Júliusban már igazi nyári melegnek örvendhetünk, sőt hamarosan megérkezik a kánikula.  Emellett csapadékból sincs hiány, és emiatt sokszor alakul ki a gombabetegségeknek kedvező magas relatív páratartalom, ami a sűrű növényállományban segíti a betegségek terjedését.

Zajlik az aratás

Az árpa nagy részét már learatták, az őszi búzák érése pedig olyan mértékben előrehaladott, hogy a lombozaton már egyetlen kórokozó sem képes érdemben felszaporodni. Az árpa után a durumbúzák aratása következik, majd az őszi búza, amit eddig a csapadékos idő hátráltatott. Ahol az időjárás engedi és a gyomosodás indokolja, a nyári munkaszervezéshez igazítva sok helyen már hántják az árpatarlókat.

kalászosok

Sok helyen megdőltek a kalászosállományok, ami megnehezíti az aratást – fotó: Agroinform.hu

Napraforgóban hamarosan szükséges lesz a tányérbetegségek elleni megelőző védekezés

A napraforgó a virágzás kezdete, virágzás állapotban van. Jövő hétre várhatóan országszerte teljes virágzásban lesz. Ez azt jelenti, hogy vigyáznunk kell a méhekre. Ha rovarölő szer használata mellett döntünk, a méhkímélő technológiát alkalmazva járjunk el!


A feltételek az összes gombás betegség fertőzéséhez kiválóak. Eddig az állományok nagy részében az alternáriás levél- és szárfoltosság tünete (Alternariaster helianthi, Alternaria helianthinficiens) a növények alsó levelein mutatkozott meg, melynek lassú terjedése valószínű, helyenként közepes intenzitású. A fenológiai állapot hamarosan indokolja a tányérbetegségek elleni megelőző védekezést.

A kártevők jelenléte most nem számottevő, a levéltetvek egyedszáma lecsökkent, a kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae) kártétele észlelési szinten jelent csak meg.

napraforgó

Virágzik a napraforgó, vigyázzunk a méhekre! – fotó: Agroinform.hu

A kukoricabogár intenzíven rajzik

A kukoricaállományok meghálálják az ilyenkor megszokottnál több csapadékot, és a melegedő időjárás hatására szépen fejlődnek, már a címerhányás állapotában járnak.

Jelentős kártétel egyelőre nincs, kis egyedszámban van jelen a kalászosokról áttelepült vetésfehérítő bogár (Oulema spp.), ami leveleket hámozgatja, és a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) lárvája, ami a levelek lyuggatásáért felelős. Az imágók rajzása csökkenő tendenciát mutat. A kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) intenzíven rajzik július eleje óta, a kihelyezett feromoncsapdák egyre több egyedet fognak.

kukorica

A kukoricák szépek és jól fejlettek – fotó: Agroinform.hu

A gyümölcsösökben számtalan betegség terjed

A gyümölcsösökben fokozott a fertőzésveszély. A sűrű lombkorona belsejébe nehezen jut be a permetlé, és a levélnedvesség is tovább fennmarad. A csonthéjasültetvényekben a levéllikasztó-betegségek (Stigmina carpophila) terjedése általános, de a termés betakarításának közelsége vagy időszerűsége miatt most nincs lehetőség a védekezésre. A betakarítást követően viszont szükség lesz a minél előbbi lombkezelésre.

kajszifa

A sok csapadéknak köszönhetően erős, dús lombozatúak a kajszibarackfák, termés azonban nincs rajtuk – fotó: Agroinform.hu

Az almában is terjednek a betegségek, a varasodás (Venturia ineaqualis) tünetei erősödnek a gyümölcsökön.

alma

Az almavarasodás tünetei erősödtek – fotó: Agroinform.hu

A fertőzési nyomás sajnos nem csökkent az aszkospóraszóródás befejeztével sem, sőt erősödik a gyakori zivataroknak köszönhetően. A lisztharmat (Podosphaera leucotricha) esetében is hasonló a helyzet, habár a tünetek a gyümölcsökön még kevésbé láthatóak. A párás, azután napos időjárás kifejezetten kedvező a lisztharmatnak. Folytassuk a védekezéseket mindkét kórokozóval szemben felívódó és kontakt készítményekkel.

Érdekességként megemlítendő, hogy azokban a házikertekben, ahol nem történt semmiféle védekezés, már a moníliás gyümölcsrothadás (Monilinia fructigena) is megtámadta a gyümölcsöket.

alma

Kezeletlen almafákon moníliás gyümölcsöt is találni – fotó: Agroinform.hu

Szőlőben minél előbb el kell végezni a zöldmunkákat

A gyümölcsfákhoz hasonlóan a szőlő lombozata is dúsan növekedik, ezért a hatékony növényvédelem érdekében minél előbb el kell végezni a zöldmunkákat, hogy a permetlé mindenhová eljusson.

A növényvédelem itt sem állhat meg, mert egyszerre három betegség is támad, a lisztharmat (Uncinula necator), a peronoszpóra (Plasmopara viticola) és a feketerothadás (Guignardia bidwellii) is. A legtöbb állományban peronoszpóratünetekkel találkozunk a leveleken és a fürtökön egyaránt, de a feketerothadás levéltünetei is felszaporodnak, ha nem lépünk időben ellene.

A kártevők közül az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni védekezés most időszerű, a lárvák már elérték az L3-as fejlettséget.

Ha még több, növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, látogasd meg a Növényvédelem rovatot.
Ingyenes növényvédőszer-keresőnket megtalálod ide kattintva.