Ősszel megszoktuk a fákról szállingózó, gyönyörű színes levelek, télen pedig a csupasz faágak látványát, azonban az örökzöldek évszaktól függetlenül szélben, fagyban, napsütésben is zöldellnek. De mi ennek az oka? És miért vannak tűleveleik rendes levelek helyett? A válasz abban keresendő, hogy a különféle fafajták milyen stratégiát választanak ahhoz, hogy megbirkózzanak a téli hideggel.

A fák leveleinek zöldjét a klorofill adja, amely a fotoszintézisért felel, azaz a napfényt elnyelve energiát termel. A lombhullatók az ősz megérkeztével elkezdik kivonni a leveleikből a klorofillt, hogy az előállításához szükséges értékes ásványi anyagokat eltárolják tavaszig, amikor újra elkezdenek belőlük leveleket növeszteni. Az örökzöldeknek azonban más a stratégiája.

A hideg az ő anyagcseréjüket ugyanúgy lelassítja, mint más fákét, így hiába zöldellnek, télen ők sem fotoszintetizálnak többet, mint más fafajták. A különbség abban van, hogy a különféle fák hogyan egyensúlyoznak a levélnövesztés energiaszükséglete és a levél energiatermelése között, tehát hogy melyik levéltípus növesztésére fordítandó energiabefektetés mennyi idő alatt térül meg.


A lombhullatók nagy, széles leveleket növesztenek a számukra megfelelő fotoszintetizálás érdekében. Probléma akkor van, amikor nem ideális körülmények között kell ezt megtenniük, hanem nagyobb magasságokban, hidegebb vidékeken, ahol rövidebb a növekedési időszak, és kevesebb idő jut a fotoszintézisre – ekkor a levelek növesztésébe fektetett energia már nem tud megtérülni.

Az örökzöldek azonban szép nagy levelek növesztése helyett a tűleveleik szívóssá tételébe fektetik az energiájukat. A tűlevelek nem képesek egyetlen éven belül kitermelni a rájuk fordított energiát, viszont jóval strapabíróbbak és energiatakarékosabbak, így nem is kell minden évben lehullatni őket. Minél szívósabbak, annál több idő kell a beléjük fektetett energia ledolgozására.

fenyő

Az örökzöldek szép nagy levelek növesztése helyett a tűleveleik szívóssá tételébe fektetik az energiájukat – fotó: Pixabay

Minden örökzöld hasonló stratégiát követ, de azért akadnak különbségek közöttük az energiagazdálkodás tekintetében és abban is, hogy hány évig őrzik meg a leveleiket. Valójában ugyanis az örökzöldek is hullatják a leveleiket, csak nem évente.

A mérsékelt övi simafenyő tűlevelei minden második télre lehullanak, a nagy magasságokban honos fajok viszont akár ötven éven át is megtartják az egyes tűleveleiket, ugyanis ennyi ideig tart, míg a zord körülmények között ledolgozzák a rájuk fordított energiát.

Vannak továbbá olyan toboztermők is, amelyek, bár tűlevelűek, nem örökzöldek, hanem minden télre ledobják a tűleveleiket.

A nagy hideg azonban az örökzöldek tűleveleit is fenyegeti, amelyekre ugyanúgy végzetesen hatna, ha lefagynának, ezért olyan fagyásálló anyagokat termelnek, amelyek csökkentik a sejtjeikben található víz fagyáspontját, és így védik a sejtstruktúrát a fagytól.

Veszélyt jelent számukra az is, ha sok hó gyűlik össze az ágakon, hiszen akkor letörhetnek, azonban a tűlevelekre kevesebb hó tud rakódni, mint a lombhullatók szélesebb leveleire.

Forrás: telex.hu