Várhatóan nemcsak folytatódni fog a bolygó átlaghőmérsékletének emelkedése, hanem fel is gyorsul. Valószínűleg hozzá kell szoknunk, hogy most már ilyenek – vagy még forróbbak – lesznek a nyarak. Azonban ez a hőség számos veszélyt rejt magában, így néhány dologra nem árt odafigyelni.

• Fontos szem előtt tartani az UV- és a hőindexet is, hiszen az ultraibolya sugárzás és a páratartalom is lényeges adatok. A hőérzet – a szervezetünk által érzékelt hőfok – nem egyenlő a hőmérséklettel, hiszen a nap, a páratartalom vagy a szél miatt magasabb vagy alacsonyabb lehet a hőérzet a levegő hőmérsékleténél.

• Ha szomjas vagy, akkor már dehidratált vagy, tehát annyit kell hidratálnod, hogy ne érezd magad szomjasnak. Ha egy nagyon meleg napon a szabadban töltöd az időt, fontos, hogy odafigyelj a megfelelő folyadékpótlásra. Ha sokat izzadunk, akkor nátriumot, káliumot, kloridot és magnéziumot is veszítünk, amelyek nagy részét ételekkel tudjuk bevinni a szervezetünkbe.

víz

Fontos, hogy odafigyelj a megfelelő folyadékpótlásra – fotó: Shutterstock

• Ne felejtsd el a naptejet! Fontos, hogy megvédjük magunkat a napsütés okozta károktól.

• Bár az edzés a szabadban nagyon egészséges, azonban a kánikulában nem jó ötlet. Az izzadás a szervezet természetes folyamata, amellyel lehűti magát – a víz elpárolog, hogy csökkentse a test hőmérsékletét –, ám ez dehidratációhoz vezethet. Márpedig melegben nehezebb hidratáltnak maradni. Ha mégsem szeretnél lemondani a szabadban töltött edzésről, futásról, azt mindenképpen a kora reggeli vagy késő esti órákra időzítsd. Az orvosok azt javasolják továbbá, hogy ebben az időszakban rövítsd is le az edzések idejét kb. a felére.

• Ha a szabadban kell tartózkodnod a munka vagy például egy szabadtéri rendezvény miatt, fontos, hogy tarts szünetet, időnként menj árnyékba vagy beltérbe, ne legyél folyamatosan a napon.

• A nehéz, zsíros ételek sem ajánlottak kánikula idején. Étkezés közben és után, emésztéskor kismértékben emelkedik a testhőmérséklet az anyagcsere felgyorsulása miatt – ez az oka annak, hogy az emberek gyakran miért éreznek még melegebbet a fagylalt elfogyasztása után. A zsír lassabban halad át az emésztőrendszeren, ami azt jelenti, hogy a szervezetnek több energiára van szüksége a lebontásához, ami még inkább megemeli a testhőmérsékletet.


• Vannak bizonyos típusok gyógyszerek, amelyekre különösen figyelni kell a kánikulában, mert befolyásolhatják a hőtűrést: ezek az antidepresszánsok, az antihisztaminok, a vérnyomáscsökkentők és az antipszichotikumok. Ezek összezavarhatják az agyunk hőszabályozását és azt, hogy mennyit izzadunk, így nagyobb a kiszáradás és a hőguta veszélye. Sok olyan gyógyszer is van, amely érzékenyebbé teszi az embereket a napra, amelyektől könnyebben leégnek. Ilyen néhány antibiotikum, vízhajtó, nem szteroid gyulladáscsökkentő szer – ezekről érdemes az orvosoddal konzultálni, illetve alaposan elolvasni a betegtájékoztatót.

Forrás: divany.hu

Indexkép: Shutterstock