Lengyelország idei almatermelése jócskán elmarad a tavalyi rekordtól, ugyanakkor ennek sem lesz könnyű az értékesítése, mivel termelők kénytelenek voltak megemelni az árakat.

Jakub Krawczyk, az Appolonia almaexportőr vállalat igazgatója elmondta, a kifogástalan minőség több vásárló ország számára vonzóvá teheti a lengyel almát.

Sokan keresik majd a nagy méretű, piros almákat?

Sokan keresik majd a nagy méretű, piros almákat? – Fotó: Pixabay

Hozzátette, hogy a beszíneződéssel és a cukortartalommal csak elvétve akadnak problémák, a Gála fajtánál azonban a szár körül előfordulnak repedések, és esetenként a szilárdság (tömöttség) nem megfelelő, ezért ezt a fajtát a lehető leghamarabb értékesíteni akarják, mielőtt ezek a hibák nagyobbak lesznek.


Egyelőre fontos szempont a magas fuvarköltségek elkerülése is, ezért többnyire csak az EU tagországokba exportálnak, valamint kisebb mennyiségeket Dél-Amerikába, ahol az ellentétes évszak révén nagyobb a kereslet.

Kedvező helyzetet jelent, hogy sokan keresik a nagy méretű (60-70 mm-es) piros almákat, amelyekből a lengyelek nagyobb mennyiséget tudnak kínálni.

Forrás: freshplaza.de

Indexkép: Shutterstock