyümölcsöt vásárolunk. A legtöbb zöldség és gyümölcs, amennyiben nem mossuk meg, okozhat E. coli- és szalmonellafertőzést. A zöldségek és a gyümölcsök megmosásával azonban sok bajt tudunk megelőzni.

zöldség gyümölcs mosás

Van, amikor nem elég a folyóvizes mosás a zöldségek és gyümölcsök esetében. Fotó: Shutterstock

A gyümölcsösökből, gazdaságokból származó baktériumok sajnos túlélik a szállítást és a tárolást. Amennyiben pedig nem mossuk át alaposan fogyasztás előtt a zöldségeket, gyümölcsöket, úgy nagyon sokféle betegséget kaphatunk el. A legtöbb friss élelmiszert a szabadban termesztik, így már azelőtt érintkezik rovarokkal, csigákkal és számtalan kártevővel, hogy szüretelésre kerülne. Ráadásul a mosással a kártevők által rákerült anyagok és por sem tudják megváltoztatni az étel ízét. Nem is beszélve a különféle gyomirtókról és növényvédő szerekről, melyek szintén rajta lehetnek a zöldségeken és gyümölcsökön.

Ha azonban tiszta vízzel vagy szódabikarbónával, esetleg ecettel lemossuk azokat, akkor nagy eséllyel óvjuk meg magunkat a betegségektől. Ezek a szerek ráadásul akár még mérgezők is lehetnek azok számára, akik óvatlanul elfogyasztják az azokkal kezelt zöldségeket és gyümölcsöket.


Ezért hasznos a szódabikarbónás mosás

A tiszta vízzel el tudjuk távolítani a zöldségekre és gyümölcsökre rakódott port, földet, azonban a növényvédő szerek maradványaitól nem biztos, hogy megszabadulhatunk így. Sőt, a rajtuk megtelepedő baktériumokat, mint a szalmonella vagy az E. coli sem távolíthatjuk el tiszta vízzel.

A szódabikarbónás oldattal való lemosás igen nagy százalékban csökkenti a növényvédőszer-maradványokat, és a baktériumokat is. Ehhez két csésze hideg vízhez adjunk egy teáskanálnyi szódabikarbónát, majd áztassuk benne a zöldségeket, gyümölcsöket 15 percig. Ezután folyó vízben alaposan mossuk le azokat.

Így tisztítsd meg az élelmiszereket

A leveles zöldségeknek nem elég csupán a felszínét leöblíteni, mivel különféle rovarok, például poloskák, meztelencsigák is könnyedén be tudnak jutni a levelek vagy a szárak közé. Még akkor is érdemes megmosni a zöldségeket, gyümölcsöket, ha meg fogjuk azokat hámozni, hiszen a késsel is be tud kerülni a fertőzés.

A zöldfűszerek esetében is nagyon fontos a mosás, hiszen ezekre a növényekre számtalan bogár repül, hozzájuk érhetnek a házikedvenceink is, és nagyon sok homok is megtelepedhet rajtuk. Hasonló a helyzet az aszalványokkal és a dióval is. 

A konzerv kukoricát, borsót, babot érdemes átmosni főzés előtt, hiszen úgy el fogja veszíteni a doboz miatti kissé fémes ízét. A legtöbb előre csomagolt saláta esetében rá van írva, hogy azt már megmosták, de érdemes azokat is újra átmosni, így egészen biztosan nem maradhat benne semmilyen szennyeződés.

Sokan úgy vélik, a tojást még azelőtt meg kell mosni fertőtlenítőszeres vízzel, mielőtt bekerülne a hűtőszekrénybe. A tudományos vélemény ezzel szemben az, hogy a vegyszerekkel eltávolítjuk a tojás héját kívül burkoló vékony védőréteget és így a héj pórusain keresztül bejuthatnak a kórokozók, a tojás pedig sokkal gyorsabban fog megromlani. Így, ha ragaszkodunk is a mosáshoz, azt csak közvetlenül a felhasználás előtt végezzük el.

Hasonlóan eltérők a vélemények a nyers húst illetően. Míg korábban az volt a szokás, hogy a nyers húst felhasználás előtt hideg, folyó vízben meg kell mosni, úgy manapság már erről is mást mondanak a szakértők, akik szerint ezt nem hogy nem szabad megtenni, de kifejezetten veszélyes, ha a húst a mosogatóban megmossuk.

mosás zöldség gyümölcs

A szódabikarbónás mosás nagyon jól megtisztítja a zöldségeket és gyümölcsöket. Fotó: Shutterstock

Ennek az az oka, hogy a hús felszínén lévő baktériumok a bőrünkön és a mosogató környékén is el tudnak terjedni a mosás során kifröccsenő víz miatt, így veszélybe sodorhatjuk magunkat, ha megmossuk a nyers húst. A főzés, sütés, párolás hatására a megfelelő hőfokon a baktériumok el fognak pusztulni, így jobban járunk, ha nem mossuk meg a nyers húst.

De nem csak a húsra, a vele érintkező eszközökre is nagyon oda kell figyelni, hiszen azok is veszélyesek lehetnek, amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet a tisztításukra. Az sem árt, ha külön vágódeszkát és kést használunk a húsok, és a nyersen fogyasztandó ételek esetében. Szintén elengedhetetlen, hogy főzés után ne csak elmosogassunk, hanem a konyhapultot, a sütőt, a tűzhelyet is alaposan fertőtlenítsük le, és ne feledkezzünk meg a csempéről sem.

Viszont a rákokat és kagylókat akkor is meg kell mosnunk, ha fagyasztva vettük meg, hiszen így elkerülhetjük a különféle fertőzéseket, és azt is, hogy héjdarabok maradjanak az ételben.

Ezeket az élelmiszereket ne mosd meg

A hagymát felesleges megmosni, hiszen több rétegű héja tökéletesen megvédi. Sőt, a fokhagyma esetében nagyon sok értékes olajat veszítünk, ha a csap alá tartjuk. A gombát is elég csupán alaposan megtisztítani, száraz törlővel, vagy éppen csak egy pillanatra a folyó víz alá tartani, mert különben nagyon sok vizet szív magába, szét fog esni főzés közben és a finom ízét is el fogja veszíteni.

A rizst se mossuk meg, mivel a mosás által a keményítőt is eltávolítjuk belőle. Manapság a rizs már sok esetben előfőzött, zacskóban van, így oda már megtisztítva kerül, így nem érdemes átmosni, vagy leönteni róla a főzővizet, hiszen úgy a finom ízét is le fogjuk mosni.

Legyünk hát tisztában vele, hogy számunkra az a legjobb, ha minél tisztábban kerülnek az élelmiszerek az ételeinkbe.