A cukkini, ami a mediterrán konyha népszerű alapanyaga, napjainkban már nálunk sem számít különlegességnek. A piaci standok ilyenkor már roskadásig tele vannak a zsenge hazai terméssel, így mindenki könnyedén hódolhat a cukkini élvezetének. Ez a sokféleképpen elkészíthető tökféle kiskertben is könnyen termeszthető, már 3–4 bokor elegendő egy család igényeinek fedezésére! Könnyen nevelhető, bőven terem és még most sem késő belevágni a termesztésébe – írja a greendex.hu

cukkini

Gondoskodnunk kell a folyamatos vízellátásról is, kiváltképp a fiatal növények esetében – fotó: pixabay.com

A cukkini az amerikai kontinensen őshonos, de európai hódítóútjára Olaszországból indult – a mai változatokat ott nemesítették. A zucchino névre keresztelt zöldségféle magyarra fordítva azt jelenti "tököcske". A kicsinyítőképző nem véletlenül került a névbe, mert a cukkinitermés főként zsenge, fiatal korában kerül az asztalra. A cukkini akár méretesre  – több kilósra – is megnőhet, ilyenkor a termésből  a héjától, magjától megfosztva készíthetőek ízletes fogások.

A „tököcske" hazai megjelenése Bálint gazda nevéhez fűződik, aki 50 éve éppen egy termelőszövetkezeti gyűlésre volt hivatalos Nocera Inferiore városába, de az esemény alatt ellopták az autóját. Zsebében az útlevelével elindult szétnézni a városban, ahol egy helyi kertészetbe betérve meglátta az akkor még számára is ismeretlen cukkininövényt. Vásárolt egy kiló magot, amit hazatérve szétosztott 20 barátja között. Azóta a cukkini az egész országban elterjedt, és igen közkedvelt zöldségféle lett.

cukkini

A semleges ízű zöldség sokféleképpen elkészíthető – fotó: pixabay.com

Vessük szakaszosan!

A cukkini a kabakosok (tökfélék) családjába tartozik, akárcsak az uborka vagy a dinnye. Jellemzője, hogy rosszul viselik a hideget, így csak a tavasz második felében érdemes kiültetni az ágyásokba. Kiskerti termesztés esetén nevelhetünk, vásárolhatunk palántát, amiket május közepétől ültethetünk ki, vagy április végétől, május elejétől vethetjük közvetlenül az ágyásba is a magokat,

Mivel a cukkini erőteljes növekedése a megfelelő hőmérsékleten múlik – és ez legkorábban május, június hónapban jön el –, szinte felesleges is a palántaneveléssel foglalatoskodni. A helyre vetett növény eleve jobban gyökeresedik, és az időjárás viszontagságaival szemben is ellenállóbb.

Megfelelő gondoskodás mellett akár 2 hónap alatt képes termőre fordulni, és gazdagon ontani magából a tököcskéket, amit a rendszeres szürettel csak tovább fokozhatunk. Ha még ősszel is szeretnénk a zsenge terméseket élvezni, akkor vessük szakaszosan havonta egészen július végéig.

A cukkini vetésekor fontos figyelembe vennünk, hogy igen terebélyes zöldségfélénk: 1 négyzetméterre 1-2 tő tervezhető. Mivel bokros növekedésű, így nem igényel támrendszert. A cukkinimagokat fészekbe kell vetni: 2-3 szem magot helyezzünk kb. 3 centi mélyen az alaposan előkészített magágyba!


Folyamatos legyen a víz- és tápanyag-utánpótlás

A cukkini a többi tökféléhez hasonlóan fény-, víz- és tápanyagigényes növény, amire már gondolnunk kell a magok elvetésekor is. Válasszunk kellő benapozottságú helyet a kertünkben, és készítsük elő számára a talajt: lazítsuk meg a földet, és dolgozzunk bele bőven érett trágyát vagy komposztot, de a későbbiekben se feledkezzünk meg a tápanyag-utánpótlásról! Ehhez legoptimálisabb a komposzt (vagy ennek hiányában egy kevés érett trágya), amit néha szórjunk a növény töve köré, majd öntözzük házilag készített erjesztett csalánlével!

Gondoskodnunk kell a folyamatos vízellátásról is, kiváltképp a fiatal növények esetében. A növény körül célszerű mulcsozni a talajt, pl. a fűnyírás után a frissen vágott nyesedéket a töve köré halmozni. Ezzel megóvjuk a gyors kiszáradástól és segítünk a nitrogén-utánpótlásban is. Nyári forróságban például öntözzük rendszeresen! Ha ezekre odafigyelünk, a növény gazdag terméssel hálálja meg a gondoskodásunkat.

A cukkini nevelhető szabadföldben, mélymulcsban, dombágyásban vagy akár magaságyásban is. Jól érzi magát a frissen telepített magaságyásban, mert a talaj hőmérséklete magasabb, ám ha ide vetjük el, akkor számoljunk a nagy helyigényével!

Mivel a cukkini egyivarú növény, így hím- és nőivarú virágokat egyaránt nevel. A hímivarú virágzat pollenjeit a beporzók juttatják el a nőivarú virágokra, hogy azok termést érlelhessenek.  Ne feledkezzünk hát meg a szorgos beporzókról sem, a folyton virágzó kertrészek kialakításával magunkhoz csalogathatjuk őket!

cukkini

A cukkini élvezeti értékét fokozza a zsengesége – fotó: pixabay.com

Milyen veszélyek leselkednek a cukkinire?

Annak ellenére, hogy a cukkini ellenállóbb, mint a vele rokonságban álló uborka, mégis érdemes felkészülnünk néhány jellemző kártevőjére. Az uborkabogár megjelenése ellen legjobban úgy védekezhetünk, ha  a cukkinit nem neveljük az uborka (és egyéb tökféle) közelében.

A levél elszíneződése, deformálódása a sárga mozaik vírusra utalhat, a gombás fertőzések közül pedig lisztharmatos megbetegedésre hajlamos, amely előidézheti a termés rothadását is. Amennyiben felfedezzük a leveleken a fehér foltokat, gyorsan lépjünk közbe: távolítsuk el a beteg részeket, a rothadásnak indult terméseket, és permetezzük be a növényt szódabikarbónás lemosóval!

Változatos a megjelenésük, sokrétű a felhasználásuk

Bár a zöldségesstandokról főként a mélyzöld, hengeres változatát ismerjük, a cukkini ennél jóval változatosabb! Sárga, fehér, csíkos színváltozataival könnyen feldobhatjuk a salátáinkat, de létezik belőle pici, dinnye alakú, kiválóan tölthető, gömbölyded változat is.

Élvezeti értékét fokozza a zsengesége, hiszen a 20–25 centis termések szőröstül-bőröstül elfogyaszthatók. A semleges ízű zöldség valódi jolly joker a konyhában!  Nyersen, sütve vagy grillezve is fogyasztható: remekül illik a könnyű, késő tavaszi, nyári fogások közé. Fogyasszuk belőle minél többet! Készíthetünk belőle hűsítő főzeléket, pikáns szendvicskrémet,  ízletes tócsnit, a virága tésztabundában kisütve pedig különleges nyári csemege.