A táplálkozás nagymértékben befolyásolhatja a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát. Egy tanulmány kiderítette, hogy milyen étrend nyújtja a leghatásosabb védelmet ezekkel a veszélyes betegségekkel szemben.

A peszkaterián étrend

E tanulmány szerint a peszkaterián étrendet követőknél – amelyben a gyümölcsök és zöldségek dominálnak mérsékelt halfogyasztás mellett – 45 százalékkal csökkenhet a vastag- és végbélrák kockázata azokhoz képest, akik húst is esznek. A Loma Linda Egyetem kutatói ehhez közel 78 ezer ember étrendjét elemezték.

Az adatokból az is kiderült, hogy a vegánoknál (akik semmilyen állati eredetű élelmiszert, így tejtermékeket, sajtot, tejet és tojást sem fogyasztanak) 16 százalékkal alacsonyabb a kockázat, mint a húsevőknél, míg a vegetáriánusoknál 22 százalékos a különbség.


Mely ételek csökkentik és melyek növelik a betegség kialakulásának kockázatát?

A tanulmányok összefüggést találtak a vörös húsok fogyasztása és a vastagbélrák fokozott kockázata között. Ez különösen igaz a feldolgozott húsokra, amelyeket füstöléssel, pácolással, sózással vagy kémiai tartósítószerekkel tartósítanak. Idetartozik a szalonna, a sonka, a kolbász és a virsli.

A magas rosttartalmú élelmiszerek viszont csökkentik a vastagbélrák kockázatát.

Szakemberek szerint minden rostforrás hasznos lehet, különösen a gyümölcsök és zöldségek, amelyek számos egyéb jótékony hatással is bírnak, például képesek csökkenteni a vércukor- és a koleszterinszintet.

zöldségek

Minden rostforrás hasznos lehet, különösen a gyümölcsök és zöldségek – fotó: Shutterstock

A mediterrán diéta is jótékony hatású

A tanulmány megállapította, hogy a mediterrán diéta, amely a peszkaterián étrendhez hasonlóan a friss zöldségek, gyümölcsök és halak fogyasztására helyezi a hangsúlyt, de magában foglalja a tenger gyümölcseit, a teljes kiőrlésű gabonákat és az olívaolajat is, 43 százalékkal csökkentheti a vastagbélrák kockázatát.

Forrás: divany.hu