A saját magunk által termesztett zöldség és gyümölcs igaz büszkeség. Ráadásul pontosan tudjuk, mivel volt, vagy éppen nem volt kezelve az adott zöldség vagy gyümölcs. Igaz ez a burgonyára is, amit sokan kert, vagy hely hiányában inkább nem termesztenek. Pedig van megoldás rá, hogy akár kert nélkül, vagy kicsi kertben is lehessen saját krumplink! Ráadásul olyan egyszerűen, hogy ezt tényleg kár lenne kihagyni!

Így termeszd kis helyen a krumplit

A krumpli termesztése helytakarékos módon is megoldható. Sőt, még akkor is, ha nincs kertünk. Az egyik módszer, amikor rekeszben neveljük a krumplit. Akár több rekeszt is tehetünk egymás tetejére, így kis helyen is sok burgonyánk teremhet.

Ehhez nagyobb lyukú, magas rekeszekre lesz szükség, hiszen a lyukakon fognak majd kibújni a krumpli szárai. A rekeszek aljára tegyünk termőföldet, majd a rekesz oldalát béleljük ki szalmával, hogy a föld odabent maradjon. Helyezzük a földrétegre a vetőburgonyát úgy, hogy a csírák felfelé álljanak, és két vetőburgonya között hagyjunk legalább 15 centiméter helyet. Ezután fedjük be 5-10 centiméternyi földdel vagy komposzttal a gumókat, majd a tetejét fedjük be szalmával. Tegyük a rekeszeket napos helyre, és öntözzük rendszeresen.


De akár dézsában is nevelhetünk burgonyát. Ehhez szükségünk lesz egy 50 cm körüli átmérőjű, és 100 cm körüli magasságú edényre, aminek lyukas az alja, mert a burgonya és a pangó víz nem jó barátok. Célszerű 1 héttel az ültetés előtt előcsíráztatni a gumókat, hiszen így gyorsabban jutunk majd burgonyához. Fertőtlenítsük ki a dézsát, majd tegyünk 20 cm földet az aljára. Erre helyezzük a gumókat, a csírázó felükkel felfelé, majd takarjuk be őket 10 cm földdel. Két gumó között legyen 10-15 cm távolság.

krumpli dézsában termesztve

Ha nincs kerted, akkor sem szabad lemondanod a saját burgonyáról. Fotó: Shutterstock

Amikor a burgonya szára már 15-20 cm magasra kiemelkedik a talajból, töltsük fel a dézsát földdel. Mindig 10 cm földet rétegezzünk rá, de a növény lombja mindig a föld felett legyen. Ezt még legalább egyszer ismételjük meg. Ügyeljünk rá, hogy folyamatosan nedves legyen a föld, de ne pangjon a víz a dézsában. Körülbelül 10 héttel az ültetés után elkezd virágozni a burgonya. Ekkor jött el a betakarítás ideje.

Ismerd meg a krumplit

A burgonya, vagy ahogy nevezni szoktuk, a krumpli, nagyon népszerű zöldségféle, nem csak hazánkban, hanem világszerte. Peru és Chile környékén őshonos, ahol már mintegy 7000 éve fogyasztják. Hazánkban a legtöbb családban talán nem is telik el úgy nap, hogy valamilyen formában ne kerülne az asztalra.

Már reggel találkozhatunk vele burgonyás kenyér formájában, és az ebédre készített rakott krumpli is igazán finom választás lehet, de akár köretként is nagyon ízletes. Délután, amikor megéhezünk, egy finom krumplispogácsa biztosan jól fog esni, és az esti rántottába is kerülhet egy kis főtt burgonya. Sőt, még a film alatt is csipegethetünk a frissen sütött chipsből.

A burgonya hazánkban az 1600-as években lett igazán népszerű. A burgonya körülbelül 90 cm magasra tud megnőni. Lágyszárú növény, melynek föld feletti szárcsomóiból nőnek ki a hajtások és a levelek, míg a föld alattiból a gyökerek és a tarackok. A tarack csúcsának megvastagodásából nő ki a gumó. A burgonya 12 hét alatt növeli meg gumóit.

Fogyasztani csakis a gumóját szabad, mert szárában, leveleiben, a burgonyagumó rügyeiben és a zöld héjában méreganyag található. Ezt a méreganyagot szolaninnek nevezzük, amely később a csírákban is megjelenik, ezért fontos fogyasztás előtt eltávolítani azokat a burgonyáról.

A burgonya egy felnőtt napi C-vitamin szükségletének nyolcadát biztosítja, de az újburgonya ennek a dupláját tartalmazza. Emellett kiváló B1-, B6- és folsav forrás, alacsony nátrium és magas kálium tartalmának köszönhetően pedig képes szabályozni a vérnyomást. Gazdag rostforrás, így az emésztőrendszer megfelelő működésében is nagy szerepet játszik.

A legtöbb rostot a héjában főtt és a sült burgonya tartalmazza. Alacsony a kalóriatartalma, mégis gyors telítettség érzetet okoz, így a fogyókúrázók is gyakran fogyasztják. Azonban ügyelni kell rá, hogy az olajban elkészített változat akár háromszoros energiatartalommal is bírhat. Mivel főtt állapotában a tápanyagok egy része kioldódik a vízben, érdemes az ételhez a főzővizet is felhasználni, vagy levest készíteni belőle.

Így ültesd és gondozd a burgonyát a kertedben

A burgonya ültetésének márciusban és áprilisban jön el az ideje. A burgonya nem válogatós a talaj szempontjából, de a legjobban a közömbös, vagy kissé savanyú kémhatású homok, illetve homokos vályogtalajokat kedveli. A burgonya a komposzttal dúsított talajban válik igazán ízletessé. Ráadásul, ha a szomszédságában kömény terem, még finomabb lesz.

burgonya szalmában

A kertben márciusban és áprilisban jön el a burgonya ültetésének ideje. Fotó: Shutterstock

Az ültetésnél csak egészséges gumót használjunk. Fel tudjuk gyorsítani a folyamatot, ha előcsíráztatott gumókat ültetünk. A legjobb, ha 70 cm sortávolságra, és 30-35 cm tőtávolságra ültetjük el a gumókat, amelyhez kapával készítünk 15-20 cm mély fészket. Mindig a csírás végükkel felfelé rakjuk őket a fészekbe. A burgonyát olyan mélyre ültessük, hogy a gumó teteje az eredeti talajfelszín alatt, vagy száraz talaj esetén 2-3 cm-rel mélyebben helyezkedjen el.

A burgonyatermesztés során nagyon fontos a töltögetés. Ez elősegíti a gumókötést, továbbá megakadályozza, hogy a burgonya szára túlzott mértékben elterüljön és még a gyomképződést is gátolja. Ezt akkor kell elvégezni, amikor a növény szárának magassága eléri a 10-15 cm-t. Ezt követően legalább még egyszer végezzük el a töltést.

A gumók kiszedésére a virágzás után kerülhet sor. Ekkor egyszerűen csak ki kell húzni a növényeket a földből, és leszedni a gumókat.

A krumplibogár nem jó barátunk

Sajnos nem csak mi szeretjük a burgonyát, hanem a burgonyabogár is. A legegyszerűbb megoldás a megfékezésére, ha összegyűjtjük. Érdemes megnézni a levelek fonákját is, mert ott találhatóak a petéi, így azok elpusztításával sok felesleges hajlongástól kíméljük meg magunkat. Ráadásul a krumplibogár nem csupán a burgonyát, hanem annak minden rokonát, így a paradicsomot és a tojásgyümölcsöt is megtámadja. Ha a permetezőszer mellett döntünk, azt idővel váltogatni kell, mert sajnos nagyon hamar képesek alkalmazkodni hozzá.

A krumplit annyian szeretjük, hogy érdemes neki helyet adni, nemcsak az asztalunkon, hanem a kertünkben, erkélyünkön is!