A landinstitute.org hírportál a közelmúltban arról számolt be, hogy az amerikai Föld Intézet – több nemzetközi kutatóhely bevonásával – 2001 óta végez kísérleteket évelő búzafajták előállítása céljából.

Bár a búzakutatók régóta foglalkoznak az évelő gabonák létrehozásával, a Föld Intézetnek az első évelő vonalat csak 2009-ben sikerült létrehoznia, termesztésben lévő búzafajták és köztes búzafüvek keresztezésével. 2010-ben viszont már 843 évelő, hibrid növény állt rendelkezésre.

Búza

Régóta kutatások tárgya az évelő búza – Fotó: pixabay.com

A kutatóknak 2018-ban már 5 stabil vonalat állítottak elő. Ezeknek a vetőmag szaporítása és világméretű kiértékelése jelenleg folyik. Az évelőség, vagyis a növények évenkénti újrasarjadása gyakorlatilag már megoldottnak tekinthető, hiszen a búza őseinek többsége is évelő volt, bár évente sokkal alacsonyabb termést hozott. Az új, évelő hibrideknek a hektáronkénti terméseredményét kell még javítani, mert az egyelőre jóval alacsonyabb az egyéves fajtákénál.

Az amerikai kutatókkal együttműködő, tucatnyi nemzetközi (többek között mexikói, izraeli, török, kanadai, kínai és svéd) kutatóhely rendszeresen kicseréli egymással az elért eredményeket, és ennek révén egyre közelebb jutnak az évelőséget meghatározó gének megtalálásához.

A kutatások jelenlegi állása alapján 10-20 éven belül várható a stabilan évelő és az egyéves fajták, illetve hibridek termésátlagával versenyképes évelő fajták termesztésbe állítása.

A felfedezés azonban gyengébb termés mellett is korszakalkotó jelentőségű, mivel a talajelőkészítés, vagyis a szén felszabadításával járó talajbolygatás és a vetés évenkénti megismétlésének elhagyása lényeges költségcsökkentést és környezetkímélést eredményez.