Gazdaságátadás pályázati pénzzel – ezt kell tudnod most, ha nyerni akarsz
A gazdaságátadási szerződés megkötésével és egy sikeres pályázattal akár 40-100 ezer eurós támogatás is elnyerhető, ami a gazdaság működtetésére fordítható.

traktor

A gazdaságátvevő támogatásával gördülékenyebb lehet a generációváltás az agráriumban – fotó: Shutterstock

Egy mész, amely nemcsak javítja a talajt, de a tápanyagok felvételét is segíti! (PR-cikk)
Az már jó dolog, ha meszet szórunk, de még jobb, ha ezt huminsavakat tartalmazó magas talajjavítóval végezzük el. Vulcan Balance G-Humin, huminsavas meszező anyag!

Milyen vetésváltási és parlagra vonatkozó szabályok lesznek 2024-ben?
A címben szereplő kérdés valóban kérdés egyelőre, hiszen nem lehet tudni a választ, de mutatjuk, mi várható.

Kimagasló termés minden évjáratban (PR-cikk)
Az elmúlt évek kísérleti és nagyüzemi adatai alapján az Isterra egyik legnagyobb termést biztosító, korai búzafajtája a Complice.

Drónos permetezés, állatalapú támogatások, eGN – interjú a Nébih új elnökével
Dr. Nemes Imrét a Nébih előtt álló kihívásokról, az állatbetegségekkel való küzdelemről és az elektronikus gazdálkodási napló aktualitásairól kérdeztük.

szarvasmarha

A gazdák akkor juthatnak hozzá gördülékenyen a támogatásokhoz, ha rendszeresen jelentik az előírt adatokat és változásokat az ENAR-ban – fotó: Shutterstock

Afrikai sertéspestis: a vírus nem pihen, a védekezés sem lazíthat (PR-cikk)
Az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megakadályozása, a járvány felszámolása mindannyiunk közös felelőssége.

Mit érdemes tudni a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatásáról?
Egyre erősödő igény mutatkozik a gazdálkodók részéről a leendő beruházási pályázatokhoz és a generációs megújuláshoz kapcsolódó információkra. Az ennek való megfelelés érdekében indított el a nak.hu egy több részből álló cikksorozatot, ami a Stratégiai Terv alapján bemutatja a várható felhívások főbb célkitűzéseit és kritériumait.

Mi lesz a magyar gabonával?
Nehéz helyzetben a magyar agrárium, az exportpiacok összeomlottak, a tavalyi árak feléért se találnak vevőt a gazdák. A régiónkat sújtó gabonaválság egyre nagyobb méreteket ölt. A piac az ukrán gabona dömpingje miatt lefagyott, az árak az önköltséget sem fedező mélységekben vannak, a kiút pedig továbbra sem látható. Októbertől lehet igényelni az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzációt. De ki jogosult a kompenzációra?


Robusztus gyökérzetű, regulált repceállomány, rovarmentesen (PR-cikk)
Készítsük fel a repcénket a téli időszakra és a megfelelő tavaszi indulásra.

Biztosítható a hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság GMO-mentessége?
Magyarország GMO-mentesség melletti erős elkötelezettségét jelzi, hogy a 2012-től hatályos új Alaptörvény is célként tűzi ki a hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság GMO-mentességének biztosítását.

A szlovák gazdák tudnak valamit. Tanuljunk tőlük! – VIDEÓ (PR-cikk)
A gazdáknak egyszerre kellene költséget csökkenteni és valamennyivel többet termelni.

Nincs, aki megmentse a méhészeket?
Brüsszel továbbra is engedi, hogy kínai és ukrán méz árassza el az uniós országokat.

méhész

Csak nemzeti hatáskörben lehet rendezni a mézpiaci problémákat – fotó: pixabay.com

Csaknem 11 milliárd forint támogatás érkezik bajban lévő gazdáknak
Az Agrárminisztérium a nehéz gazdasági helyzetben lévő szarvasmarhatartók likviditásának biztosítása érdekében megteremtette a feltételeit annak, hogy a jövő hét folyamán az érintett 9600 gazdálkodó számára megérkezzen a 2022. évi jogalapon kifizethető átmeneti nemzeti támogatás.

Bizonyítottan csökkenthető a metángáz-kibocsátás, ha ezt követed a takarmányozásban – VIDEÓ (PR-cikk)
Ez nemcsak takarmányozás, hanem koncepció!

Uniós agrárbiztos: az EU nem maradhat le a génszerkesztésben a versenytársakhoz képest
Az uniós elnökséget betöltő Spanyolország szerint a precíziós nemesítés választ jelent sok aktuális kérdésre a mezőgazdaságban.

Miért szürkül a csoki és miért savanyú az uborka? (Támogatott tartalom)
Az agrárszakmát és az ahhoz vezető tanulási lehetőségeket népszerűsíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai támogatásával induló Nagy Diák Agrárteszt 3. – Mezőgazdálkodj okosan! vetélkedő, nagy értékű nyereményekkel.

A profithoz ma már a rekordtermés sem elég?
Lassan nem a precíziós gazdálkodás lesz a luxus, hanem az, ha nem foglalkozunk vele. Mindenki számára elérhető a dimenzióugrás, ha sutba vágja a kockás füzetet.

Zsebre megy – a talajsavanyodást gyorsabban meg lehet állítani, mint gondolnád (PR-cikk)
Állítsuk helyre a talaj kémhatását!

Zajlik a szüret, de a szőlő növényvédelméről most sem feledkezhetünk el
Ebben az időszakban már minden betegséget megtalálunk az ültetvényekben! Ezek kezelése befolyásolja a jövő évi helyzetet is.

szőlő

A most érkezett csapadék a lehűléssel valószínűleg megpecsételi majd a még kinn levő termés sorsát – fotó: pixabay.com

Enyhülés jöhet a növényvédőszer-felhasználás uniós korlátozása kapcsán
Enyhülés jöhet a növényvédőszer-felhasználás uniós korlátozása kapcsán, a magas kockázatú növényvédő szerek használatát illetően várhatóan uniós célértéket határoznak meg a tagállami helyett.

Mi történt? Brüsszel egyelőre mégsem tiltja be a ketreces állattartást
Levették a napirendről a sokak által irreálisnak tartott állatjóléti elvárások bevezetését is.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.