Sajnos minden évben jelentős mennyiségű lódarázs támadásról érkezik hír. Ezek a támadások pedig nem csupán tavasszal és nyáron történnek meg, hanem akár az őszi, és a nagyobb fagyok előtti téli időszakokban is. Az ősz beköszöntével megnő a túrázási kedv, de nagyon kell figyelnünk, hogy nehogy belefussunk egy lódarázs kolóniába.

Az egyébként nem túl agresszív állat a fészek környezetében hamar támadásba lendül. A fészekkel pedig bárhol találkozhatunk, akár még egy földvégi fordulóban, vagy a területre vezető művelőút mellett is. Éppen ezért fontos, hogy ne kezdjünk el támadólag fellépni ellenük és a fészkük ellen, mert egészen biztosan mi fogjuk a rövidebbet húzni. A megoldás, hogy felvesszük a nyúlcipőt és védett helyre menekülünk, majd mielőbb segítséget kérünk egy képzett szakembertől. Ismerjük hát meg a lódarászt és azt is, hogy tudjuk a legjobban elkerülni a vele való találkozást.

Ismerd meg az ellenséget

A lódarázs (Vespa crabro) a hazánkban megtalálható legnagyobb méretű darázsfajta. Ez azért nem jó hír, mert amellett, hogy nagyon nagy, még agresszív is. Csak akkor támad, ha veszélyben érzi a fészkét, azonban már attól is ideges lesz, ha megközelítjük azt, így semmi esetre sem biztonságos a közelében lenni. Különösen, mert akár több ezer darázs is élhet egy kolóniában, és hidd el, nem igazán egészséges felhergelni őket.

A kolóniában van egy királynő, amelyik 30-35 mm hosszú, míg a dolgozók testmérete átlagosan 25 milliméter. A lódarázs csípése nagyon fájdalmas, emellett pedig nagyon komoly allergiás rohamot okozhat. Mivel védik a fészküket, ezért csoportosan támadnak, ami megsokszorozza a csípések számát és veszélyességi fokát. Hogy tovább fokozzuk, a méhekkel ellentétben, a potrohában visszahúzható fullánk található, így  korlátlan számban képes csípni.

lódarázs

A medve és a lódarázs nem játék. Ha fészket találsz, kérd szakember segítségét! Fotó: Shutterstock

De ez még nem minden! A lódarázs nem csak csíp, de még harap is. Mivel nagyon erős a szájszerve, ezért ez igen erős fájdalmat képes okozni. Mivel a csípése életveszélyes lehet, ha fészket találsz, semmi esetre se bolygasd azt, hanem kérd ki szakember segítségét!


A legjobb védekezés a támadás, de csakis szakember segítségével!

Az első lépés a fészek megtalálása. Csak akkor lehet eredményesen védekezni ellenük, ha már van fészkük. Az előző évi darázsfészekbe sosem költöznek vissza, így annak kezelése értelmetlen. Egy biztos, ha föld alól jönnek elő a darazsak, azok egészen biztosan nem lódarazsak lesznek. A lódarázs leginkább olyan eldugott helyeken található meg, mint a padlás, vagy különféle repedések, amelyek csak nehezen felfedezhetők. Az építéséhez mindenféle növényi anyagot rágnak meg, majd a masszából rakják össze a fészket. A lódarázs fészek közepén található a fészek tartógerince, amelyre a lépek épülnek. Ebbe rakja le a királynő a petéit. A lódarázs fészeknek egy csak bejárata van, egyébként teljesen zárt.

Ha megvan a fészek, legyél nagyon óvatos! Attól, hogy kívülről kicsinek tűnik, még egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is az. Erős szájszervükkel ugyanis akár még egy falat is képesek átrágni, így a fészek nagysága akár a sokszorosa lehet annak, mint amit elsőre látsz belőle.

A szakember fogja eldönteni, hogy melyik módszer a legalkalmasabb a lódarázs kiirtására. Általában permetezéssel és a porozással irtanak. Az alkalmazott vegyszerek taglózó és kiűző hatásúak. A taglózó hatásúak elpusztítják a fészekben tartózkodó lódarazsakat, a kívül lévőket pedig elriasztják a kiűző hatású szerek.

Azért is fontos, hogy az irtást szakember végezze mert csak a megfelelő hatóanyag tartalmú és a fészek minden részére bejuttatott kezelés jelent valódi megoldást. Ellenkező esetben csak fel fogod bőszíteni őket, amely óriási veszélyt jelent a saját életedre nézve, és a körülötted lévők életére nézve is!

A tőrösdarázs nem lódarázs! Ne szúrj ki vele!

Az óriás tőrösdarazsat könnyű összekeverni a lódarázzsal, azonban ezek a darazsak egyáltalán nem ártalmasak az emberekre, sőt, segítenek megtizedelni a cserebogár-szaporulatot.

Így néz ki a tőrösdarázs:

Az óriás tőrösdarázs Európa legnagyobb darazsa, egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja. Hosszúságuk elérheti az 50 mm-t is. Különös ismertetőjelük, hogy a nőstény feje sárga, a hímé pedig fekete, és mindketten nagyon lassan, a talajhoz közel szeretnek repülni.

Az óriás tőrösdarázs Magyarországon védett rovar, eszmei értéke ötvenezer forint. Sajnos a tudatlanság miatt mégis számos példányt kiirtanak, mert összekeverik őket a lódarázzsal. Bár nekik is van fullánkjuk, nem fogják arra harcolni, hogy ártsanak nekünk.

A tőrösdarazsak parazitoidok, szaporodásukhoz, a peterakáshoz nagyobb termetű rovarok lárváira van szükségük. Ezért leggyakrabban a talajban, fában, vagy a komposztban találkozhatunk velük, hiszen innen szerzik be a táplálékukat. A fullánkjukat arra használják, hogy a bogarakat megbénítsák, majd beléjük petézzenek. A kikelő lárvájuk belülről fogja felfalni az élő pajort. Ezért is nélkülözhetetlenek számunkra, és a kertünk számára a tőrösdarázs.

Így készül a darázsfészek

A darazsak a legtöbb esetben kolóniában élnek, egyéves családokban. A természetben általában a talajban, vagy a felszín közelében készítik a fészküket - tudjuk meg a penzcentrum.hu cikkéből. Csak a nőstények telelnek át, azonban a többi darázs ősszel elpusztul. Az áttelelt anya általában áprilisban kezdi építeni a fészkét, amely növényi részekből áll. Az építőanyagot megrágják a rovarok, és a nyálukkal keverik össze. A királynő csak maximum 1 kilométeres távolságra távolodik el a fészektől.

Ezért veszélyes a darázs

A darázs a fullánkját a bőrbe szúrva allergiás reakciókat kiváltó méreganyagokat juttat be a kötőszövetbe. Toxicitása a rovar táplálékától is függ, és jóval erősebb azoké a darazsaké, amelyek fehérjét fogyasztanak. A méreganyag legnagyobb részét acetilkolin, valamint alacsony, illetve nagy molekulatömegű anyagok, például enzimek és poliszacharidok alkotják. A Magyarországon található fajok közül a lódarázs a legveszélyesebb.

A darázs csípése fájdalmas és duzzanatot okozhat, néhány embernél pedig akár allergiás reakciókat is kiválthat. Az allergiás reakció súlyossága változó, és mivel akár életveszélyes is lehet, azonnali orvosi ellátásra van szükség.

A legtöbb darázs nem bánt

A darazsak mintegy 30 000 azonosított fajjal rendelkeznek - tudjuk meg a novatox.hu cikkéből. Leginkább azokat ismerjük, amelyek élénk figyelmeztető színekbe burkolóznak, és fájdalmas csípésekkel fenyegetnek minket, azonban a legtöbb darázs magányos, és nem bántja az embereket. Sőt, igazán hasznosak.

A Magyarországon előforduló körülbelül 9000 darázsfajból mindössze 20 faj tartozik a szúrásukról elhíresültek közé. A darazsak elsősorban ragadozó életmódúak, és a fészekben fejlődő lárváikat feldarabolt ízeltlábúakkal etetik. A rovarok és pókok mellett elhullott állatokkal is táplálkoznak, de az elől hagyott élelmiszereket is fogyasztják. Mivel azonban a kertészeti és mezőgazdasági kártevőkre is vadásznak, így igazán hasznosak is lehetnek számunkra.

Vannak kolóniában élő, társas darazsak, mint például a papírdarazsak, vagy olyanok, amelyek inkább egyedül vadásznak, mint a lepkegyűjtő darazsak. A darazsak életciklusa általában egy évet vesz igénybe.

lódarázs

Ha jön a lódarázs, te inkább menj minél messzebb. Fotó: Shutterstock

A tavasz beköszöntével a dolgozók száma növekedni kezd. A dolgozók gyűjtik a nektárt és a virágport, amelyet a darázs királynőnek és a petéiknek adják. De ők tartják karban a fészkeket is. A munkás darazsak, vagy más néven a katonák védik a kolóniát a külső támadásoktól.

Az év későbbi szakaszában a kolónia nőstény darazsai petét raknak, így az év végére a kolónia létszáma elérheti a több ezer egyedet is. Az ősszel a darazsak elveszítik aktivitásukat, és a dolgozók, valamint a hímek meghalnak. A nőtények a téli álmot követően tavasszal alapítanak új kolóniákat, és minden kezdődik elölről.

Ezt tedd, ha veszélyben érzed magad

1. Ha sok darazsat látsz, ne próbáld meg egyedül felvenni velük a harcot és ne bántsd a fészküket! Amennyiben a darazsak fenyegetve érzik magukat, nagyon sok darazsat hívnak segítségül.

2. Ne fuss, amikor közelednek feléd! Így ugyanis csak tovább fognak üldözni.

3. Ha úgy érzed, hogy a darazsak veszélyt jelentenek, kérj szakembertől segítséget.

4. Csípés esetén, ha allergiás reakciókat tapasztalsz, azonnal kérj orvosi segítséget!

5. Mindent kövess el, hogy ne vonzd a közelbe a darazsakat. Távolítsd el a darazsakat vonzó tárgyakat, például a rothadó élelmiszereket, ne hagyd nyitva a kukát és tömítsd be a ház külső részén található repedéseket.

Érdemes csapdákat is kihelyezni, és a nyílászárókra megfelelő sűrűségű szúnyoghálót szerelni. A kertben se hagyj pangó vízgyűjtőket, és a medencét is takard le, amikor nem használjátok.