Így lehetne jellemezni a MEGFOSZ által évente megrendezett Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokságot, amely elképesztő közönség előtt idén is megrendezésre került 2025. április 11-én Gödöllőn.

A versenynek az idei évben is a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gödöllői Campusa és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum adott otthont, ahol fergeteges hangulatban zajlott le a 2024/2025-ös Bajnokság Döntője.

Dr. Kátai László – egyetemi tanár és intézetigazgató-helyettes (MATE) – köszöntötte a jelenlévőket, majd dr. Medina Viktor – igazgató (MEGFOSZ) – megnyitotta a rendezvényt és köszöntötte a résztvevőket, a versenyzőket és a szakmai zsűrit. A zsűritagok idén is örömmel tettek eleget a felkérésnek és vettek részt a feladatok értékelésében:

  • Bagdán Boglárka Agrárszakképzési miniszteri biztos és Főosztályvezető – Agrárminisztérium
  • Dr. Kátai László egyetemi tanár – MATE
  • Szalai László – alelnök – MEGFOSZ, ügyvezető – Szal-Agro Kft.
  • Dr. Medina Viktor igazgató – MEGFOSZ
  • Lakatos Gabriella Mezőgazdasági divízió főosztályvezető-helyettes – Euroleasing Zrt.
  • Lovas József vevőszolgálati igazgatóhelyettes – KITE Zrt.
  • Pap Lajos ügyvezető – Pap- Agro Kft.

Előzmények

2024. őszén ismét megrendezésre került a Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság, amely ebben az évben összesen 24 csapat nevezésével vette kezdetét. A Bajnokságban 5 fordulót hirdettünk, amelyekben a diákoknak különböző feladatokat kellett megoldaniuk-

Már a fordulók feladatai is ötvözték a szakmai tudást igénylő és a kreatív, játékos feladatmegoldásokat, hiszen egy projektmunka keretében – akár hónapokon keresztül – készülhetett egy pótkocsimodell, amelyet videó és fotók formájában kellett a csapatoknak bemutatniuk. Ezen kívül két alkalommal – online formában – mutathatták meg szakmai tudásukat és ismereteiket a versenyzők, amikor az előre megadott témakörökből összeállított kérdéseket kellett helyesen megválaszolniuk. Mindemellett készültek kreatív agrárgépész karácsonyfák az ünnepi időszakban, illetve készültek esszék növénytermesztés témakörben is.

Bár a játékos jelleget továbbra is őrzi a bajnokság, nem vitatható az a tény, hogy az agrárgépész diákoknak hirdetett verseny évről – évre egyre szakmaibbá válik, melyet leginkább az élő bejelentkezéssel zajló fordulók alapoznak meg.


A fordulók során megszerezett pontszámok rendkívül izgalmas eredményt hoztak, amely alapján 6 csapat jutott a döntőbeA szakma krémje, a Komiszok, a McKotlok, a Nyugdíjas SZAKI ÁSZAI, a Pajszeros-Ék és a VESZTESEK csapata.

A döntőben – akárcsak az online fordulókban – szakmai és kreatív feladatokat egyaránt meg kellett oldaniuk a versenyzőknek: az első feladatban egy dugattyús munkahenger dugattyúrúdjának cseréjét kellett megoldani, melyet mind a hat csapat egyszerre végzett el.

Ezt követően két helyszínen folytatódtak a feladatmegoldások: az egyik helyszínen 3 csapat először egy John Deere ExactEmerge szemenkénti vetőegység működésének elméletét mutatta be, majd meghatározott idő alatt kellett egy kérdéssorból minél több helyes választ megtalálniuk az interneten. Ez idő alatt – párhuzamosan egy másik helyszínen – a másik három csapat a Farming Simulator programban meghatározott paraméterek alapján végezte el a feladatot, míg a csapat többi tagja egy kreatív videót forgatott pénzügyi témakörben az Euroleasing Zrt. által megadott paraméterek alapján.

Ezután a csapatok helyet cseréltek és elvégezték a másik helyszínen lévő feladatokat is.

A döntő egy Kahoot-kvízzel zárult, ami nem csak a csapatoknak bizonyult izgalmasnak, hanem a nézőknek is.

Miután minden feladat lezajlott, a szakmai zsűri visszavonult, hogy értékelje a csapatok feladatmegoldásait és összesítse a döntőben megszerzett pontszámokat.

A végeredmény kizárólag a versenyzők döntőben való teljesítménye alapján alakult ki, elképesztően szoros pontszámokkal.

A Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság helyezettjei

1. helyezett:

Komiszok (Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Csorna)

Csapattagok: Farkas Botond, Gurdon Csaba, Horváth Szilárd, Kapui Zsolt, Németh Milán

Felkészítő tanár: Festő László

Komiszok

A Komiszok csapata – fotó: MEGFOSZ

2. helyezett:

VESZTESEK (Eötvös József Református Oktatási Központ, Heves)

Csapattagok: Bartha Zoltán, Borbély Imre, Mikó Károly Balázs, Stupek László, Tassy Dániel Zsolt

Felkészítő tanár: Szobonya Tamás

Vesztesek

A VESZTESEK csapata – fotó: MEGFOSZ

3. helyezett:

MCKotlok (Északi Agrárszakképzési Centrum Pétervásárai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Pétervására)

Csapattagok: Berki Henrik Krisztián, Csirke Bálint, Kondás Dávid, Mester Alex, Tóth Máté

Felkészítő tanár: Bolla László

A MCKotlok csapata – fotó: MEGFOSZ

4. helyezett:

A szakma krémje (Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Békés)

Csapattagok: Erdei Róbert Bence, Mengyán Marcell, Nagy Bence, Szabó Imre Norbert, Tomasovszki Ádám

Felkészítő tanár: Szládek László

A szakma krémje

A szakma krémje csapata – fotó: MEGFOSZ

5. helyezett:

Pajszeros – Ék (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium, Karcag)

Csapattagok: Horkay Gábor, Kalita Milán, Szűcs Roland, Tóth Viktor, Vadai Roland György

Felkészítő tanár: Simon Gyula

Pajszeros – Ék

A Pajszeros – Ék csapata – fotó: MEGFOSZ

6. helyezett:

Nyugdíjas SZAKI ÁSZAI (Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma)

Csapattagok: Dósa Csaba Miksa, Hunka Máté Tibor, Kamasz János, Tóth Ákos

Felkészítő tanár: Juhász Zoltán Pongrác

A Nyugdíjas SZAKI ÁSZAI csapata – fotó: MEGFOSZ

A diákok felkészültségét, ismereteiket és tudásukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első, a második és a harmadik helyezetteket mindösszesen 1 – 1 pont választotta el egymástól, így tehát elmondható, hogy valóban izgalmas és nagyon szoros versenyt tudhatnak maguk mögött a játékosok, akiknek ezúton is még egyszer gratulálunk!

Természetesen ez a Bajnokság nem kerülhetne megrendezésre, ha nem lennének olyan szervezetek és olyan cégek, akik elkötelezetten hisznek a jövő agrárgépész generációjában, és akiknek a támogatása nélkül ezt a versenyt nem tudnánk megrendezni.

A MEGFOSZ tagsága, együttműködő partnerei és támogatói az idei évben is rendkívül sok segítséggel és támogatással tették lehetővé, hogy ez a Bajnokság a résztvevő diákoknak életre szóló élmény lehessen!

Köszönettel tartozunk: az Agrárminisztériumnak, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézetének, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődés-Történeti Szakmúzeumnak, a MEGFOSZ elnökségének és tagságának, az Euroleasing Zrt.-nek, az AXIÁL Kft.-nek, a KITE Zrt.-nek, a Pap-Agro Kft.-nek, az Agrokeri Kft. – nek, az Alfa-Gép Kft.- nek, a Verbis Kft.-nek, a Győri Agroker Kft.-nek, a ClAAS Hungária Kft.-nek, a Fliegl-Abda Kft.-nek, az Agrotec Magyarország Kft.-nek, az Amazonen-Werke Kft.-nek, az Auditker Kft.-nek, a Valkon Kft.-nek. A MATE és a múzeum dolgozóinak, a szakmai zsűrinek és minden segítő kollégáknak, szervezőknek és a műsorvezetőknek.

Indexkép: MEGFOSZ