Ahogy szinte minden gyümölcs esetében, úgy a szőlőnél is korábban kezdődik a szüret. A Tokaj-Hegyalján az utóbbi hónapokban meleg időjárás uralkodott, emellett a jelentős mennyiségű csapadék is hatással volt az érési folyamatra. Az utóbbinak köszönhetően folyamatosan érésben vannak a szőlőszemek. A jó hír, hogy ez nem befolyásolja a minőséget, ezért nem kell tartani a kényszeréréstől sem. A Bodrogkeresztúri Dereszla Pincészet Tokaj-hegyaljai ültetvényeken a normál évekhez képest nagyjából 3 héttel jön előrébb a szüret kezdeti időpontja, de hasonló a helyzet a Balatonon is.

Már augusztus közepén indul a pezsgő alapanyag szüretelése

Kalocsai László birtokigazgató elmondása szerint már az augusztus 20-ai ünnep előtt elindulhat a pezsgő alapanyag szüretelése a történelmi borvidéken. Utána kezdetét veheti a sárga muskotály szedése is. Idén mintegy 7-8 ezer mázsa szőlőt dolgoznak majd fel, amiből 2 ezer más saját területről származik, a többit viszont integrációs rendszeren keresztül szerzik be. Ennek hatására nagyjából 2 ezer mázsa pezsgő alapanyag kerülhet be a pincébe, valamint több mint ezer mázsa muskotályt szüretelnek le.

"Még korai az időjárásból arra következtetni, hogy az aszúsodás megindult-e, de a számokról már döntöttünk, ugyanis 150 mázsa aszúszemet vásárolnánk fel, ami 60-70 ezer palack aszúbornak felel meg. Reméljük, hogy elindulnak azok a folyamatok, amelyek a jó aszúsodáshoz kellenek"

– nyilatkozta a birtokigazgató.

Nem befolyásolja az érés folyamatát

Hiába kezdődik előbb a szüret, nem befolyásolja az érés folyamatát, tehát nem szenvedett hátrányt egyetlen gyümölcs sem. A szemek teltek, a fürtök szépen záródtak. Egyetlen problémát a növénybetegségek okozzák, azonban a Dereszla területeit szerencsére sikerült megóvni a különféle gombabetegségektől.


A tokaji pezsgőgyártás

Dereszlában évről-évre növekszik az értékesített pezsgő mennyisége. Ebben az évben várhatóan 20-30 százalékos lesz az emelkedés, ami nagy részben a pezsgő értékesítésén is múlik. A metodista tradicionális technológia értelmében Tokajban még hosszabb palackos érlelési időt ír elő a szabályozás. Ez azt takarja, hogy nem szabad azonnal forgalomba hozni az italt - évjárat nélküli pezsgőnél - 15 hónapot írnak el, évjáratosnál pedig 24 hónap a határ. Szemben a bortörvényben előírt 9 hónaphoz képest. Ez azért fontos, hogy a pezsgő minősége még jobb lehessen.

1000 mázsára számítanak

A Dereszla balatoni pincészetben már most a szüretre készülnek a kékfrankossal és az olaszrizlinggel. Ezekből összesen 1000 mázsára számítanak ebben az évben. A pezsgő szintén hódít, éppen ezért vesznek majd pinot noire-t a rezéhez, de kelleni fog még néhány mázsa kékfrankos, merlot, valamint cabernet is. A végeredmény, hogy a borászat nagyjából 1500 mázsa szőlőt dolgoz majd fel a balatoni telepükön.

Kalocsai László elmondta, hogy már elkészült a második évjárat a rozé pezsgőből is, ami a korábbihoz képest más, hiszen az első évben csak kísérleteztek vele és 100 százalékban kékfrankosból készült. A 2021-es ital hamarosan piacra is kerülhet.

Sok helyen korábban kezdődik a szüret - fotó: pexels.com

Mi a degorzsálás?

"A pezsgőkészítés során, miután leülepedett az üveg nyakához a seprő, a palackot fagyasztó folyadékba mártják, a bor a seprővel együtt a felső négy centiméteren azonnal megfagy. Ezután a rögzítő kupakot eltávolítják, és a jégdugó a ráfagyott seprővel együtt hangos pukkanás kíséretében távozik. Ezt nevezik degorzsálásnak, vagyis seprőtelenítésnek"

– írta meg a Növényvédőszer.

A borok értékesítési volumene hasonló az előző évekhez, az viszont jó hír, hogy előremozdult a minőség iránti érdeklődés, ami miatt a nagyobb hozzáadott értékű vörösborok, valamint a csúcsminőségű Carmina értékesítése is jelentősebb lett.

A Dereszla balatoni sorozatát már szinte minden borkedvelő ismeri. Három fajtája van: kékfrankos, merlot, és a cabernet franc. Ezek a középkategóriába sorolhatóak, míg a Carmina a csúcskategória részét képezi.