Ha itt az ősz, akkor igazán szomorú látványt nyújthat a kertünkben a sok megüresedett ágyás. Azonban ennek nem kell feltétlenül így lennie, hiszen van két zöldség, amelyik alig várja, hogy októberben helyet kaphasson a konyhakertben.

A spenót és a madársaláta is ilyenkor vethető ugyanis. Ráadásul mindkettő nagyon finom és egészséges, és akkor látnak el minket vitaminnal, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Így hát, tegyük rendbe az ágyásokat, és adjunk esélyt ennek a két zöldségnek, hiszen nem csupán finomak, de nagyon jót tesznek az egészségünknek is. Különösen akkor, amikor nem bővelkedünk friss, kertben szedhető finomságokkal. Viszont egyre több vitaminra lenne szükségünk, hiszen most kezd el támadni a nátha és az influenza. Úgyhogy, vetésre fel!

Így legyen a kertedben madársaláta

A madársaláta annyira kedvelt, hogy nem elég számára ez az egy név, még megannyi néven szólíthatjuk. Így hívhatjuk galambbegy salátának, mezei salátának, vagy éppen báránylevelűnek is, de ne lepődjünk meg, ha aprósaláta vagy gyökönkécske néven is nevezi valaki.

madársaláta

A madársaláta igazán hasznos a kertben és a balkonládában is. Fotó: Shutterstock

De mindegy is, hogyan nevezzük, a fontos, hogy akár a kertünkben, akár a balkonládában is helyet kaphat, és elláthat minket vitaminnal a szűkös időszakokban. A madársaláta ugyanis a tél közepére már friss salátaként kínálja magát nekünk.


Az október elején elvetett magok nagyon rövid idő alatt, mindössze 60-70 nap elteltével salátává fejlődnek. A magokból 2-3 gramm kell négyzetméterenként, melyeket 1-2 cm mélyen kell elvetni. A föld legyen jól trágyázott, hogy minden tápanyag rendelkezésére álljon a növekedéséhez.

A madársaláta kedveli a napos helyeket, így ott akár már 10 nap alatt is kikel, de félárnyékos helyen sem kell két hétnél tovább várni rá, hogy meglássuk a kis zöld növénykéket kibújni a talajból. Azonban hiába nincsenek már nagy melegek, az öntözéséről nem szabad megfeledkeznünk.

Ha pedig a kedvében akarunk járni, akkor terítsük le a talajt egy fekete fóliával, amely összegyűjti a napsugarakat és felmelegíti a földet. Amikor a kis növények kezdenek kikelni, ezt a fóliát el kell távolítani. A kikelt növénykére építhetünk egy fóliából készült alagutat is, amelyik majd megvédi a hótól.

Amikor kikel a madársaláta, körülbelül 10-15 cm magas palántákat fogunk kapni. Ezeken 5-6 lapát alakú levél lesz, melyeket tövestől szedjünk ki, hiszen ezekben is nagyon sok az értékes tápanyag. A megmaradt növények tovább fejlődnek, biztosítva így a folyamatos szedést. Ügyeljünk rá, hogy mindig távolítsuk el a gyomokat, hogy a madársaláta még jobban tudjon fejlődni.

Ezért együnk sok madársalátát

1. A madársaláta egy apró, tőlevélrózsákban a földön szétterülő növény, amely a macskagyökérfélékhez tartozik. A Kaukázus vidékén őshonos, hazánkban pedig a Budai hegyekben lelhető fel a leggyakrabban. Már a tél közepétől szedhető, ezért igazi kincs akkor, amikor még más zöldség a föld alatt várja, hogy kikeljen.

2. Kitűnő salátaként, szendvicsek díszítésére, levesekbe, köretként rizsbe keverve, de vajas kenyérre aprítva is nagyon finom.

3. Egykor a szegények eledeleként tartották számon, de manapság már a legnagyobb éttermek konyhájában is helyet kapott a madársaláta.

4. A középkori füveskönyvek gyógynövényként emlegették, de még XIV. Lajos is nagy kedvelője volt. Bár nagyon kedvelték, inkább csak gyűjtötték, és a termesztése csak a 20. században kezdődött meg. A franciák rajongása azonban még a Napkirály után is megmaradt, hiszen manapság ők adják a világ madársaláta termelésének háromnegyedét.

5. A madársaláta ásványi anyagokban és vitaminokban olyannyira gazdag, hogy a fejes salátához képest kétszer annyi C-vitamint tartalmaz. Bővelkedik még B6- és A-vitaminban, vasban és folsavban. Jódtartalma is kiemelkedő. Emellett kálium, kalcium, magnézium, réz és cink is jelentős mennyiségben található meg benne.

6. Tisztító és immunerősítő hatása van, ezért a kismamák, de a sportolók is segítségül hívhatják. Mivel nagyon alacsony a kalóriatartalma, fogyókúrázók is fogyaszthatják, magas rost tartalma pedig nagyon jó hatással van az emésztésre.

7. Ha meg szeretnénk őrizni mindent, ami egészséges a madársalátában, fogyasszuk el rögtön, vagy maximum 2 napra tegyük hűtőbe. Azonban ügyeljünk rá, hogy mielőtt elfogyasztanánk, mossuk meg nagyon alaposan és csipkedjük le a levélrózsákhoz tartozó gyökérmaradványokat. A legfinomabbak a bársonyos tapintású, élénkzöld levelek.

Így legyen a kertedben spenót

A spenót nem a tél alá vetéskor, hanem ősszel vethető. Ekkor a növény még a tél beállta előtt kikel és megerősödik. Csak így tudja túlélni a téli fagyokat, és csak így válik szedhetővé már a tavasz első napjaiban.

spenót

A spenótot még októberben vessük el. Fotó: Pixabay

A vetés előtt először is tegyük rendbe az ágyást, ahova a spenótot vetni szeretnénk. Ehhez távolítsuk el a gyomokat, a tarackot, majd alaposan ássuk fel a talajt. Ezt követően egyengessük el a talajt. Ha igazán bőséges termést szeretnénk, adjunk a talajhoz a vetés előtt nitrogén tartalmú műtrágyát.

A vetés mélysége a spenót esetében 2-4 cm legyen, a tőtávolság pedig 3-5 cm. Ne ijedjünk meg attól, ha a vetést követő héten nem látunk még semmiféle mozgolódást. Ezek a magoncok ugyanis elég ráérősek. Szívesen töltik az idejüket a puha földben, így mindenféle ijedt kapkodástól mentesen, ráérősen mutatják csak meg magukat. Figyeljünk oda az öntözésre, a gyomtalanításra, a talajlazításra és a tápoldatozásra, mert ezek nélkül nem lesz bőséges a termés tavasszal.

Popeye nem tévedett

1. A spenótot olyan könnyű termeszteni, hogy a gyakorlat nélküli, kezdő kertészkedők is bátran elkezdhetik. Ráadásul a spenót csupa erő és egészség, nem véletlenül lett tőle Popeye is annyira izmos.

2. A spenót bővelkedik vasban, folsavban és magnéziumban. Közel 30%-a fehérje, és szinte teljesen zsírmentes. Gazdag antioxidánsokban és magas a K-, A-, B2-, B6-, E- és C-vitamin tartalma.

3. Magas karotinoid- és klorofill-tartalma segít a különféle rákos megbetegedések megelőzésében. Ezen kívül, alacsony energiatartalmának köszönhetően jó szolgálatot tesz a fogyókúrázóknak. Segíti a gyomorműködést és az emésztést.

4. A benne lévő fitonutriensek segítenek a szemünk egészségének megőrzésében, és gyulladáscsökkentő, daganatellenes, csonterősítő és immunrendszert támogató hatásuk is van. Magas oxalát tartama miatt azonban nem ajánlott nyersen fogyasztani. Szintén emiatt ne fogyasszák azok, akik hajlamosak vesekő képződésre.

Spenótban és madársalátában gazdag kertet kívánunk!