Vasárnap
Fokozatosan javulnak a látási viszonyok. Folytatódik az általában borult idő, ugyanakkor kiemelten az északkeleti tájakon és az Északi-középhegység térségében időszakosan vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet, és rövidebb időszakokra a nap is kisüthet. A csapadék súlypontja tovább tevődik délnyugat felé, az északkeleti harmadban már száraz idő valószínű.
Másutt összességében több helyen fordulhat elő időszakos gyenge intenzitású csapadék - jellemzően havazásra, hószállingózásra lehet számítani, de a déli és keleti megyékben nappal havas eső, eső, szitálás is lehet. Az északkeleti, keleti szél az északkeleti és délnyugati tájakon helyenként élénk lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően -2 és +4 fok között alakul, de a déli tájakon ennél kissé melegebb is lehet.
Hétfő
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, arrafelé a nap is kisüthet. Estétől az ország délnyugati felén átmenetileg akár ki is derülhet az ég.
Hószállingózás, gyenge havazás még szórványosan előfordulhat, napközben néhol gyenge havas eső, eső is lehet. A nap második felére csökken a csapadékhajlam. Az északkeleti szél délire, délkeletire fordul, estétől északnyugaton több helyen megélénkülhet, Sopron térségében akár erős lökések is kísérhetik.
A minimum általában -5 és 0 fok között várható, északkeleten ennél kissé alacsonyabb értékek is lehetnek.
.jpg)
Folytatódik az általában borult idő, ugyanakkor kiemelten az északkeleti tájakon és az Északi-középhegység térségében időszakosan vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet, és rövidebb időszakokra a nap is kisüthet – Fotó: Pixabay
Kedd
Délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, beborul az ég, előtte még az Alföldön kevesebb lehet a felhő, illetve napközben nyugaton, délnyugaton szakadozhat, vékonyodhat átmenetileg a felhőtakaró, ezeken a tájakon néhány órára a nap is kisüthet.
Estig elszórtan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is várható. Északon, északkeleten kezdetben inkább havazás lehet a jellemző, melyet az ország többi részéhez hasonlóan ott is átmenetileg ónos eső, havas eső, majd eső válthat fel. A délkeleti, keleti szél a keleti tájak kivételével többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.
Hajnalban általában -5, 0 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhő részeken ennél több fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. Délután -1, +9 fok valószínű, a középső és északkeleti országrészben lehet a leghidegebb.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: HungaroMet
Indexkép: Pixabay

_fill_540x300_0.jpg)

_fill_540x300_0.jpg)