A hőség nagyon megterhelő, még akkor is, ha csak néhány napig tart, nem is beszélve arról, amikor már hosszú ideje kell alkalmazkodnunk hozzá. Ezért ilyenkor sokkal jobban oda kell figyelni magunkra és egymásra. Nem csak a gyerekeknek és az idős, vagy beteg embereknek eshet baja a kánikula idején, hanem bárkinek. Rajtunk kívül pedig fokozottan oda kell figyelni az állatokra és a növényekre is, hiszen ők hiába szomjaznak, nem tudnak gondoskodni magukról, mint ahogyan arról sem, hogy árnyékos helyet találjanak maguknak a forró nyári napokban.

Különösen figyeljünk tehát oda arra, hogy mit eszünk és iszunk a kánikula idején. Némelyik étel és ital ugyanis nagyon is veszélyessé tud válni az egészségünk szempontjából, éppen ezért gondoljuk át alaposan, mit is fogyasztunk, hogy épségben és egészségben jussunk túl a nyáron.

A hőség idején nagyon fontos, hogy mit eszünk és iszunk

Habár az izzadás nem kellemes, mégis szükséges folyamat, hiszen a szervezetnek alapvető célja a test maghőmérsékletének stabil megtartása. Ehhez pedig nagyon komoly plusz munkát kell végeznie a kánikulai napokban.

A testhőmérséklet emelkedését okozhatja a fokozott hőtermelés, például a fizikai munka, a sportolás, vagy a magas külső környezeti hőmérséklet. Ekkor pedig a szervezetünk verejtékezéssel próbálja leadni a hőt. Míg az izzadás segít lehűteni a testet, folyadék- és elektrolit vesztéssel jár, melyek pótlása nélkül kiszáradhatunk, ezért nagyon fontos, hogy fokozottan ügyeljünk magunkra a kánikula alatt - tudjuk meg a www.noklapja.hu cikkéből.


Hőség idején a szív is extra terhelésnek van kitéve, hiszen a kardiovaszkuláris rendszernek sokkal több vért kell pumpálnia a bőrbe, hogy elvezesse a hőt, de még az emésztési folyamatok is lelassulnak ilyenkor, így hát egyáltalán nem mindegy, hogy mivel is enyhítjük a szomjunkat és mivel csillapítjuk az éhségünket.

Ezeket az ételeket mindenképp kerüld a kánikula idején

Habár a többségünk nem kívánja, ha mégis úgy éreznénk, hogy ellenállhatatlan vágyat érzünk egy jó pörkölt iránt, inkább kerüljük. A nehéz, zsíros ételek ugyanis egyáltalán nem tesznek jót, különösen kánikula idején. A magas zsír- és fehérjetartalmú ételek emésztése sokkal hosszabb ideig tart, így jóval több metabolikus hőt termelnek, vagyis megemelik a test hőmérsékletét.

kánikula citrom uborka ital

A hőség idején nagyon fontos, hogy mit eszünk és iszunk. Fotó: Shutterstock

De a fűszeres ételeket sem árt kerülni ilyenkor, hiszen a fűszerek is serkenthetik a verejtékezést, ami ugyan átmenetileg segít lehűteni a testünket, azonban hozzájárulhat annak kiszáradásához. És habár egy jeges kávé jó választásnak tűnhet, hogy lehűtsön minket és a szomjunkat is oltsa, a koffeintartalmú italok, mint a kávé, a tea és az üdítőitalok is, vízhajtóként működnek, így szintén kiszáradás lehet a vége, ha túl sokat fogyasztunk belőlük.

Szintén nem ajánlott az alkoholos italok fogyasztása, hiszen kiszárítják a szervezetet és rontják annak hőszabályozó képességét. De a túl sok édesség sem használ, mivel ha túl sok cukrot fogyasztunk, jóval kevesebb lesz az energiánk, és hamar lomhának érezhetjük magunkat.

Ezek az ételek és italok jóbarátaid a hőség alatt is

Ha azt szeretnénk, hogy a szervezetünket minél kisebb megterhelés érje a meleg időszakban, fogyasszunk magas víztartalmú, könnyű, és könnyen emészthető ételeket. Ezek nem csak hogy jót tesznek, de még a közérzetünk is sokkal jobb lesz tőlük.

Nem véletlenül a nyár egyik nagy kedvence a görögdinnye. Magas víztartalmának köszönhetően segít visszaszerezni és megőrizni a hidratáltságot és a felfrissülést.

De az uborka is nagyon jó barátunk, mivel szintén magas víztartalmú, hűsítő zöldség. Ráadásul számtalan formában fogyaszthatjuk, akár köretként, akár salátába, de még leves is készülhet belőle. Ha pedig már nagyon unjuk a vizet, tegyünk bele pár szelet uborkát, vagy készítsünk különféle limonádékat.

A spenót, a kelkáposzta és egyéb leveles zöldségek könnyen emészthetők, és nélkülözhetetlen tápanyagokat biztosítanak anélkül, hogy megterhelnék a szervezetünket. A bogyós gyümölcsökre is számíthatunk, hiszen a hőt visszaverő képességük is van. Kiváló választás lehet az eper, az áfonya vagy a málna, amelyek amellett, hogy hidratálnak, még antioxidánsokban is gazdagok, így segítenek leküzdeni a hő által kiváltott oxidatív stresszt.

A hideg joghurt remek probiotikumforrásként hűsít és megkönnyíti az emésztést, így a gyomrunk biztosan ezt választaná a legmelegebb napokon, természetesen csakis cukormentes változatban.

A narancs, a citrom és a grapefruit nem csak télen barátaink, hanem a nyári forróság idején is, hiszen igazán frissítő hatásúak és magas a C-vitamin tartalmuk, ami segíthet csökkenteni az oxidatív stresszt és a gyulladást. Ha pedig hűsító finomság, akkor nem maradhatnak el a nyári hideg levelesek sem, amelyek akár zöldségekből, akár gyümölcsökből készülnek, igazán finomak, tápanyagdúsak és könnyen emészthetők.

De nem csak a hideg, a meleg italok is segítenek a kánikula idején. A borsmenta és kamilla teák hidegen és melegen is tökéletesen fogyaszthatók, és nyugtató, hűsítő hatással bírnak a szervezetünkre.

Legyen uborka a kertedben

Az uborka magas víztartalmú zöldség, így érdemes belőle minél többet fogyasztani a kánikula idején. A legegészségesebb pedig akkor lesz az uborka, ha a saját kertünkből szedtük le.

Azonban egyáltalán nem mindegy, mikor vetjük el az uborkát. Mivel az uborka kedveli a meleget és a fényt, a kiültetéshez a talaj hőmérsékletének 15 Celsius-fok felett kell lennie, emiatt a szabadba akkor kerülhet ki, amikor már nem várhatók éjszakai fagyok. Ez az időpont általában május közepén érkezik el.

A szabadföldi vetésénél a sortávolság ne legyen kevesebb, mint 100-140 cm, a tőtávolság pedig körülbelül 20-30 cm legyen. Az uborkának ugyanis sok helyre van szüksége, és az sem árt, ha építünk neki egy támasztékot, amire fel tud futni. Az uborka magját nem szabad túl mélyre vetni, elég csupán 3-4 cm mélységet biztosítani számára.

Az uborka kedveli a fényt és a meleget, de nem szereti a szelet, így napos, de szélmentes helyre vessük. Ha nem így teszünk, nem fog teremni, vagy a termése nem lesz kellően finom.

Nem elég öntözni az uborkát, bőséges tápanyagellátásra ugyanúgy szüksége van. Az uborka számára az ideális a laza, humuszban gazdag talaj, amelyet kiültetés előtt komposzttal vagy lótrágyával dúsítunk. De nem csak az ültetéskor, hanem a tenyészidőszakban is rendszeres tápanyagellátást igényel. Adjuk meg ezt az uborka számára csalánlé vagy komposzt formájában.

A rendszertelen öntözés szintén oka lehet az apró és keserű termésnek. Az uborka nagyon sok vizet igényel. A legjobb, ha langyos, állott csapvizet vagy esővizet használunk. A gombabetegségektől pedig úgy védjük, hogy reggelente öntözzük, ráadásul úgy, hogy csak a gyökérterületekre jusson a vízből, és ne a levelekre. A mulcsként használt levágott fű vagy szalma segít a nedvességet bent, a gyomokat pedig távol tartani.

kánikula uborka

Az uborka és a zöldségek és gyümölcsök nagyon hasznosak a kánikula idején is. Fotó: Shutterstock

Az uborkának nincs tériszonya, és nagyon szeret mászni, így fontos, hogy legyen egy támrendszere. Ez azért is praktikus, mivel az uborka függőlegesen terjeszkedik, így jóval kisebb helyen is tudjuk termeszteni. Tehát az uborkával nyugodtan bele is vághatunk a vertikális kertészkedés rejtelmeibe. Ehhez készítsünk 150-180 cm magasságú futtatórácsot, amelynek az alja minimum 15 cm-re legyen a talajtól.

Ráadásul így jobban átjárja a növényt a levegő, és elkerüli a lisztharmatfertőzés. Azonban fontos, hogy hagyjunk a tövek között legalább 40 cm távolságot. Ha nem készítünk támasztékot, és földönfutóvá válik az uborka, sokkal rosszabb lesz a terméshozam, és az uborka íze sem lesz az igazi. De ez nem csoda, hiszen az uborka a földön fekve jóval kevesebb napfényt kap, ellenben könnyen megrothad, kisméretű marad és keserűvé válik.

Az uborka metszése nagyon fontos. Először háromleveles palántaként kell visszacsípni, hogy elágazzon. A második metszésnél a hajtást 5-6 lomblevél felett vágjuk vissza, míg a harmadik metszéskor a harmadrendű hajtásokat két levélre vágjuk meg.

A növénytársítást az uborka nagyon is komolyan veszi. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen növény kerül a szomszédságába. Szerencsére bőségesen akad olyan növény, amelyik nagyon jól megfér az uborka mellett, de azért akad olyan is, amelyik igyekszik kiszorítani az uborkát a veteményesből.

Az uborkának nagyon jó szomszédai a pillangósvirágúak, amelyek javítják a talaj minőségét. Így bátran kerülhet az uborka mellé a borsó vagy a bab. Szintén jó társaság számára a brokkoli, a fejes káposzta, a hagyma, a karfiol, a kukorica, a napraforgó, a retek és a fejes saláta is. Tök közelébe azonban inkább ne ültessük, mert annyira szeretik egymást, hogy érdekes, de nem biztos, hogy ízletes újdonságokat képesek létrehozni a titkos kapcsolatukból.

Bizonyos virágok közelsége is jó hatással van az uborkára. Például a bársonyvirág, a büdöske vagy a sarkantyúka távol tudja tartani tőle a levéltetveket, míg a gilisztaűző varádics nem engedi az uborka közelébe a hangyákat. A dinnye, a burgonya és a zsálya azonban soha nem lesznek az uborka barátai, így ne engedjük őket egymás közelébe. Inkább adjunk teret az oregánónak, amelyik segít a kártevőket távol tartani tőle.

Nem csak finom, egészséges is az uborka

Az uborka leve kívül és belül is hasznos. Ha megisszuk, vitamin és ásványisó tartalma biztosítja számunkra, hogy ne csak kellemes, hanem hasznos üdítő is legyen. Az uborka rengeteg káliumot, foszfort, vasat, kalciumot és nátriumot tartalmaz, de gazdag A-, B1-, B2-, B6- és C-vitaminban is. A héja is vitaminforrás, így érdemes nem megszabadítani tőle fogyasztás előtt.

Az illata miatt sok kozmetikai termék alapját képezi, hiszen segít az ellazulásban, a szemre helyezett uborkakarikák pedig megnyugtatják a szem körüli bőrt. A napégett bőrre helyezett uborkakarikák hamar enyhülést hoznak és meggátolják a felhólyagosodást.

A tökéletes kovászos uborka receptje

A nyári életérzés szerves része a kovászos uborka. Mivel csak azt szoktuk becézni, amit nagyon szeretünk, nem véletlen, hogy a koviubi sokunk rajongására tarthat számot. Készítése pedig igen egyszerű. Persze a kovászos uborka is olyan, mint a halászlé, vagy a lecsó. Minden családnak megvan a maga, tökéletes receptje, amelyik generációról generációra öröklődik, és természetesen a világon a legjobb. Mi most egy mindannyiunk által megszavazott és elfogadott receptet osztunk meg veletek.

Vásároljunk kifejezetten kovászolni való uborkát, de azok közül is egyforma méretűeket válasszunk, ne legyenek se túl kicsik, se túl nagyok. Azért fontos, hogy ne legyen túl nagy méretbeli különbség, mert különben nem egyszerre lesznek tökéletesen roppanósak. Alaposan mossuk meg az uborkákat, majd vágjuk le mindegyiknek a két végét, mert az kesernyéssé teheti a végeredményt. Ejtsünk rajtuk legalább két bemetszést hosszában, hogy a közepük is tökéletes legyen. Vegyünk elő egy 5 literes üveget, és tegyünk a bele néhány gerezd tisztított fokhagymát.

Jó szorosan pakoljuk bele az uborkákat, szépen sorban egymás mellé, majd egymás fölé. Forraljunk sós vizet, majd hűtsük vissza, és öntsük fel vele az üveget. A sót ízlés szerint tegyük hozzá. Fontos, hogy a lé teljesen lepje el az uborkát. A tetejére tegyünk egy vastag szelet kenyeret, arra egy adag megmosott kaprot, esetleg még egy pár gerezd fokhagymát. Az igazán bevállalósak chili paprikákat is dobálhatnak az üvegbe.

Zárjuk le alaposan, majd tegyük ki a napra. Naponta ellenőrizzük, hogy a lé teljesen lepje el, mert a kilógó kenyér megpenészedhet. Sós vízzel pótoljuk az elveszett levet. Körülbelül 3 nap múlva pedig jöhet a dobpergés, és a művünk elfogyasztása. Amennyiben mindent jól csináltunk, tökéletesen ropogós és nagyon finom kovászos uborka lesz a jutalmunk. Persze ahány ház, annyi szokás, ahány üveg, annyi recept, és mindenki a sajátjára esküszik, de ez így is van jól.

Mivel a kovászos uborka erjesztés útján készül, sok probiotikumot tartalmaz, amely nagyon jó hatással van az emésztésre. Ezen kívül nagyon finom a jéghideg leve is. Egyesek esküsznek rá, hogy kirántva is csodás. Azonban óvatosak legyünk vele, mert bár nehéz neki nemet mondani, ha túl sokat fogyasztunk belőle egyszerre, akkor annak hashajtó hatása lehet. Az apróra vágott kovászos uborka kerülhet húsok töltelékébe, sőt, a sajttal és sonkával töltött rántott húst is megbolondíthatjuk, ha teszünk bele egy vékony szelet koviubit.

Nagyon figyeljünk oda, hogy mit eszünk és mit iszunk a kánikula alatt, hiszen ezek óriási hatással vannak a szervezetünkre.