Kertészet, növény, növényvédelem hírek
Idén drágább lesz a kínai fokhagyma, mint a hazai?
Bőséges a termés, mégis 40 százalékkal is emelkedhet idén a kínai fokhagyma ára az európai piacokon.
Az inkák elfeledett kincse, amit érdemes lenne termeszteni
A környezetbarát módon termelhető inka mogyoró valós alternatívája lehet a szójának. Magvai 30 százalék olajat és közel ennyi fehérjét tartalmaznak.
Nagy lehetőség a magyar almatermesztőknek – hatalmas alma logisztikai központ épül Szabolcsban
Az ország legnagyobb, almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központja létesül Újfehértón – jelentette be az agrárminiszter a 7,6 milliárd forint értékű beruházás...
Drágul-e a magyar görögdinnye? Még egy hónapot várni kell rá
Az idei tavasz a dinnyetermesztőknek sem kedvezett, azonban bíznak a kedvező időjárásban, és akkor, július közepétől kerülhet a magyar görögdinnye a boltokba.
A korszerű tudás gyorsabban és hatékonyabban fog eljutni a gazdálkodókhoz
Agrárkutatási újdonságok gazdasági gyakorlatba építését segíti a NAK és a MATE új megállapodása.
Növényvédelmi előrejelzés: Ez már levéltetű-invázió – szó szerint!
Szinte mindenhol, minden növényen károsítanak a levéltetvek. Védekezni kell! Az Agroinform.hu 2021. évi 23. heti növényvédelmi előrejelzése.
Senki sem akar a földeken dolgozni – a túlélésért küzd a kertészeti ágazat
A kertészeti ágazatokban a munkaerőhiány hatalmas kihívást jelent, szinte nincsenek jelentkezők idénymunkára. Ez Európa-szerte probléma, hazánk sem kivétel.
Piros cukkini? Lila uborka? Milyen zöldségek jönnek még?
Ausztrál termesztők felfedezték a zöldségek természetes átszínezésének lehetőségét.
Gyönyörű paradicsomokat szeretnél? Ne hagyd ki a kacsolást!
Nehéz ellenállni a vágynak, hogy hatalmas, burjánzó növényt neveljünk egy apró paradicsommagból vagy paradicsompalántából. De a hónaljhajtásoknak akkor is menniük kell!
Rendkívüli pusztítást végez idén a monília a gyömölcsfákon! Mit tehetünk?
Sokan keserűen tapasztaltuk, hogy az idei tavaszon a fagy, majd a monília vitte el a kajszi fák termését, kicsit később pedig a meggyfákat is súlyosan károsította a betegség. Sokan értetlenül álltak a tömegesen száradó virágok és hajtások előtt, amely előre vetítette a fák részleges pusztulását.
Nincs vízveszteség, így pénzveszteség sem – miért éri meg a felszín alatti csepegtető öntözés?
Öntözés nélkül lassan ellehetetlenül a jövedelmező növénytermesztés hazánkban.
Ezeknek a zöldségeknek nincs idejük megromlani
A kínai vállalat óriási raktárt és futárszolgálatot hozott létre, hogy a termelőtől a lehető legrövidebb idő alatt a fogyasztóhoz kerüljön az áru.
Biogazdálkodás: egyre jobban teljesít a magyar mezőgazdaság
Európai ökogazdálkodási szakemberek előadásaival, világszerte 90 országból, 5000 résztvevővel zajlott az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetek első közös konferenciája, a FiBL Nyílt Nap.
700 kiló zöldség lett az enyészeté
Egy teherautóban 700 kilogramm ismeretlen eredetű levélzöldséget találtak a NAV munkatársai, elrendelték az áru megsemmisítését.
Most kaptuk a hírt: több hónappal későbbre tolódik a borászati gépbeszerzések elszámolása
A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt más nehézségek mellett a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott, ezért az Agrárminisztérium...
Ha kertészeti gépre pályázna, most lépjen!
A kertészeti üzemek megújítására vonatkozó támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7. napjától 2021. szeptember 28. napjáig két hetes benyújtási szakaszokban van lehetőség. Az első szakasz...
Otthon termeszthető luxuszöldség, permetezés kisokos, futótűzként terjedő növénybetegségek
A fejes káposzta fejtrágyázása; a citromfa gondozása és metszése; így termeszd otthon a hazai luxuszöldséget; így nevelj palántát, hogy végül ne csalódj. Az Agroinform.hu májusi szakcikkeinek összefoglalója.
Börtönből hatalmas városi farm
Az elmúlt évek eseményei egyértelműen bizonyították, hogy az önellátás az egyik legfontosabb kérdés.
Pofonegyszerű, UV fényes rovarcsapdával csökkenthető a vegyszerhasználat
A speciális UV-csapdák hatékonyan megakadályozhatják, hogy az éjszakai rovarok pusztítsák a növényeket.
Zűrzavart okozott a földeken a rendkívüli májusi időjárás
Az előző tavaszi hónapokhoz hasonlóan – a korábbi évtizedeket jellemző emelkedő hőmérsékleti trenddel szemben – a május is hidegebb volt a sokévi átlagnál.
Döbbenetes! Így még a sivatagi homok is alkalmas növénytermesztésre
Kutatók megoldást találtak arra, hogy speciális eljárással a homokot növénytermesztésre alkalmas talajjá alakítsák. A kínai Chongqing Jiaotong Egyetem kutatói tíz év óta folytatnak kísérleteket a...
A tokaji Bodó Judit lett a Borászok Borásza 2021-ben
A magyar borászok bíznak a jövőben, a sikeres újraindulásban, amit jelez, hogy új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez sokan nyújtottak be pályázatot tavaly és több mint 8,5...
Átverhetnek-e japánbirs vásárlásakor?
A vizsgált tételek 89%-a fajtaazonosnak és fajtatisztának bizonyult a japánbirs-szaporítóanyagok Nébih utóellenőrzésén.
S.O.S. vadkár! Szépek a szarvasok, csak ne az én lucernámban tomboljanak!
Gazdainterjúnkból kiderül, hogy mit tesz a gazda vadkár ellen, ha a kerítés nem védi meg a lucernát!
Kwizda termékek ingyen! Most éljen a lehetőséggel!
Most a termeléshez szükséges mennyiségben próbálhat ki biostimulátor és növénykondicionáló készítményeket teljesen ingyen.
A japánok rákattantak a magyar szilva ízére!
Szatmári szilvalekvárral töltött csokis-lekváros croissant került forgalomba Japán egyik legnépszerűbb kávéházláncában.
Újabb magyar zöldségre lehetünk büszkék
A Hegykői petrezselyemgyökér elnevezést az Európai Bizottság uniós oltalomban részesítette.
Növényvédelmi előrejelzés: levéltetvek mindenhol – sürgősen cselekedni kell!
Az almásokban fokozódik, a kajszifákon tömeges a levéltetvek kártétele, de a napraforgót is felfedezték már a kártevők. Az Agroinform.hu 2021. évi 22. heti növényvédelmi előrejelzése.
Óriási összegek gombatermesztésre!
Megjelent a Kertészet – Gomba előállító üzemek fejlesztésének támogatása pályázat végleges felhívása. Szeptemberben lehet beadni a pályázatokat, akár 2 milliárd forintos támogatás is elnyerhető.
Milyen szamócapalántát válasszunk?
A szamócapalánta is gyümölcs szaporítóanyag, s bár az előállítása viszonylag egyszerű, megvannak a maga minőségi követelményei. Fontos, hogy a szamócapalántának fajtaazonosnak, vírusoktól, gombás...
Meglepő, de az áfonya meleg klímán is nyereséggel termeszthető
Az áfonya népszerűsége töretlen, ez az egyik legkeresettebb gyümölcs. Kutatók az áfonya termesztésének lehetőségeit vizsgálják.
Új kártevő jelent meg Magyarországon, erdőket és kerteket fenyeget
Pár napja kezdődött a borostyánevő moly rajzása. Ezek a rovarok aprók, mégis könnyű észrevenni őket a déli falakon futó borostányokon.
Megjelent a végleges kertészeti felhívás: pótkocsi beszerzését is támogatják
Megjelent a Kertészeti üzemek megújításának támogatása című végleges pályázati felhívás. 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni.
A kert réme: a tarackbúza. Így irthatjuk ki!
Mit kell tudnunk a kertművelők életét megkeserítő gyomról, a tarackbúzáról? És hogyan szabadulhatunk meg tőle?
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)