Nem mindegy, milyen gyümölcsfát választunk a kertünkbe, hiszen lehet, hogy túlságosan is magasra, terebélyesre fog nőni, ami a későbbiekben komoly gondokat is okozhat. Átlóg a szomszédhoz, beárnyékolja az egész kertet, nem tudunk tőle zavartalanul közlekedni. Pedig egy gyümölcsfa a kert dísze lehet, ráadásul a finom termés mellett még a tiszta levegőt is neki köszönhetjük.

Így hát érdemes utánajárni, milyen méretű fának jut kellő hely a kertünkben. Így a kisebb méretű kertben sem kell lemondani a gyümölcsfa ültetésről, sőt, akár a teraszunkon is nevelhetjük őket, egy kicsit közelebb hozva magunkhoz a természetet még akkor is, ha nem kertes házban élünk. Ezeknek a gyönyörű fáknak ráadásul még a termése is fogyasztható, így rögtön két okunk is van rá, hogy helyet adjunk nekik az erkélyen, vagy a kertben. Az pedig azért igazán nagy büszkeségre adhat okot, ha mandula terem az erkélyünkön. Vagy citrom a kertünkben.

Ezeket a fákat akár a teraszodon, erkélyeden is nevelheted

1. Törpe mandula

A törpe mandulát magas törzs és gyönyörű rózsaszín virágok jellemzik, így a kertünk és a teraszunk egészen biztosan magára fogja vonzani a tekinteteket, amikor tavasszal virágba borul. A törpe mandula április és május környékén hozza virágait. A kis gyümölcsfa 150-180 cm magasra tud megnőni, és nagyon kedveli a napos, illetve félárnyékos helyeket, a szelet viszont annál kevésbé, így keressünk neki szélvédett helyet akár a kertben, akár az erkélyen neveljük.

virágzó mandulafa

A mandulafa virága csodálatos látványt nyújt a kertben vagy az erkélyen. Fotó: Shutterstock

Fontos, hogy az erkélyen nevelt növény ágait vágjuk vissza fele hosszúságúra a virágzást követően, így a következő évben is sok virágot fog hozni. Habár télálló, az első évben ügyeljünk rá, hogy takarással védjük a fagyok ellen. Termése miatt is érdemes tartani, hiszen ha jó helye van, akkor bőségesen terem, termése pedig igazán finom.

Fontos számára a jó vízáteresztő képességű, meszes vagy semleges kémhatású talaj, különösen, ha dézsában neveljük, hiszen a pangó víz egyáltalán nem tesz jót neki.


2. Díszalma

Ha kicsi a hely, vagy egyáltalán nincs kertünk, akkor sem kell lemondanunk a termést hozó gyümölcsfákról. Kiváló választás lehet például a díszalma. Ez nem csak termést hoz, de még gyönyörűvé is teszi a kertet, vagy az erkélyt. A díszalmafa varázslatosan néz ki, így valóban a kert vagy az erkély díszévé fog válni, ha helyet adunk neki.

Méretei miatt is tökéletes választás, ráadásul a termése nagyon sokáig az ágakon marad, így nem kell tartani a lehullott gyümölcstől, és a termésben gazdag fa látványában is sokáig gyönyörködhetünk. Gondozása sem igényel különösebb kertészeti ismereteket.

Igazi pompáját nem csak a virágzás alatt éri el, hanem gyönyörű termései is nagyon szép látványt nyújtanak piros, sárga vagy narancssárga színeikkel. A díszalmák lombfakadás előtt virágoznak. Terméseik ehetők, de ne olyan ízt várjunk, mint a hagyományos almák esetében. Azonban a fogyasztása során a kevésbé domináns ízélményt pótolhatja, hogy saját erkélyünkön terem.

A díszalma szinte egész évben ültethető, leszámítva a fagyos időszakokat. A konténeres díszalmát tavasztól késő őszig érdemes elültetni, míg a földlabdás díszalmát leginkább október vége és december közepe között, valamint kora tavasszal. Legkedveltebb fajtája a "Tina", amely májusban és júniusban hozza fehér virágait, sötétpiros, apró gyümölcseit pedig imádják a madarak.

Bár nyersen fogyasztva nem ad igazi ízélményt, kiváló lekvár készíthető belőle. A díszalmát az időjárástól függően hetente öntözzük, és ősszel távolítsuk el az elhalt hajtásokat. Télálló, de nem árt védeni a nagy fagyok előle.

3. Citromfa

Ha szeretjük az igazi, mediterrán hangulatot, akkor nem mondhatunk le a citromfáról. Azon túl, hogy nagyon szép, és még termést is hoz, ez a gyümölcsfa csodálatos illatával is hozzájárul a kert, vagy az erkély hangulatához. A citromfa akár 3-5 m magasra is megnőhet, de kiválóan érzi magát még ekkor is dézsában. Nagyon fontos számára, hogy napos helyet biztosítsunk neki, így a déli fekvésű erkélyeken van igazán az elemében.

A citromfa szereti a jó minőségű, kötöttebb földet, melyet tavasszal trágyázzunk meg, ha tehetjük, érett istállótrágyával. Fontos, hogy a nyári időszakban rendszeresen öntözzük és gondoskodjunk a megfelelő tápoldatozásról is. Nem szabad túlöntözni, és hagyni, hogy pangjon alatta  a víz, mert a citromfa így könnyen elpusztulhat.

citromfa

A citromfa szépsége és illata is elvarázsol minket. Fotó: Shutterstock

A fiatalabb fákat évente, míg az idősebbeket két-három évente tavasszal ültessük át. A citromfát minden évben meg kell metszeni március környékén, amikor még nem indult be nála a hajtásképződés. Ilyenkor távolítsuk el a sérült, elszáradt részeket, majd alakítsunk a koronáján. Távolítsuk el a lefelé hajló és a befelé hajló ágakat, továbbá azokat is, amelyek keresztezik egymást. Így jól átlátható koronát fogunk tudni kialakítani számára. A meglévő ágakat metsszük vissza 5-6 cm-re a hajtáscsúcstól.

Amikor eljön az ősz, gondoskodnunk kell a teleltetéséről. Még az első fagyok előtt kerüljön 6-8 Celsius-fokos helyiségbe, ügyelve rá, hogy a hőmérséklet soha ne menjen 15 Celsius-fok fölé. Bár a meleget nem igényli télen, a fényt annál inkább, így világos helyre kerüljön. Emellett gondoskodnunk kell arról is, hogy párás levegő álljon a rendelkezésre. Ha a citromfa valamiért mégsem érzi jól magát a téli szállásán, előfordulhat, hogy megszabadul a leveleitől. Ekkor se adjuk fel, és ne dobjuk ki, hiszen tavasszal ismét régi formájában fog pompázni. Télen nincs szüksége tápoldatra, és locsolni is csak annyira kell, hogy ne száradjon ki. Amint eljön a tavasz, tegyük ki ismét a szabadba, és újra öntözzük és tápoldatozzuk rendszeresen.

A citromfát magról és dugványozással is szaporíthatjuk

Ha magról szaporítjuk, áztassuk be a citrom magjait két napra vízbe, majd ültessük el őket virágföldbe. A cserepeket tartsuk meleg helyen, és ügyeljünk rá, hogy mindig nedves legyen a földjük. Elég hosszú idő lesz, mire megjelenik a kis növény, de legyünk türelmesek. Amikor már a növénykék nagyobbak, ültessük át őket kötöttebb földbe.

A magról ültetett citromfa nem fog magától virágozni és így termése sem lesz. Ehhez 1-2 éves korában be kell szemezni vagy oltani. Fontos, hogy ezt növekedési szakaszban végezzük és jó legyen az oltóvessző. A citromfa a 2-3. elágazás után hoz virágot, és a termése egy év alatt érik be.

Dugványozással is szaporíthatjuk. Ehhez vágjunk le 2-3 leveles, 10-12 cm-es hajtásvégeket a növényről, és ültessük őket savanyú talajba. Öntözzük meg őket, és ezután takarjuk le fóliával a cserepeket. Kerüljenek árnyékos helyre, így a nyár végére szépen meg fognak gyökeresedni. Ügyeljünk rá, hogy nehogy túlöntözzük, mert ekkor gyökérgolyva támadhatja meg, ami miatt általában el is pusztul. A másik veszély, ami a citromfára leselkedik, a pajzstetű, amely ellen vegyszerrel lehet védekezni.

Mindenkinek csodás gyümölcsfákat kívánunk a kertjébe, erkélyére!