Eső, eső, eső – így jellemezhetnénk az elmúlt két hét időjárását. A szinte napi gyakorisággal érkező változó mennyiségű, néha özönvízszerű, sőt jéggel kísért csapadék több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott.

Amellett, hogy a jég önmagában elég ahhoz, hogy tetemes kárt hagyjon maga után az épp betakarítás előtt álló gyümölcsökben, mint a kajszi vagy a cseresznye, vagy akár a fejlődésben lévő kukoricában, az állandó fülledt, párás időjárás a kórokozóknak is kitűnő feltételeket teremtett a fertőzéshez és a terjedéshez egyaránt. Így aztán elmondható, hogy akinél kimaradt egy-egy permetezés, az bizony gyorsan szembesülhet a betegségek gyorsan megjelenő és sokasodó tüneteivel.


Az almásokban szaporodnak a varasodás és a lisztharmat tünetei

Az almásokban a sűrűn növekedő lomb és az állandó nedvességborítás hatására mind a varasodás, mind a lisztharmat tünetei szaporodnak. A varasodástünetek egyre több terméskezdeményen felfedezhetők, tenni ellenük ekkor már nem tudunk, de folytatnunk kell kezeléseket a terjedés megakadályozásának érdekében. A lisztharmatnak habár nem kedvez a heves esőzés, de az csapadékot nagy átlagban gyors felszáradás és meleg napsütéses időjárás követte, ami viszont lehetőséget teremtett a lisztharmat újabb fertőzésének. Folytassuk a betegségek elleni védekezést olyan felszívódó és kontakt készítmények kombinációjával, melyek mindkét betegség ellen hatékonyak.

A levéltetű-fertőzés, habár a védekezések hatására lecsökkent, de még mindig egyre több a frissen fertőzött, deformálódott hajtásvég. A levéltetvek elleni védekezést ezért az intenzív hajtásnövekedés végéig folytassuk!

levéltetűvel fertőzőtt almafa

Sok a levéltetűvel frissen fertőzött, deformálódott hajtásvég az almafákon – fotó: Lepres Luca

A cseresznyét és a meggyet veszélyezteti a monília

A cseresznyések szintén elszenvedték a nagy mennyisségű csapadék és jég hatását. A felrepedt, sérült bogyókon gyorsan terjed a moníliás gyümölcsrothadás. Emellett az érett szemeket a madarak és a darazsak is szívesen dézsmálják. Ahol a cseresznyelégy elleni védekezés nem történt meg időben, ott sok a nyüves gyümölcs, ami tovább rontja a cseresznye minőségét.

cseresznye

A madarak is dézsmálják a cseresznyét – fotó: Lepres Luca

A meggy más gyümölcsökhöz hasonlóan a megszokottnál korábban érik. Itt szintén a moníliás gyümölcsrothadás okozza a legfőbb problémát, de ezen már csak a gyors betakarítás segíthet.

moníliával fertőzött meggy

Sok a moníliával fertőzött gyümölcs a meggyfákon – fotó: Lepres Luca

A szőlőt több betegség is komolyan veszélyezteti

A szőlő már jellemzően zöldborsó nagyságú, azaz továbbra is tarja a 2-3 hetes előnyét. A magas relatív páratartalom itt is megtette a hatását, így most a 4 fő betegség közül 3 betegség tüneteivel találkozhatunk az ültetvényekben még akkor is, ha időben elvégezték a permetezéseket. Ez a három betegség a lisztharmat, a peronoszpóra és a feketerothadás.

Míg a lisztharmat tüneteit jelenleg a bogyókon fedezhetjük fel, a feketerothadásét pedig a leveleken, addig a peronoszpóra mind a fürtöket, mind a leveleket fertőzi. Utóbbinak az összes feltétel adott: csapadék, magas páratartalom, a szőlő intenzív növekedése miatti vastag lombfal és az esetlegesen elmaradt gyomirtások miatti gyomos soralj/sorköz. Folytassuk a fungicides permetezéseket mindhárom betegség ellen!

lisztharmat szőlőn

Lisztharmatos szőlőfürt – fotó: Lepres Luca

Nem lesz könnyű idén az aratás

A szántóföldi növényeink számára sem volt a legkedvezőbb az időjárás. Az árpa már aratásra érett, és a búza is a tejesérés állapotában van. Illetve a legtöbb helyen a repcét is be lehetne már takarítani, a kérdés csak az, hogy mikor lesz végre aratásra alkalmas nedvességű az állomány. A szemkipergés ellen ajánlott a „becőragasztás" elvégzése.

repce

A repcének sem tett jót a sok csapadék – fotó: Lepres Luca

Az őszi búzában még mindig terjed a vörösrozsda a még zöldellő leveleken, a fuzáriózis tünetei pedig igen gyakoriak a kalászokon. Ha ez nem lenne elég, még a korompenész is megjelent. Mindez ellen már nem tudunk mit tenni, csak remélni a szárazabb időjárást. Egy biztos, nem lesz könnyű idén az aratók dolga, hiszen a sok vihar az állományok megdőléséhez vezetett, és a termés minősége sem a legjobb.

vörösrozsda búzatáblán

Terjed a vörösrozsda a még zöldellő leveleken – fotó: Lepres Luca

korompenész búzakalászon

Korompenészes kalász – fotó: Lepres Luca

Ahol a kukoricát nem érte súlyos jégverés, ott szépen fejlődik. Ahol viszont jég volt, ott a sebzéseken várhatóan megjelenik a golyvás üszög látványos tünete.

A napraforgó már csillagbimbós állapotban van. Igen sok betegség tünetét fedezhetjük fel az állományokban. A napraforgó-peronoszpóra primer tünetét több táblában megfigyelték, míg az esőzések az alternáriás levélfoltosság gyakori megjelenését eredményezték az alsóbb leveleken. Emellett a szklerotíniás tőkorhadás miatt elpusztult növényeket is találunk. A levéltetű-kolóniák a kezelések hatásárára itt is visszaszorultak, de van még esély a felszaporodásukra.

Ha még több, növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, látogasd meg a Növényvédelem rovatot.
Ingyenes növényvédőszer-keresőnket megtalálod ide kattintva.