Gyermekkori emlékem, hogy a szűk utcában, ahol laktam, a másfél méter mély vizesárok szélén egyensúlyozott egy Rába-Steiger, szegény traktorost ezzel a monstrummal küldték ki az utca végi földekre – az már senkit nem érdekelt, hogy elfér-e. Mögött a változatosság kedvéért tárcsa, a traktoron ikerkerekek, az egyik sor végig az árok felett, a semmiben forgott, mindeközben egy villanyoszlopot is ki kellett kerülnie. A szomszéd kint hagyta az árokparton a fa létráját, mondanom se kell, hogy annak nyekk lett...

Hát ez a pillanat volt az, amikor beleszerelmesedtem a Rába-Steigerbe, már ha beszélhetünk egy 4-5 éves kisfiú esetében szerelemről. Maradjunk annyiban, hogy tetszett, na.

Bábolnán mutatták be az elsőt

Ez a csodagép éppen 50 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, amikoris az első öt Rába Steiger 245 traktort 1974. december 18-án hivatalosan bemutatták a hazai szakemberek és a sajtó előtt a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban.

Rába Steiger

A szentpéterúri Szummer László gyönyörűen felújított Rába-Steiger 250-ese, amivel még édesapja és ő is dolgozott a pacsai téeszben – forrás: YouTube

De a Rába, mint márka története nem itt indult. A cég védjegyét 1903-ban jegyezték be, kezdetben vasúti kocsikat és forgóvázakat gyártottak. A húszas években már teherautókat is piacra dobtak, a 30-as években pedig megkezdték a Rába kistraktorok gyártását.

Messerschmitteket is javítottak

Kivették részüket a hadigazdálkodásból is, egyebek közt Messerschmitt motorokat javítottak a háború időszakában. A háború után átszervezték a magyar ipart, ennek eredményeként Győrben maradt a futóműgyártás, s ott készültek a kormányművek és a sebességváltók is.

Jelentős előrelépést hozott, amikor 1969-ben a győri cég megvásárolta az MAN motorcsaládjának licencét. A győri D2156-os motorokat kezdetben az Ikarus buszaiba építették be, a buszgyártás egyre több jó minőségű erőforrást igényelt.

Amerikai mintára

A motorgyártásnak köszönhető tulajdonképpen a Rába-Steiger is, melynek alapmotorja lett a D2156 motorcsalád MTK L6 névvel kiegészített tagja. A 250 lóerős 10.350 cm³-es motort turbófeltöltővel látták el, ezzel indult el a Steiger 250-es szériája.


Az alapkoncepciót az amerikai Steiger Cougar törzscsuklós kormányzású nehéztraktor adta, melynek futóműve a Rába gyár terméke volt. Az IKR kezdeményezte az együttműködés szorosabbra fűzését, mely a Steiger INC. részéről is pozitív fogadtatásban részesült és 1974. október 15-én aláírták a kooperációs gyártási szerződést. Az  eredeti Steiger Cougar II traktor átépítésével alakították ki a prototípus Rába Steiger Cougar II. 245 lóerő teljesítményű erőgépet. A traktor erőforrása a RÁBA M.A.N. D2156 MT6 diesel motor volt.

Egyre több lett benne a magyar

Mivel a nyugati alkatrészellátás akadozott, egyre több részelemet cseréltek magyar gyártású árura. Az idő előrehaladásával és a termelés felfutásával újabb motorváltozatok készültek: 275 és 360 lóerős. A plusz kényelmi berendezésekkel kiegészített, 692 mm-el hosszabb Rába Steiger 360-asból 1980 őszén 15 darabos széria készült, melyet az Gabonatermesztési Fejlesztési Programban résztvevő kiemelt IKR gazdaságok vásároltak meg.

1984-ben bemutatkoztak a két évvel korábban, az osztrák LIST intézettel közösen kifejlesztett új Rába D11 TL típusú, 280 LE teljesítményű motorral szerelt Rába Steiger 280 traktorok.

Szerették, de nem vették

A kilencvenes években lassan, de biztosan elkezdett visszaesni a kereslet és vele együtt a termelés is. 1998 tavaszán mutatkozott be a 320 LE-s, D10 TLL-235 motorral szerelt Rába-320. Hiába volt a fejlesztés, az ezredfordulóra már csak évenként 5-10 darab traktor hagyta el a gyár szerelősorát, végül 2001-ben befejeződött a RÁBA Steiger gyártása.

Forrás: itthonrolhaza.hu