A jubileumi PREGA konferenián Dalányi László a Techwave Hungary Zrt. szakembere tartott előadást "Digitális megoldások az agráriumban, és miért fontos?" címmel.
– A KSH 2020-as adatai szerint az agrárcégek 38 százaléka digitalizált, ebben a számban már benne vannak az irodai gépek és alkalmazások, a banki és e-kormányzati kapcsolattartás is. A leginkább meglepő, hogy ezen digitalizált agrár cégek mindössze 3%-a használ valamilyen vállalatirányítási rendszert. Tehát Magyarország agrárcégei digitalizáltság szempontjából a 2.0 és a 5.0 között vannak. Engem legjobban a 4.0 érdekel, illetve attól fölfelé, mert azokon a szinteken már elkezdünk foglalkozni az adatokkal. Egyre jobb gépeink vannak, azok öntik ki magukból az adatokat. Ez az egyik oka ugye, az automatizálásnak és digitalizáció felé fordulásnak is – mondta bevezetőjében Dalányi László.
– Van egy másik szám is: az agrárcégek 11 százaléka precíziós eszközöket használ, valamint adatot gyűjt, elemez és az adatokat felhasználja a döntéshozatalnál – tette hozzá.
– Az SAP nem egy nagy statikus rendszer, hanem egy jól működő, jól variálható és jól használható rendszer – emelte ki.
Digitalizációs szempontjából 5 fontos javaslatot tett:
- A humánerőforrás hiányára megoldás az automatizáció.
- Amit csak lehet, digitalizáljuk, de a háttérfolyamatokat is!
- Gyorsítsuk fel az adatáramlásokat a pontosabb döntéselőkészítéshez!
- Használjuk ki az mesterséges intelligencia (MI) adta lehetőségeket!
- A precízebb feldolgozási folyamatok növelik a költséghatékonyságot.
Az SAP kész rendszerét 15000 ügyfél használja, az alapfolyamatokra kész modulok vannak és ha valaki ezeket elfogadja és igazodik hozzájuk, akkor pár hónap alatt működőképes rendszere van. Felhőalapú, számítógépről és okostelefonról is elérhető – részletezte.
Példaként említette az együttműködést a Birdwatcherrel – ahol ennek a rendszernek az információit kapcsolták össze az SAP-val, majd a rendszerből nyert adatokkal robotokat, precíziós eszközöket működtetnek –, valamint a gabonafelvásárlás vagy egy vágóhíd folyamatainak leképezést az SAP rendszerben. Ami régen a folyamat során lassan és kézzel készült, most gyors és sokszor automatikus – hangsúlyozta.
További részletek a videóban.
További információ: