Ha van kerted, akkor biztosan vannak benne gyümölcsfák is. A legkedveltebbek a cseresznye, az alma, a meggy, de persze a barack is nagyon népszerű a gyümölcsfák között. Főleg, ha szereted a baracklekvárt. Nekem például mindig eszembe jut, ahogy a nagymamám megtanított a csodálatosan aranysárga baracklekvár elkészítésére.

Így, ha eddig nem is volt a kertedben, nem árt, ha nálad is találkozhatunk kajszibarackfával. A kajszibarack, vagy ahogy sokan nevezik, a sárgabarack nyersen fogyasztva, lekvárként, befőttként, vagy gombócban, süteményekben is egyaránt nagyon finom. A kajszibarack ráadásul ezen kívül még igazán egészséges is. Érdemes tehát a kertünkben is helyet adni neki, és feléleszteni a közös, családi befőzések semmivel sem összehasonlítható hangulatát.

El ne feledkezz a kajszibarackfa metszéséről

A gyümölcsfák egy ideig akkor is fognak termést hozni, ha nem foglalkozunk velük. Azonban itt a kulcsszó az ideig. Ráadásul a termés egyre kisebb, egyre ízetlenebb lesz, majd idővel meg is fog szűnni. Éppen ezért nem szabad, és persze nem is érdemes magára hagyni a gyümölcsfáinkat.

Nem igényelnek olyan sok feladatot, hogy ne érné meg törődni velük, hiszen azt bőséges és nagyon jó minőségű terméssel fogják meghálálni. A kajszibarackfát a tél végén vagy kora tavasszal kell megmetszeni, amikor az ágakon kipattanni készülnek a rügyek. Ekkor kezdődik meg ugyanis a fa vegetációs időszaka, amikor a hosszú tél után újra életre kel, és elkezd növekedni, virágot hozni és lombot fejleszteni.


A kajszibarackfa első metszésére már az elültetésekor érdemes sort keríteni. Ilyenkor ugyanis segíteni tudjuk a fát abban, hogy erős ágszerkezetet tudjon kialakítani. Tartsuk meg azokat az ágakat, amelyek nem függőlegesen, felfelé nőnek, mivel ezek adják majd meg a fa koronájának vázát. Távolítsuk el a sérült, beteg ágakat, és azokat is, amelyek túlságosan kis szöget zárnak be.

Az alsó ágakat is távolítsuk el, amennyiben azok kevesebb, mint 50 cm-re vannak a talajtól, a kajszibarackfát pedig ne hagyjuk 1 méternél magasabbra nőni, hiszen így jóval egyszerűbb gondozni, és persze szüretelni is. A kajszibarackfa egyébként metszés nélkül akár 7 méter magasra is képes megnőni. Rövidítsük meg az oldalsó ágakat is, de mindegyik ágon maradjon legalább egy rügy.

kajszibarack sárgabarack kosárban

A kajszibarackfa tavaszi metszéséről nem érdemes elfeledkezni. Fotó: Shutterstock

Később, amikor a fa már idősebb, szintén szükség van a metszésére. Ekkor is távolítsuk el a rossz szögben, függőlegesen felfelé és lefelé nőtt ágakat, a beteg, sérült ágakat, és metsszük vissza az előző év vezérágait 75 cm-re. Ahogy minden gyümölcsfa esetében, úgy a kajszibarackfa esetében is mindig ritkítsuk meg a koronát, hogy kellően szellős legyen, így a levegő és a napfény is be tud jutni. Ezzel nem csak a termés érését tudjuk egyenletessé tenni, de segítünk a gyümölcsfának is, hogy minél kevesebb betegség és kártevő támadhassa meg.

Ezt sem szabad elfelejteni tavasszal

Nem csak a metszés, de a tavaszi lemosó permetezés is nagyon fontos a kajszibarackfa esetében. Ennek célja a kora tavasszal a fák felületén még nem károsító kártevők és kórokozók elpusztítása. Érdemes ekkor réz- és kén hatóanyagú gomba és baktériumölőket, valamint rovarölőket használni. A sárgabarackfa igényli a rendszeres öntözést, és a tápanyag utánpótlást is, mely 2 -3 évenként történjen, szerves trágya hozzáadásával.

Ezt kéri tőled a kajszibarackfád

Habár igazi, magyar gyümölcsként tekintünk rá, a kajszibarack, vagy ahogyan gyakran nevezzük, a sárgabarack őshazája a távol-kelet. Mégis, okkal érezzük hazainak, hiszen tökéletes klímát biztosítunk a kajszibarack számára.

Egy fa akár 90 évig is elél, és évente átlagosan 100-120 kilónyi gyümölcsöt terem, így nagyon is érdemes helyet adni neki a kertünkben. Sajnos azonban nem minden évben terem egyenletesen. A különböző fajták június végétől augusztus elejéig teremnek, és viszonylag hamar leérnek.

A kajszibarackfa kedveli a világos, napos helyeket, és a tápanyagban gazdag talajt, így ez alapján válasszuk ki az ideális területet számára a kertünkben. Mielőtt elültetjük a kajszibarackfát, vágjunk le 2 cm-t a gyökerek végéből metszőollóval, így serkentve növekedésre a gyökérzetet. Akkora ültető gödröt ássunk ki, amelyben kényelmesen elfér a fa gyökere. Még az ültetés előtt tegyünk a gödörbe  szerves trágyát, azonban mindenképp tegyünk rá földet, hogy a fa gyökere közvetlenül ne érintkezzen a trágyával.

kajszibarack lekvár

A sárgabarackból csodálatos, napszínű lekvárt lehet készíteni. Fotó: Shutterstock

Nagyon fontos, hogy a csemete egyenesen, függőlegesen álljon a gödörben, és hogy az ültetési magasság meghatározó pontja a szemzési, oltási hely legyen, amelynek minden esetben a földfelszín felett kell elhelyezkednie. Az ültetés után semmi esetre se maradjon el a beiszapoló öntözés.

Nem csak finom a kajszibarack, hanem egészséges is

A sárgabarack gyümölcsének legnagyobb része víz, így sokat tehetünk vele a hidratáltságunkért. Azonban bőven van benne A- és C-vitamin is, sőt, három szem elfogyasztásával fedezhetjük napi A-vitamin igényünket. A kajszibarack emellett niacin- és folsav-forrás, és béta-karotint is tartalmaz. Káliumban is gazdag, de jelentős a kalcium és a foszfor tartalma is. Rákellenes hatása van, kedvezően hat a zsíranyagcserére, érvédő hatású, és serkenti a máj méregtelenítő működését.

Adjunk tehát helyet a kajszibaracknak a kertünkben, és ne feledkezzünk meg a metszéséről és a lemosó permetezéséről sem!