A kormány minden segítséget megad a gazdálkodóknak ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás kihívásaihoz és növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését – fejtette ki az agrárminiszter a Talentis Agro Zrt. új, 1,7 milliárd forintból létrehozott öntözőtelepének keddi átadásán a Békés vármegyei Kamuton.

Nagy István emlékeztetett, a Vidékfejlesztési Programban évek óta elérhető "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" elnevezésű kiírás, melyben eddig 988 kérelmet támogattak, több mint 100 milliárd forint értékben.

Az agrárminiszter bejelentette: a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben továbbra is támogatni fogják a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek vízfelhasználásának optimalizálását, valamint a víztakarékos öntözési infrastruktúra fejlesztését és rekonstrukcióját.

Az egy projektre adható maximális támogatás 15 millió euró (nagyjából 5,8 milliárd forint), 50 százalékos támogatási intenzitás mellett, amely bizonyos esetekben 70 százalékig növelhető – ismertette Nagy István.

A tárcavezető elmondta, az átadott öntözőtelep 1,7 milliárdos költségéből több mint egymilliárd forintot fedezett kormányzati és uniós támogatás.

A Mészáros-csoport tulajdonában álló Talentis Agro Csoport csaknem 60 ezer hektáron gazdálkodik, amelyből 48 ezer hektár a szántóterület.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros-csoport tulajdonosa köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy, az öntözőtelep megvalósítása hosszú tervezési és kivitelezési folyamat eredménye volt.

Kiemelte: a Talentis Agro megalakulása óta csaknem 6 milliárd forintot költött el öntözőtelepek kialakítására, és további öntözésfejlesztési beruházásokat is terveznek. Ismertette, jelenleg a csoport öntözött területe meghaladja a 7000 hektárt.

"Célunk, hogy a területeink 20 százaléka vízzel ellátott legyen, azaz 9000 hektár feletti öntözött terület elérésére törekszünk, mindezt öntözési közösség formájában, mely struktúra eddig is hatékonynak és eredményesnek bizonyult" – hangsúlyozta Mészáros Lőrinc.


Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a helyi gazdákkal közösségbe szerveződve tudnak sikeresen részt venni támogatott, európai uniós öntözőtelepek megvalósításában, üzemeltetésében.

Hozzátette, a beruházással víz- és energiahatékonyan tudják az öntözéses gazdálkodást alkalmazni. Mint mondta, tavaly év végén kijelölték a holding következő 5 éves stratégiáját és annak lépéseit, amelynek lényege, hogy középtávon szeretnék megtartani és megerősíteni vezető pozíciójukat a szántóföldi növénytermesztésben, melynek megfelelően az öntözésfejlesztés kiemelt szerepet kap a jövőben is.