Országos előrejelzés: vasárnap estig

A tartósabb esőt okozó csapadékzóna délután északkelet, kelet felé elhagyja az országot, de arrafelé felhős maradhat az ég. Másutt nyugat felől felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből – elsősorban a Dunántúlon – záporok, helyenként zivatarok alakulnak ki. A délies szél főleg a Dunántúl nyugati, északnyugati részein lesz élénk, olykor erős.

A legmagasabb nappali hőmérséklet az északkeleti országrészben 9, 13, máshol 14, 21 fok között alakul. Késő estére 6 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés: vasárnap estétől hétfő reggelig

Az éjszaka második felében délnyugat, nyugat felől ismét vastagszik, záródik a felhőzet, így reggelre már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délnyugat-északkeleti mozgással kisebb-nagyobb csapadéktömbök vonulnak, majd hajnalra egy újabb, kiterjedtebb csapadékzóna állhat össze, amely legkisebb eséllyel az északnyugati tájakat érintheti. A délies szél veszít erejéből, sőt hajnalra a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű, de északkeleten néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

A délies szél veszít erejéből, a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás – fotó: pixabay.com

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2025.03.24 hétfő éjfélig

Vasárnap a délutáni órákban a Dunántúlon (előbb a nyugati és középső részein, később délebbre is) előfordulhat zivatartevékenység, ami esti órákban átterjedhet a középső országrészre is. Hétfőn az ország északnyugati felén, kiemelten az Észak-Dunántúlon alakulhat ki zivatar. A zivatarokat elsősorban viharos széllökések kísérhetik.

Hétfőn egy kiterjedt csapadékzónából a Pécs-Nyíregyháza tengely tágabb térségében lokálisan 20 mm-t meghaladó csapadék hullhat.


SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: pixabay.com