A magyar dinnye kiváló minőségének, sokszínű felhasználási lehetőségének bemutatását célzó fogyasztásösztönző kampányt indított az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC).

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampány szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte, Magyarországon a dinnyetermő terület folyamatosan bővül, az idén az előző évhez képest 30 százalékkal nagyobb területen, 3665 hektáron folyik a termelés.

Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar dinnyetermelők jó minőségű, piacképes árut termelnek, amihez hozzájárul az utóbbi években végrehajtott technológiai váltás is.

Magyarországon a dinnyetermő terület folyamatosan bővül

Magyarországon a dinnyetermő terület folyamatosan bővül – Fotó: Shutterstock

Felidézte, hogy a most záruló Vidékfejlesztési Programban mintegy 7 ezer kertészet részesült 190 milliárd forint támogatásban, ezzel 380 milliárd forint fejlesztés valósul meg.

Az idén a kertészetek támogatására szeptember 24-től újabb pályázatra lehet jelentkezni.
Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta, hogy 2016 óta minden évben megszervezik a dinnyefogyasztást ösztönző kampányt.

Az AMC ügyvezetője részletezte, hogy az idén a "Nyár, dinnye, szeletem" szlogennel meghirdetett akcióban július 28. és augusztus 13. között összesen hat helyszínen (Gárdonyi strand,  Diási Játékstrand – Gyenesdiás,  Erzsébet tábor – Zánka, Sport 11 Újbuda, Tisza-tavi Ökocentrum, Erzsébet tábor – Fonyódliget) lesznek görög- és sárgadinnye-kóstolások, a közösségi médiában népszerűsítik a dinnyefogyasztást, augusztus 1. és 8. között pedig nyereményjátékot hirdetnek.

Apáti Ferenc, a FruitVeb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke arról beszélt, hogy a zöldség- és gyümölcsszezon az idén is rendkívül változatos az időjárástól függően, és felhívta a figyelmet a klímaváltozás hatására, amely átalakítja a piacokat. Szerinte az eredményes zöldség és gyümölcs termeléshez egyre inkább öntözésre, jéghálóra és fagy elleni védelemre van szükség.


Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy Magyarországon a dinnyeszezon korábban kezdődött, emiatt az exportpiacon egyszerre jelent meg a spanyol és az olasz termékekkel, a korszerű technológiának köszönhetően a szezon időben is kitolódik.

Az egyesület elnöke kiemelte, 2010 óta 4,5 kilogrammal nőtt a magyar átlagos dinnyefogyasztás, jelenleg Magyarországon átlagosan 10-12 kilogramm között alakul személyenként az éves dinnyefogyasztás mennyisége. A fogyasztói szokások átalakultak, egyre erősebb a kereslet a kisebb, 4-6 kilós, valamint a magszegény görögdinnyék iránt.