Október első hetében kellemes, őszi munkákra kiválóan alkalmas időjárásban volt részünk. Ennek köszönhetően a betakarítás jól haladt, és a szüret lassan a végéhez ér. Azonban a szüret után sem szabad magukra hagyni a fáinkat, hiszen ekkor még sokat tehetünk a következő évi jó termésért.

Adama

Az indián nyár a hétvégéig biztosan kitart, ezért nyugodtan folytathatjuk a héten megkezdett feladatokat, illetve megkezdhetjük az újabbakat.

A gyümölcsök közül már csak az alma és a körte szürete tart, majd jön még a birs és kiskerti keretek között a naspolya. Növényvédelmi teendő már nincs a termés védelmére.

birs

A birs még érleli gyümölcsét – fotó: Lepres Luca

Itt az ideje a meszezésnek

Az őszibarack levelei megsárgultak, hullnak, ebbe a folyamatba besegít a sztigminás levéllyukacsosodás (Stigmina carpophyla). A cseresznye és a meggy még nem hullajtja ugyan a leveleit, de a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella japii) terjed a lombokon. Lassan itt az ideje az őszi lemosó permetezésnek, de addig is van más feladat, amivel elősegíthetjük fáink jó egészségi állapotát.

Itt az ideje a meszezésnek! Számos előnye van annak, ha a fák törzsét fehérre meszeljük, melyek a következők: fertőtleníti a fák kérgén lévő sebeket (főleg fontos ez a rázott, azaz géppel betakarított fák esetén), véd egyes betegségek és kártevők ellen, és a csonthéjas gyümölcsfáknál fontos eszköz a tavaszi fagy elleni védekezésben.

meszezés

Számos előnye van annak, ha a fák törzsét fehérre meszeljük – fotó: 123rf.com

A szőlőt veszélyezteti a szürkepenészes rothadás

A szőlő szürete is a vége felé jár, már csak a késői szüretelésű fajták várnak a sorukra. A betegségek közül a szürkepenészes rothadás (Botrytis cinerea) veszélyezteti a fürtöket. Az eddigi csapadékos időjárás segítette a betegség terjedését, de most egy szárazabb időszak beköszöntével a fertőzés veszélye lecsökken. Ennek ellenére figyelni kell az ültetvények állapotát és gyors szürettel megmenteni a termést, amennyiben a betegség rohamos terjedése veszélyezteti azt.


Ha már megtörtént a betakarítás és nincs fürt a tőkéken, ne hagyjuk ki a kénes vagy kénes-olajos lomblemosást. Ez a kezelés gyéríti a most még érzékeny, sárga színű, azaz éretlen lisztharmat-kazmotéciumokat, melyek a tavaszi ivaros fertőzést elindító aszkospórák termőtestei. A kezelést kifejezett addig kell elvégezni, míg van lomb a szőlőn, megakadályozva ezzel azt, hogy ezek az áttelelő képletek az esővel lemosódjanak a tőke fás részeire.

Ha még több, növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, kattints ide.
Ingyenes növényvédőszer-keresőnket megtalálod ide kattintva.