Támad a lisztharmat, de szinte minden gombabetegségnek a tünete fellelhető már valamennyi borvidék szőlőiben. Az elmúlt napokban lehullott eső és a párás időjárás miatt a lisztharmat és a fekete rothadás jelei is láthatók a gyümölcsön, ezért most is kell permetezni. Ráadásul sok az elhanyagolt, műveletlen szőlőterület, ezért a fertőzések könnyen átterjedhetnek a szomszédos tőkékre – írja a novenyvedoszer.hu

szőlő

A gazdálkodók a sok eső miatt nehezen tudtak haladni a növényvédelemmel – fotó: pixabay.com

Nehezen halad a növényvédelem

Egyszerre több nehézséggel is küzdenek az ültetvényeken, hiszen a lisztharmat mellett a peronoszpóra és a fekete rothadás is megjelent.

Ráadásul a gazdálkodók a sok eső miatt nehezen tudtak haladni a növényvédelemmel, de a hajtásválogatással és igazítással sem lehetett csúszni, hiába volt nehéz a talaj megközelítése. A szakemberek szerint minden erővel meg kell kísérelni a permetezést.

Átlagos években a szőlő virágzása május végén, vagy június elején kezdődik, idén viszont a hűvös idő miatt ez kitolódik későbbre. Most maradt még idő arra, hogy a hajtásokat elrendezzük és a felesleget eltávolítsuk.  A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke, Pál Sándor szerint növényvédelmi szempontból pontosan ez az időszak a legérzékenyebb a szőlő életében. A rengeteg csapadék miatt eleve intenzíven növekszik a szőlő, a páratartalom kedvez a gombabetegségeknek, a meleg miatt pedig minden olyan kártevő, ami a szőlőben előfordul, jelen van.


szőlő

Minden gombabetegségnek adottak a speciális jelei, amelyek megjelennek a levélen – fotó: piuxabay.com

A megelőzés lenne a legfontosabb

"Nagyon fontos most a növényvédelem, tehát nem szabad megvárni a 10-14 napos permetezési fordulókat, hanem hamarabb kell permetezni és sokkal komolyabb szerekkel, tehát felszívódókkal. Emellett még a kórokozók is jelen vannak, amelyek közül az atkák kártétele jelentős, de csak ott, ahol nem volt ellenük védekezés. Már látni a szőlőmoly megjelenésének az első jeleit. El kell találni tehát azt az időszakot, amikor a természet is mellénk áll, mert nem csak a sok csapadék, hanem a szél is akadályozó lehet és rontja a növényvédelem hatásfokát. Eddig a gépi munkák nagy része csak a permetezésből állt, minden pillanatot kihasználtak a gazdák, amikor nem esett az eső.

Minden gombabetegségnek adottak a speciális jelei, amelyek megjelennek a levélen, s ezeket szemrevételezéssel és folyamatos odafigyeléssel lehet észrevenni, de amikor az első tünetek megjelennek, az már baj. Úgy kell a növényvédelemhez kezdeni, hogy meg se jelenjenek, ezért a megelőzés a legfontosabb" – hangoztatta Pál Sándor.

szőlő

Egyre több az elhanyagolt vagy elhagyott ültetvény – fotó: pixabay.com

A gombabetegségek a szomszédos területeket is megfertőzhetik

Országszerte megfigyelhető, hogy sok az elhagyott, vagy elhanyagolt ültetvény amelyeknek a művelésével gazdasági okok miatt felhagytak.  Ez azért jelent problémát, mert folyamatosan fertőzik a gondozott területeket, gócpontokként viselkedve. Fontos lenne a felszámolásuk, de idővel sajnos mindig újabbak és újabbak keletkeznek a szőlőtermesztés jövedelmezőségének a csökkenése miatt. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa vagy az illetékes hegybíró próbál megoldást találni a kialakult helyzetre, de a kiszabott büntetésen kívül mást nem nagyon tudnak tenni.

Párás körülmények között a védtelen bogyók a sűrű lombozatban gyorsan fertőződhetnek a lisztharmattal. Ezek a telepek ilyenkor még nehezen láthatóak, de ha a hőmérséklet kis mértékben visszahűl, akkor gyors fejlődésbe kezdenek és könnyen kialakulnak a levélen és a fürtön is a szürkésfehér lisztharmat telepek. Ha a szőlőfürt ebben a kis bogyós állapotban válik fertőzötté, akkor később már szinte lehetetlen orvosolni a betegséget.

Egy-egy borvidéken hasonló a helyzet a szőlő peronoszpórával: a csapadékos periódusban fejlődő levéltünetek  a meleg ellenére is fertőzőképesek és a reggeli harmat, pára, vagy újabb csapadék hatására a fertőzési gócok növekedhetnek.