Mit érdemes tudni a méhek, dongók és darazsak rajairól, melyek a leggyakoribbak Magyarországon, és hogyan lehet megkülönböztetni őket egymástól? Ezeket gyűjtötte össze cikkében az rtl.hu.

A hártyásszárnyúak két nagy alrendje

A rendszertan szerint ezek a fejlett szárnyas rovarok a hártyásszárnyúak rendjébe tartoznak (Hymenoptera), ami a bogarak után a legnagyobb fajszámú rend. A hártyásszárnyúak rendje két alrendre osztható, így vannak a növényevő darazsak (Symphyta) és a fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita). E két rendbe csaknem száz hártyásszárnyú család tartozik, melyek nagy része darázsalkatú, de van nyolc hangya és hat méhalkatú is.

A növényevő darazsak közé tartoznak például a szövődarazsak, a fadarazsak és a levéldarazsak, melyek növényekkel táplálkoznak. Magyarország legnagyobb fadarazsa az akár 4 centisre is megnövő óriás-fenyődarázs. Lakhelye a hegyvidéki fenyőerdő, így elsősorban kirándulások alkalmával találkozhatunk vele.

A másik, jóval népesebb alrendbe, a fullánkosdarázs-alkatúak közé tartozik a többi jól ismert hazai méh- és darázsfaj, valamint a hangyák is.


Hogyan lehet megkülönböztetni őket egymástól?

Dongók vagy poszméhek

Nem képeznek külön rendszertani családot. A dongó elnevezést hangos döngicsélésük miatt kapták ezek a békés, egyáltalán nem agresszív, nagytestű rovarok. A dongók vagy más néven poszméhek a méhfélék közé tartoznak, virágport és nektárt gyűjtögetnek, és fullánkjukat csak nagyon ritkán használják, ha veszélyben érzik magukat. Magyarországon a földi poszméh, a réti poszméh és a mezei poszméh a leggyakoribb.

A földi poszméh 1-2,5 centis, jellegzetesen élénk színű, fekete-sárga-fehér bundájáról könnyen felismerhető. Hasonlóan nagyra nő a réti poszméh, de dús bundája sárgásfehér, fekete és vörös színű. A mezei poszméh fakóbb színű, bundája a tor részen vörösesbarna, potrohán váltakozó világos és sötét sávokból áll.

A poszméhek sokkal fontosabbak a biodiverzitás szempontjából, mint a monokultúrás virágzások idején kihelyezett kaptárakból kirajzó mézelő méhek; néhány növényfaj már régen kihalt volna nélkülük. Ugyanis bársonyos testükkel nagyon sok virágport szednek magukra, és viszik egyik virágról a másikra, ráadásul a méhekkel ellentétben a poszméhek rossz időben is ki tudnak repülni. Mivel a nagytestű poszméheknek ötször annyi nektárra van szükségük az energiabevitelhez, mint a méheknek, ötször annyi virágot keresnek fel és ötször annyit poroznak be.

poszméh

A poszméhek bársonyos testükkel nagyon sok virágport szednek magukra – fotó: pixabay.com

Itt megemlítendő, hogy az egyik legszebb hazai méhféle, a kék fadongó rendszertanilag nem a poszméhek közé, hanem a Xylocopa nemzetséghez tartozik. Az akár háromcentisre is megnövő, masszív termetéről, csodás, acélkékből feketébe hajló színéről, különösen hangos zümmögéséről könnyen felismerhető kék fadongó félelmetesnek tűnhet, de a poszméhekhez hasonlóan békés, nektárral táplálkozó, fák korhadt üregeibe fészkelő rovar.

A méhek családja

A poszméheken túl több mint harminc nemzetség tartozik a méhek közé, rendkívül sokfélék, hazánkban is több tucat fajuk él, köztük a mézet termelő házi méh vagy nyugati mézelő méh (Apis mellifera). A poszméheknél rövidebb szőrű, aranysárga és sötétbarna színű, csíkos potrohú háziméh szintén békés rovar, fullánkjával csak akkor szúr, ha veszélyben érzi magát. A nektár gyűjtésével foglalkozó dolgozók a kaptárak környékén valamivel agresszívabban viselkednek, könnyebben megtámadják a veszélyesnek ítélt betolakodót. Szúráskor horgos fullánkjuk beakad a bőrbe és kiszakad testükből, ami a méh pusztulásával jár.

Gyakoriak még itthon a bányászméhek családjába tartozó különféle fajok. Kis vagy közepes méretű méhek, melyek szintén virágport gyűjtögetnek, és magányosan élnek, nem olyan nagy közösségekben, mint a házi méhek.

Kiváló beporzók a faliméhek hazai fajai is. A házi méheknél kisebb, zömökebb rovarok, rövid szőrű bundájuk barnás, fekete, esetleg zöldeskék. Szintén magányosan élnek, csak akkor támadnak, ha fenyegetve érzik magukat, de fullánkjuk kicsi, szúrásuk sem olyan fájdalmas, mint a házi méheké.

A faliméhekkel egy családba tartoznak a szintén magányos életmódot folytató szabóméhek, melyek a növények leveleiből kis kerek foltokat szabnak ki rágójukkal, és ezekkel tapétázzák ki a fészkük falát. A rózsaszabóméh a rózsából, a kis szabóméh orgonából, a málnaszabóméh málnából, mások akácból, bodzából harapdálják ki az otthonuk béleléséhez szükséges darabokat.

Darazsak

A fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita) rendjébe tartozó darázsfélék közül Magyarországon a következő, a redősszárnyú darazsak közé tartozó fajok a leggyakoribbak:

déli papírdarázs (Polistes dominula), kecskedarázs (Vespula vulgaris), német darázs (Vespula germanica), lódarázs (Vespa crabro), padlásdarázs (Polistes nimpha).

Ezek mindegyike kolóniákban él, szofisztikált szerkezetű fészket épít, amelyben a királynő és több száz vagy több ezer dolgozó él. Darázsfészket találhatunk fák odvaiban, földben lévő lyukakban, padláson, eresz alatt, ablakok sarkában, falak közti résekben, postaládában is. Mézet nem termelnek, mégis agresszívan védik fészküket a betolakodók ellen. Erős fullánkjukkal mérget fecskendeznek áldozatukba. Fullánkjuk nem szakad bele a bőrbe, így többször is képesek megszúrni azt, akit ellenségnek tekintenek.

A déli papírdarázs talán a hazánkban leginkább ismert honos darázsfaj, papírszerű fészke hatszögletű szelvényekből áll. A fejétől a fullánkjáig jellegzetes mintázatú, fekete-sárga testű déli papírdarazsak rendszerint fellelhetők a gyümölcsösök környékén.

A kecskedarázs és a német darázs is jellegzetes mintázatú, fekete-sárga megjelenésű fajok, de testalkatuk kevésbé karcsú, és fejükön, potrohukon az eltérő alakú fekete foltok is megkülönböztetik őket a többi darázstól. Kolóniáik szintén elsősorban a talajban fészkelnek, és bár a természetes élőhelyeket kedvelik, strandokon gyakran a keményre taposott föld lyukaiból jönnek elő a kiömlött üdítőre, elejtett fagyira stb. Kóla- vagy sörivás, dinnyeevés közben a kecskedarázs jön, beleiszik, beleeszik mindenbe. Agresszívan védekezik és támad, nagy csoportban kimondottan veszélyesek lehetnek.

A lódarazsat érdemes messzire elkerülni. Akár 3-4 centisre is megnőhet, egyedi testfelépítése, ritkás szőrzete, vöröses-sárga-fekete színe és mintázata is azt üzeni: veszélyes ragadozó. Látása kiváló, fürgén és jól manőverezve repül, döfése rendkívül fájdalmas, és nagyon agresszíven támad.

A padlásdarázs is nagyobb méretű, de élénk sárga-fekete színe miatt nehéz összetéveszteni a lódarázzsal. Padlásokon építi fészkeit, rovarokkal táplálkozik, és ha békén hagyják, emberre nem veszélyes, nem olyan agresszív, mint a lódarázs vagy a kecskedarázs. Egy szezon után elhagyják fészküket, és nem térnek vissza oda, ahol már laktak egyszer.

Tavasz végén rajzik az óriás-tőrösdarázs, amit sokan összetévesztenek a lódarázzsal. Pedig a legnagyobb termetű, akár 4-4,5 centisre is megnővő, Magyarországon is honos darázsfaj a poszméhekhez hasonlóan békés, nektárszívogató rovar, állatra és emberre sem veszélyes, csak akkor szúr fullánkjával, ha veszélyben érzi magát, de könnyű odébb hessegetni. Dúsabb, vörhenyes bundájáról, vöröses-sárga fejéről, lilás árnyalatú szárnyairól és potrohának jellegzetes négyes osztatú sárga foltjairól ismerhető fel. Magyarországon védett, eszmei értéke 50 ezer forint.

Hogyan védekezzünk az agresszívabb háziméhek és harciasabb darázsfajok ellen?

Mivel az erős színek és az édes illatok nagy vonzerőt jelentenek számukra, kerüljük ezeket a szabadban, se élénk ruhákat, se édes illatú kozmetikumokat ne használjunk. A darazsakat erősen vonzzák a ruhára került édes étel- és italfoltok, így erre fokozottan oda kell figyelni. Az asztalon pedig ne maradjon lefedetlenül étel, illetve sörös vagy üdítős pohár.

darazsak

Az édes illatok nagy vonzerőt jelentenek számukra – fotó: Shutterstock

Letelepedés előtt vizsgáljuk meg, hogy a fűben, földi üregben nem találhatók-e darazsak; ha pedig megjelenik egy-egy darázs, ne hadonásszunk, mert az csak ingerli az állatokat.

Kiránduláskor mindig legyen nálunk mobiltelefon, ha segítséget kell hívni. Ha valaki tudja magáról, hogy érzékeny a darázscsípésre, halassza őszre a kirándulását, illetve tartsa magánál orvosságait, melyekkel a darázscsípés hatásai csökkenthetők.

A veszélyes időszak tavasztól az időjárás hűvösebbre fordulásáig, illetve csapadékosabbra válásáig tart, az őszi időszakban a darazsak már kevésbé aktívak.