Milyen káliumtrágyát válasszunk a zöldségféléknek – mikor, milyen megosztásban és hogyan?

A zöldségfélék által felvett kálium mennyisége meglehetősen eltérő, vannak fajok, amelyek igénye csekély, mindössze 100-300 kg/ha K₂O (pl. borsó bab stb.), és vannak zöldségek (pl. paradicsom, fejes káposzta, görögdinnye), amelyek nagyobb termés esetén akár 700-900 kg/ha K₂O-t is képesek hasznosítani.

Időzítés és trágyamegosztás

Ősszel a zöldségtermesztő gazdáknak a talajművelés és az alaptrágyázás kapcsán mindig alapvető kérdése, mennyi káliumot juttassanak ki. De az agrokémiában a tápanyag-utánpótlás ennél sokkal bővebb, nemcsak a mennyiség vetődik fel mint kérdés, a növénytáplálás négy alappillérre épül:

• Milyen trágyát használjunk? – azaz tápanyag (trágya) minősége, összetétele, halmazállapota, oldhatósága, illetve a felvehetőségének üteme.
• Mennyi trágyát használjunk? – a kijuttatandó trágya mennyisége (t/ha).
• Mikor juttassuk ki? – trágyakijuttatás ideje és megosztása.
• Hogyan valósítsuk meg? – trágyakijuttatás és bemunkálás módja.

A termesztés eredményessége szempontjából a négy tényező között fontossági sorrendet nem lehet tenni, tápanyagellátás vonatkozásában mind a négy jelentős, együtt kell őket kezelni. Ennek ellenére a gyakorlatban kisebb jelentőséget tulajdonítanak a trágyakijuttatás módjának és az időzítésnek, ami részben szakmai hiányosságnak és nem utolsósorban a kereskedelmi cégek reklámtevékenységnek is tulajdonítható.

A zöldségtermesztésben a trágyamegosztás és a kijuttatás időzítése, akárcsak a kijuttatás és a bemunkálás módja, változó – fotó: Shutterstock

A szántóföldi növények esetében – búza, árpa, rozs – a hasonló technológiákból és vetésforgóból adódóan viszonylag egyszerű a „képlet”, az őszi trágyázás (alaptrágyázás) alkalmával, a három fő tápanyag közül a foszfort és a káliumot, esetleg a nitrogén egy részét szórják ki, tavaszi fejtrágyázás során a nitrogént adják. (A kapások ettől kismértékben eltérnek, de a csoporton belül sok vonatkozásban hasonlóak.)

Ezzel szemben a zöldségtermesztésben fajonként, az alkalmazott technológiától, a termesztés intenzitásától (külterjes, intenzív, szuperintenzív technológiák), a talajtól és termesztési céloktól függően a trágyamegosztás és a kijuttatás időzítése, akárcsak a kijuttatás és a bemunkálás módja, változó.

A „harmadik pillér”-ként jelzett trágyázás ideje és a trágya megosztása szorosan összefüggő két tényező, nehezen választhatók el egymástól. Sok az ezekre ható, ezekkel összefüggésbe hozható környezeti és technológiai elem, köztük fontossági sorrendet megállapítani szintén nehéz tenni:

• termesztett növényfaj (esetleg fajta) tápanyagigénye (mennyiség, egyes elemek aránya, tápanyagfelvétel üteme, sóérzékenység, növénystressz),
• talaj minősége (humusztartalom, kötöttség, tápanyag-ellátottság stb.),
• gyökeresedés mélysége (oltott és nem oltott palánták, helyrevetés),
• termesztési cél (frissáru, tárolás, konzervipari feldolgozás, magtermesztés),
• esetleges szervestrágyázás,
• a kijuttatandó műtrágya mennyisége,
• a kijuttatandó műtrágya minősége,
• a trágyakijuttatás módja (szilárd formában, tápoldatként csepegtetőn keresztül vagy szórófejjel, sorközbe adagolva, teljes felületre kiszórva, talajra vagy növényre juttatva) és
• bedolgozásának módja, mélysége.

A termesztett növényfaj tápanyagfelvételének üteme és a tápanyagok aránya a tenyészidő folyamán változik.

„Ideális” esetről akkor beszélhetünk, ha a talajban (gyökérközegben) mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésére az egyes tápanyagok, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli.

Első megközelítésre a tápanyagigény megegyezik a tenyészidővel – hosszú tenyészidejű növények sok tápanyagot igényelnek, rövid tenyészidejűek keveset. Ugyanakkor vannak hosszú tenyészidejű fajok, amelyek lassan fejlesztik zöldtömegüket, kis lombozatot nevelnek, és vannak kifejezetten rövid tenyészidejűek, amelyek rövid idő alatt is jelentős nagyságú lombot, biomasszát képesek létrehozni (pl. kínai kel).

A zöldségfélék a foszfor nagyobb részét a tenyészidő elején veszik fel, a hasznosítás üteme a betakarításhoz közeledve folyamatosan csökken. A nitrogén felvétele a zöldtömeg növekedésével és a termésképződéssel arányos, a koncentrált érésű fajták esetében (determinált, csokros, ernyősvirágzatú és törpe típusok pl. babnál, paradicsomnál, paprikánál, uborkánál, borsónál) rövid időre terjed ki, míg ezeknél a fajoknál, a folyton növő fajták esetében hosszabb időre nyúlik el.

A káliumot hosszabb ideig, a tenyészidőszak közepéig építik be nagyobb mennyiségben a zöldségfélék, de a felvétel üteme és mennyisége fajonként nagyon eltérő és változó ideig tartó folyamat, ebből adódóan általános receptet erre vonatkozóan nem lehet adni!

A termesztett növényfaj tápanyagfelvételének üteme és a tápanyagok aránya a tenyészidő folyamán változik – fotó: Shutterstock

A talaj minősége – a humusztartalomból és a kötöttségből adódóan – a tápanyagmegkötő képességen keresztül befolyásolja a tápanyagmegosztást és -időzítést. Minél kisebb egy talaj adszorpciós kapacitása, annál kisebb adagokkal, de gyakrabban kell a veszteségek elkerülése érdekében fejtrágyázni, például nitrogént adni, kisebb mértékben, de ugyanez vonatkozik a káliumra is.

A termelési cél is módosítja a tápanyagarányokat és a trágyázás idejét.

Míg a friss fogyasztású gyökérzöldség esetében kevesebb káliumot használunk, addig a hosszú tenyészidejű fajtáknál a tárolhatóság, a magasabb szárazanyag-tartalom miatt a nitrogénhez viszonyított kálium mennyisége több, és a tenyészidő későbbi szakaszában is kell adni. A növény igénye alapján számított műtrágya mennyiségének megosztása, a műtrágyák sóstresszhatása és a növények sóérzékenysége miatt egyszerre kiadható adagokhoz kötött, a nitrogén, de a kálium esetében is az alap-, az indító és az egyszerre kiadható fejtrágyaadagra vonatkozóan pontos előírások vannak.

Alaptrágyának a sótűrők (pl. étkezési paprika, uborka, fejes saláta stb.) alá 300 kg/ha hatóanyagnak (K₂O) megfelelő műtrágya adható ki, de a sóérzékenyek esetében érdemes az adagot harmadával, 200 kg/ha-ra csökkenteni. Indító- és fejtrágya formájában a sót jobban tűrőknél (pl. káposztafélék) a 150 kg/ha-t, a sóérzékenyeknél a 100 kg/ha-t ne lépje túl az indító műtrágya adagja és fejtrágyázáskor az egy-egy alkalommal kiadott kálium mennyisége.

A trágyázást abban az esetben tudjuk teljes egészében a növény igényéhez igazítani, ha az egyes tápanyagokat folyamatosan, több adagban, akár naponta juttatjuk ki.

Ez még néhány évtizede teljesen elméleti megközelítésnek tűnt, realitása a gyakorlatban nem volt. Mióta a zöldségtermesztésben a tápoldatozás és a csepegtető öntözés a mindennapi termesztési technológia részévé vált, megvan a technikai lehetőség a gyakori fejtrágyázás kivitelezésére. Feltétele a vízben tökéletesen, azaz maradék nélkül oldódó műtrágya! Korszerű, technikával jól felszerelt üvegházakban a kijuttatott tápoldat mennyiségét, a tápoldatozás gyakoriságát és a tápoldat töménységét a Nap sugárzó energiájának mennyiségéhez kötik, míg szabadföldi körülmények között a vízigény a mértékadó.

Bizonytalanság leginkább a tápoldat töménysége kapcsán merül fel. Valamennyi káliumtrágya esetében a 0,3-0,5%-os töménység jónak mondható, az érzékenyebb fajok esetében (pl. fehér termésű paprika, fejes saláta, uborka, dinnye, palánták) az alacsonyabb érték, a kevésbé érzékenyeknél (pl. káposztafélék – kivétel a karfiol) a magasabb koncentráció használható.

A termelési cél is módosítja a tápanyagarányokat és a trágyázás idejét – fotó: Shutterstock

A fejtrágyázás ideje elméletileg köthető naptári időpontokhoz, de sokkal pontosabb, ha technológiai folyamatokhoz (pl. ültetés, levelezés, szedés stb.) vagy fenológiai fázisokhoz (pl. virágzás, terméskötés stb.) társítjuk. A kálium – nem számítva olyan rendkívüli esetet, amikor súlyos káliumhiány mutatkozik – adható együtt a nitrogénnel.

A paradicsomfélék és kabakos növények esetében a terméskötődés idejét szokás megjelölni az első fejtrágyázási időpontnak.

A káposztafélék esetében jelentősebb mértékben a fejesedés kezdetétől növekszik a káliumigény, ettől kezdve indokolt a fejtrágyázás. Ilyen vonatkozásban a vöröshagyma és a gyökérzöldségek esetében a ceruza vastagságú szár elérését, illetve a gyökértermés fejlődésének kezdetét szokás megadni, amit legkésőbb a betakarítást megelőző 5-6 hétig be kell fejezni.

Vannak fajták, amelyek folyamatosan virágoznak, folyamatosan fejlesztik termésüket, szemben a koncentrált érésű determinált, egyes zöldségfélék esetében csokrosnak nevezett fajtatípusokkal. A két növekedési típusnak eltérő a trágyázási üteme. A determinált növekedésűeknél 1-4 hét, míg a hosszú tenyészidejű fajtáknál (tárolási sárgarépa, ipari káposztafélék) és folytonos növésűek esetében (pl. támrendszeres paradicsom, támrendszeres uborka, paprika stb.) több hónap is lehet a fejtrágyázás időtartama.

Hogyan osszuk meg a tápanyagokat alap-, indító- és fejtrágyázás vonatkozásában?

A talaj és a termesztési technológia ismerete nélkül a kérdésre pontos választ nehéz adni, ezért általános szabályként (közepes tápanyag-ellátottságú talaj esetében) az 1. táblázatban feltüntetett arányszámok szerinti megosztást javasoljuk.

Káliumkijuttatás százalékos megosztása szabadföldi zöldségtermesztésben középkötött, közepes tápanyag-ellátottságú talajok esetében.

(Rövid tenyészidejű zöldségfajok: hónapos retek, fejes saláta, korai karalábé, korai gyökérzöldségek, zöldhagyma, spenót, borsó, bab stb.)

A fentiek a gyökéren keresztüli tápanyag-adagolásra vonatkoznak, a lombtrágyázást – a fejtrágyázás gyakran alkalmazott módját – más szempontok szerint tervezzük. Abból kiindulva, hogy a lombon keresztül adott tápanyagok mennyisége a három makroelem esetében még rendszeres permetezések esetén is csekély a gyökéren keresztüli hasznosuláshoz képest, a levéltrágyázást a mennyiségi megosztásnál kevésbé vesszük figyelembe, ezzel nem alábecsülve a hatékonyságát. Ugyanakkor jó időzítése egy-egy kritikus technológiai fázisban (pl. ültetés után) élettani fejlődési rendellenességek megelőzésére vagy gyógyítására hatékony és jól bevált módszer.