Egy új kutatási eredmény szerint 2070-re bolygónk szárazföldjeinek felén egyre inkább átfedésbe kerül az állatok élettere az emberével, ami az ember-állat konfliktusok számának növekedésével jár majd.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy kulcsfontosságú azt kideríteni, hogy mindez hol zajlik majd, melyek lesznek a várható konfliktusterületek, és milyen állatokra vonatkozik a gyakoribb találkozás, hiszen ezen adatok figyelembevétele fontos a várostervezés és a természetvédelem során.

A kutatók számításai szerint a területek 57 százalékán várható növekedés az emberi-állati élőhelyek átfedésében, és csak 12 százaléknyi területen fog csökkenni ennek az aránya.

A legnagyobb mértékben a mezőgazdasági és erdészeti művelésbe vont területeken nő majd a találkozások és a konfliktusok esélye.


Ennek oka nem a klímaváltozás, hanem az emberi népesség növekedése. Tehát

az emberek fognak olyan helyekre költözni, ahol korábban vadon volt, és nem az állatokat kényszeríti a klíma az emberi lakhelyekre.

A kutatók szerint a jövőben az emberrel kapcsolatba kerülő vadállati közösségek más fajokból állnak majd össze, mint amelyekkel ma találkozunk.

A számítások szerint azokon a helyeken lesz jelentős a növekedés, ahol már most is nagy a népsűrűség – pl. Kínában, Indiában. A legnagyobb aggodalomra azonban a jelenleg erdős területek adnak okot Afrika és Dél-Amerika területén, e helyeken is nagymértékű növekedésre számítanak. Itt azonban az igen nagy biológiai sokféleség miatt aggasztó a helyzet; a kutatók szerint mindez egészen megdöbbentő mértékű biodiverzitás-csökkenést eredményezhet e területeken. Például Dél-Amerikában az emlősök 33, kétéltűek 45, hüllők 40, madarak 37 százalékkal kisebb sokféleséggel rendelkeznek majd. A madarakból főleg azok a fajok fognak eltűnni, amelyek rovarevőkként segítik az ember életét, élelmiszer-termelését. Továbbá e probléma új állati eredetű megbetegedések felbukkanásával is járhat majd.

őz

Az emberek fognak olyan helyekre költözni, ahol korábban vadon volt, és nem az állatokat kényszeríti a klíma az emberi lakhelyekre – fotó: Shutterstock

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a természetvédelemnek figyelembe kellene vennie ezeket a várható változásokat, kreatívabbá kell majd válniuk az alkalmazott módszereknek is, továbbá be kell vonni e munkába majd a helyi közösségeket is. Emellett fontosnak tartják, hogy egyes területek ideiglenes védettséget kapjanak, ahol például az állatok átvonulhatnak, vagy ahol kritikus életszakaszaikat háborítatlanul eltölthetik majd.

Forrás: ng.24.hu