Július közepén, a meleg idővel – némi késéssel ugyan, de – elindult a magyar dinnyeszezon, ezért megkezdődhettek a rendszeres, kétheti egyeztetések a termelői érdekképviselet és az Auchan között. Az információcsere a teljes görögdinnyeszezon alatt tart majd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete és az áruházlánc részvételével. Az egyeztetések során a dinnyepiaci körképen kívül a dinnyetermelők aktuális helyzetéről is szó esik – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményében.
Azzal, hogy az Auchan a gazdákkal és a szakmai szervezetekkel együttműködésben szervezi a beszerzését, jó példával kíván elöljárni – MTI/Komka Péter
A hazai dinnyekínálat adta lehetőségektől függően az áruházlánc minden esetben törekszik arra, hogy a lehető legnagyobb arányban magyar gyümölcsöt kínáljon a vásárlóknak. Idén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a termelői szervezet szerint – a tavalyi évhez hasonlóan – a termés képes lesz kielégíteni a keresletet, vagyis elegendő dinnye terem majd a magyar termelőknél. Ennek megfelelően július közepétől mind a sima, mind a fekete héjú magszegény, mind a sárga húsú görögdinnye kategóriákban 100 százalékban magyar terméket lehet kapni az Auchannál.
Az elmúlt években pedig jól látszik a trend, miszerint júliustól már nem augusztus 15-ig tart a szezon, hanem még szeptemberben is lehet édes magyar dinnyét kapni az áruházláncok polcain.
Az Auchan és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a közelmúltban erősítette meg a magyar termelők piacra jutását segítő együttműködését, melynek célja a hazai gazdaságokkal való kapcsolat szorosabbra fűzése, valamint a minőségi magyar termékek számának növelése az áruházlánc polcain.