Augusztus végéig jelentkezhetnek a méhészek az agrártárca támogatására
Augusztus végéig jelentkezhetnek a méhészek az agrártárca 600 millió forint összértékű támogatására – mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.
Elengedhetetlen a mezőgazdaság fejlesztése
A magyar gazdaság jól teljesít, ebben a mezőgazdaságnak és az élelmiszer-gazdaságnak is nagy szerepe van, a sikeres gazdasági növekedéshez fejlesztésük elengedhetetlen – mondta Kis Miklós Zsolt...
Újabb támogtásra repülhetnek rá a méhészek
Az új magyar méhészeti nemzeti program az előző ciklushoz képest több mint 20 százalékos többlettámogatást tesz lehetővé a következő három évre, közel 6 milliárd forint együttes hazai és uniós...
Egy nap alatt felpörgethetik fejlesztéseiket a hazai agrárpiacot megcélzó startupok
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal 2019. szeptember 22-ig várja azoknak a startupoknak a jelentkezését, akik rapid tanácsadással egy nap alatt akár tucatnyi agrár-,...
A sok nyertes pályázó igazolja a Magyar falu program sikerét
A sok pályázó és a sok nyertes igazolja a Magyar falu program sikerét, illetve azt, hogy valós igényekhez igazodó pályázatok jelentek meg a program keretében – mondta a modern települések...
Fontos támogatási tudnivalók
Meghosszabbítják a szárítmány-előállítók támogatásának kérelmezési határidejét, továbbá a baromfi- és sertéságazati piaci szereplők foglalkoztatási célú támogatásának fajlagos összege...
Itt pályázhatsz traktorra, munkagépre is! – Mutatjuk a feltételeket!
A Magyar Falu Program keretén belül lehetőség nyílik az önkormányzatok számára új gép- és eszközbeszerzésre – belterületi közterületek fejlesztése céljából.
Az agrárkutatási központ három évig évi 260 millió forintos támogatást kap
Három éven át évi 260 millió forintos támogatásban részesül a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), a forrást a Tématerületi Kiválósági Program keretében nyerte el az intézmény –...
Új támogatásra pályázhatnak a szarvasmarha-tenyésztők
A húshasznú szarvasmarha- és bivalyágazat termelési hatékonyságának, valamint az állomány genetikai színvonalának növelése érdekében az Agrárminisztérium (AM) új támogatási programot indít, amelynek...
Új pályázatok a biomassza-alapú gazdaság szereplői számára
Új Horizont 2020 pályázati felhívások jelentek meg a biomassza-alapú gazdaság szereplői számára.
Újabb négy pályázat 16 milliárd forint összegben – önkormányzati gépbeszerzésre is lesz keret!
Figyelem! Érdemes végig olvasni a hamarosan induló pályázatokat, amelyek a Magyar falu program részeként nyílnak meg.
Újabb pályázati felhívások jelentek meg a Magyar falu programban
Kilencmilliárd forint értékben újabb négy pályázati felhívás jelent meg a Magyar falu programban – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Egyszerűsödhet az EU-s támogatási rendszer?
„A Közös Agrárpolitika jelene és jövője” címmel tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kerekasztal-beszélgetést a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében. Az esemény résztvevői...
Heves viták várhatók az Európai Parlamentben az agráriumról
Változások és heves viták várhatók az Európai Parlamentben az agrárium területén – jelentette ki Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 30. Bálványosi Nyári...
Társadalmi egyeztetésen a REL-hez kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén pályázat
A tervezett felhívás (VP3-4.2.1-4.2.2-19) célja, hogy lehetőséget biztosítson a REL együttműködési csoportokban résztvevő mezőgazdasági termelők számára élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó beruházások...
Augusztus végéig pályázhatnak a méhészek a méhegészségügyi támogatásra
Augusztus 31-ig nyújhatják be kérelmeiket a méhészek vissza nem térítendő csekély összegű támogatásra.
Augusztusig lehet pályázni szociális tüzelőanyagra
A támogatásra az ötezer lélekszám alatti önkormányzatok pályázhatnak.
Még több zöldítést szorgalmaz a német agrárminiszter 2020 utánra
Julia Klöckner, német szövetségi agrárminiszter – a visegrádi országokkal ellentétben – a Közös Agrárpolitika 2020 utáni további zöldítését szorgalmazza, és ezt az állásfoglalást Phil Hogan...
40 milliárd jutott a nemzeti parkoknak
A magyar nemzeti parkok körülbelül 40 milliárd forintnyi pályázati lehetőséghez jutottak a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban, ezt a forrást természetvédelemre, illetve a parkok látványosságaira...
A tavalyi forrás duplája jut idén tanyafejlesztésre
A tanyafejlesztési program keretösszegén belüli arányokat úgy állapították meg, hogy a tanyagazdaságok és a tanyákon élők több forrást kaphassanak, mint az önkormányzatok, ugyanis az elmúlt évek...
A zártkert pályázaton győztesek már 2020 elején megkapják az előleget
Idén is elindul a zártkertek revitalizációs programja. A pályázat során egyenként legfeljebb 10 millió forint támogatást lehet nyerni, a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekhez pedig ez...
Megjelent az idei Zártkert Program pályázatának felhívása!
Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium (AM) a zártkerti revitalizációs programot, a települési önkormányzatok és ezek konzorciumai pályázhatnak a 2 milliárd forintos keretösszegű programban vissza...
Már kitölthetők a baromfi állatjóléti támogatás nyomtatványai
Figyelem, a vissza nem térítendő támogatás igénybevételéhez a megfelelő dokumentumokat ki kell tölteni és a kincstár részére eljuttatni.
Jövedelempótló támogatást kapnak a méhészek
Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében –...
"Erősebb, tisztességesebb és egyszerűbb KAP-ra van szükség"
A Visegrádi Országok agrárkamaráinak soros ülésén a szervezetek vezetői többek között a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni reformjával kapcsolatban ismét egyértelmű kéréseket fogalmaztak meg. A...
Év végéig lehet pályázni a rövid ellátási lánc és a helyi piacok fejlesztését szolgáló uniós forrásokra
Az irányító hatóság felhívása szerint a vidékfejlesztési program keretében meghirdetett VP3-16.4.1-17 kódszámú „Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és...
Új, foglalkoztatási célú jövedelempótló támogatás a baromfi- és sertéságazatban
Az Agrárminisztérium új, csekély összegű támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, amely a mezőgazdasági alapanyag-termelést kiegészítő termékfeldolgozási-,...
A méhészetek jövőjét is kiemelten szolgálják a támogatások
A termelés fenntarthatóságát és versenyképességét szolgálja az a mintegy hat milliárd forintos támogatás, amelyet a méhészet a következő három évben kaphat – mondta Nagy István agrárminiszter az M1...
A támogatások 34,2 százalékát fizették ki eddig a pályázóknak
A vidékfejlesztési programban eddig 435,7 milliárd forintot fizettek ki a pályázóknak, 34,2 százalékát az 1274,6 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásnak – tájékoztatott az agrárminiszter a március...
Munkaerőköltségekhez kap támogatást a baromfi- és sertéságazat
2 milliárd forintos keretösszeggel indul új támogatás, amelynek célja a szakképzett munkaerő megtartásának elősegítése az alapanyag-termelést kiegészítő tevékenységekben.
Megemeli a méhészek támogatását az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság 120 millió eurót (38,6 milliárd forint) biztosít az Európai Unió méhészeti ágazatának támogatására a következő három év folyamán. A finanszírozás 12 millió eurós növekedést jelent a 2017-2019 közötti időszakra nyújtott összeghez képest – közölte az uniós bizottság.
Indul az eddigi legnagyobb szociális földprogram!
Közel 1400 hektár állami földre pályázhatnak az önkormányzatok. Minden korábbinál nagyobb volumenű mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramot indít a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet...
Figyelem! Csak június 19-éig lehet módosítani az egységes kérelmeket!
Ebben az évben már 46 jogcímre lehetett támogatási és kifizetési kérelmet benyújtani, és május 15-ig 169 ezer gazdálkodó adott be ilyet. Az Államkincstár 2019. június 19-ig végzi el az előzetes...
Traktort vásároltál – vagy ezt tervezed fiatal gazda pályázatból? Erre nagyon figyelj!
Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás (VP2-6.1.1-16). A kötelezettség teljesítéséhez a vásárolt traktor kipufogógáz emissziós határértéke is...
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.Kiemelt partnerhírek
![Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó](https://static.agroinform.hu/data/ascendum-kph-kep_fill_540x300_0.jpg)
Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó
Megérkeztek az új Volvo L30H és L35H kompakt rakodógépek.
Ismerd meg őket!
![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)