A vírusok terjedésének, típusának és folyamatának ismerete fontos szempont a növényvédelemben, hiszen a fertőzés következtében a teljes növényállomány rövid időn belül elpusztulhat. A vírus megjelenésekor már nincs mód a védekezésre, ezért mindig a megelőzésen van a hangsúly: a vírusfertőzés lehetséges kockázatának csökkentésén vagy megszüntetésén.
Vírusfertőzött növényt nagy eséllyel mindenki látott már a határban, de akár otthon a zöldségeskertben, gyümölcsösben is. Bár a vírusfertőzés következtében kialakult kép jellegzetes, mégis a helyes diagnózis felállításához sokszor szakmai vizsgálat szükséges. Általánosságban elmondható tünetek a növény sárgulása, gyengülése, levelek torzulása, sodródása vagy a növény törpülése, növényi részek fejlettségének visszamaradása, esetenként a levél, de akár a termés mozaikfoltosodása (speciális vírusok).
Vírusfertőzött növényt nagy eséllyel mindenki látott már – fotó: Shutterstock
Vírusátviteli módok
A természetben előforduló vírusok terjedéséért sok esetben a rovarok felelnek, amelyek többféle módon is terjedhetnek.
A rágó szájszervvel rendelkező, jól repülő mozgékony rovarok mechanikailag könnyen terjedő vírusokat hordoznak növényről növényre a fertőzött szájszervükkel. Ily módon terjed a rozsnok mozaik vírus is a vetésfehérítők által.
A szúró-szívó szájszervvel rendelkező rovarok (levéltetvek, kabócák) esetében többféle vírusátviteli módról beszélhetünk: nem perzisztens, szemiperzisztens, perzisztens és propagatív.
A leírás olvasása során a különböző csoportok között átmenetet vélhettek felfedezni. A vírusátviteli módok hol egymás altípusaiként, hol önálló csoportokra osztva jelennek meg a szakirodalomban, ezért a cikkben külön besorolás nélkül fogok beszélni a négy lehetséges vírusátviteli módról a szúró-szívó szájszervű rovarok esetében.
Nem perzisztens vírusok, melyek szúrósertéről fertőznek
A rovarok, jelen esetben a levéltetvek a szúrósertéikkel csak a növény felületét sértik meg, a szállítószövetekig nem hatolnak be. Ez idő alatt ugyanis a növényeket csak kóstolgatják, keresvén a tápnövényüket próbaszívásokat végeznek azok felületén, majd tovaszállnak. Így tehát minél több növényhez jutnak el, annál nagyobb az esély arra, hogy egy már beteg növénnyel találkoznak, melyről a virionokat tartalmazó növényi nedvek a szipókájukra vagy annak belsejébe kerülnek.
Nincs inkubációs idő, tehát a következő célállomást elérve a kóstolgatás, próbaszívás alkalmával a fertőzést máris továbbadják az egészséges növénynek. A fertőzőképességet azonban több szívás alkalmával el is veszítik, mert a szipókáról a vírus tulajdonképpen letörlődik.
Mely vírusok terjedhetnek ily módon? Azok, amelyek az epidermiszben vagy a növény felszín közeli mezofillumában találhatók mozaiktüneteket okozva, úgymint a burgonya Y vírus, melyet a zöld őszibarack-levéltetű terjeszt.
Szemiperzisztens vírusok, melyek a rovarok nyelőcsövéből fertőznek
A nem perzisztens vírusokkal ellentétben itt több idő szükséges a vírus felvételéhez, azonban az egészséges növényt azonnal képesek megfertőzni lappangási idő nélkül. Szintén eltérés a nem perzisztens típushoz képest, hogy a táplálkozások számával nem csökken a fertőzőképesség. Mechanikai módon nem vihetők át. A vírus a rovarban a garatban tapad a tápcsatorna falához.
Mely vírusok terjedhetnek ily módon? Azok, amelyek a növényekben a felületi szöveteknél mélyebben, a szállítóedényekben találhatók, úgymint a cukorrépa-sárgaság vírus.
Perzisztens vírusok, melyek a rovarok nyálából fertőznek
A vírusterjesztő levéltetvek a fertőzött növényen való hosszabb táplálkozás után a tápanyaggal együtt veszik fel a virionokat és válnak fertőzötté. A virionok bekerülnek a rovar utóbelében a hemolimfába, áthaladva az emésztőkészüléken, majd idővel innen a nyálmirigybe és a nyálba jutnak. A folyamat nem áll meg: miután a nyálba került, az új táplálkozás során a nyállal együtt egy másik növénybe jut, ezzel megfertőzve az új növényt.
Láthatjuk, hogy ez a hosszabb folyamat már nem hasonlítható az előző két csoport átviteli módjához oly módon, hogy itt minden esetben beszélünk inkubációs időről. Ugyanis a rovar nem fertőző, amíg a vírus benne nem halad át, tehát lappangási idő telik el a felvételi szívás és az első fertőző szívás között. A rovar nem betegszik meg, azonban akár élete végéig is vírusterjesztővé válhat, fertőzőképességét hosszú ideig megőrizheti, a vedlések sem csökkentik azt.
Perzisztens vírusok esetében vektorspecifikusságról is beszélünk, ami annyit jelent, hogy a virionok a rovar bélfalának csak bizonyos kötőhelyeihez tapadnak, így tehát, ha azok a kötőhelyek hiányoznak egyes fajokból, akkor nem tudnak áthatolni a bélfalon, ezáltal nem is jutnak be a hemolimfába.
Mely vírusok terjedhetnek ily módon? Azok, amelyek a növény szállítószövet-rendszerében lokalizálódnak, úgymint a burgonya-levélsodródás vírus, melyet a burgonya Y vírushoz hasonlóan szintén a zöld őszibarack-levéltetű terjeszt.
Egyes vírusok minden esetben valamely rovar által terjednek – fotó: Shutterstock
Propagatív vírusok
Ezek a vírusok növénypatogének és rovarpatogének egyaránt, tehát a virionok nemcsak a növényt fertőzik meg, hanem amellett, hogy a rovar testében is szaporodnak, még meg is betegíti őket. Testükben sokáig megmaradnak, s olyannyira életképesek, hogy (és az elnevezés erre utal) gyakran még a lerakott tojások is fertőzőek lehetnek, tehát a vírusvektor szaporítja a vírust. A csoport egyik jellemző vírusa a cukorrépa nyugati sárgaság vírus, melyet a zöld őszibarack-levéltetű terjeszt. Bár a már vírusfertőzött állomány kezelésére nincs lehetőség, megelőzésre azonban igen.
Láthattuk, hogy ezek a vírusok minden esetben valamely rovar által terjednek. Ismervén kultúrnövényünk vírusos betegségeit, az azok vektorai ellen történő védekezés mindig prioritás.
Elsődleges szempont vetéskor, telepítéskor a betegséget hordozó vektorok tápnövényeinek elkerülése a szomszédságban.
A vektorok környezeti igényeinek nyomonkövetése, megjelenési időszaka és életciklusának ismerete kellő információt nyújthat a növényvédelmi beavatkozáshoz, s ahol lehet, ez mindig előrejelzésre, megfigyelésre alapozva történjen.
