Április elején 25 tonna háromnyaras ponty került a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének vízterületeire, a Magyar Országos Horgász Szövetség támogatásával. A telepítést követően a teljes szövetségi területen április 8-tól 9-ig általános horgászati tilalmat rendeltek el, hogy az új lakók zavartalanul beilleszkedhessenek.

A tilalom idején látványos halőri akció zajlott: az ellenőrök szinte megállás nélkül figyelték a vizeket. A legtöbb horgász szabálykövetően viselkedett – mindössze négy esetben kellett intézkedni. A korlátozás feloldása után sokan tértek vissza a partokra, de nem mindenki járt sikerrel: akadt, aki rövid idő alatt gyönyörű halakat fogott, mások viszont üres szákokkal tértek haza.


Az ellenőrök ismét figyelmeztettek: „keresd a halat, mert a hal nincs kikötve" – igaz, néhányan mégis „kikötötték" az állományt anélkül, hogy azt a fogási naplóba rögzítették volna, vagy pluszbottal próbálkoztak, sőt engedély nélkül pecáztak – írja Facebook-bejegyzésében a Hajdú-Horgász Debrecen.

A legsúlyosabb eset április 11-én történt, amikor egy férfit orvhalászaton kaptak a Nyugati-főcsatorna I-es szakaszán. Az illető a mezőgazdasági munkája mellett egy 3x3 méteres emelőhálóval próbált szerencsét – a rendőrök azonnal előállították.

Az április 12-ei nagyszabású akció során 292 horgászt ellenőriztek, hat figyelmeztetés és három szabálysértési eljárás lett az akció mérlege, amelyben rendőrök, természetvédelmi szakemberek és társadalmi halőrök is részt vettek.

Indexkép: Facebook-bejegyzés