A március 8-i Nőnap kapcsán ebben az évben is jelentős keresletre számítanak a hazai virágboltok és díszkertészek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös körképe szerint a vágott virág helyett egyre többen választják a cserepes növényeket, amelyek a magyar dísznövénytermesztők munkájának eredményeként kerülnek a virágboltokba – írja a nak.hu.

Míg korábban a legtöbben egy szál virággal, vagy egy egész csokorral köszöntötték e napon a hölgyeket, ma már egyre többen a cserepes virágok, vagy növények mellett teszik le a voksukat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös piaci körképe szerint ebben az időszakban a tavaszi virágok a legkelendőbbek − a tulipán, a nárcisz, a jácint, krókusz és egyéb hajtatott hagymás növények −, amelyek a kedves gesztus mellett a tavasz hírvivőiként is díszeleghetnek az otthonokban.

A vágott virágok többsége még mindig főként importból származik, a cserepes, hajtatott virágok pedig a hazai dísznövény-termesztők munkájának eredményeként kerülnek a virágboltokba. A tavaszi hajtatott hagymások mellett hazai kínálatból elérhető a koratavaszi évelő primula is, de népszerűek az egyéb cserepes virágos és levéldísznövények, a fokföldi ibolyától az azaleáig.

jácint

A virágok a kedves gesztus mellett a tavasz hírvivőiként is díszeleghetnek az otthonokban – fotó: pixabay.com

A növényházi dísznövény-termesztés 2024-ben az előző éves szintet érte el. Bár az elmúlt évben magasra ugrott infláció miatt az ágazat szereplői jelentős keresletvisszaesésre számítottak, ez azonban szerencsére nem következett be, a rekordinfláció és az alacsony bérek ellenére egyelőre kis mértékű pozitív tendenciát mutat a kereslet.

A termelőknek azonban így is számos nehézséggel kell megküzdeniük. A magas energiaköltségek miatt egyes ágazati szereplők arra kényszerülnek, hogy felhagyjanak az energiaigényes kultúrák termesztésével, holott a piaci igény nem indokolja ezt.

A díszkertész ágazat is küzd a kiszámíthatatlan és tervezhetetlen idénymunkaerővel, így a gépesítés és a robotizáció bevezetése ebben az ágazatban is lassan létkérdéssé válik.


A kertészeti termesztésben az ágazat területegységre vetítve a legnagyobb értéket termeli, a legmagasabb hozzáadott értékkel.

A dísznövénytermesztés ráadásul jelentős szerepet játszik a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, az élhető környezetünk kialakításában és fenntartásában nélkülözhetetlen szerepet játszik, így az agrár-  és mezőgazdaságban kiemelkedő jelentőséggel bír.

Lehetőség szerint válasszuk a helyi termelők és virágboltok, hazai előállítású dísznövényeit a Nemzetközi Nőnap alkalmából is.

Indexkép: pixabay.com