Tavaly a nagyobb akciók alatt akár nettó 50 forintért is lehetett venni literjét, miközben a szezon kezdetén már nem volt ritka a 85 forintos ár sem. Ez egy teljes kamionnyi szállítmánynál körülbelül 700.0000 forint különbség, ami már szabad szemmel is jól látható tétel. Érdemes tehát még most, a nyáron megvenni, főleg hogy látjuk, a piacon a gépektől az anyagköltségekig MINDEN ára növekszik, ez itt sem lesz másképp.

Miben tárolható a folyékony műtrágya?

Ha már megrendeltük a szállítmányt, valamiben le is kell tárolni. Igen ám, de miben? A folyékony műtrágya kifejezetten kényes anyag, a vasat rövid idő alatt “megeszi”, korrodálja, ezért nem megfelelőek például a régi vastartályok sem. Szintén nem érdemes ponyvatartályban sem tárolni, hiszen ez fokozottan ki van téve a mechanikai sérüléseknek, sőt, akár még a patkány is kirághatja, ha pedig a műtrágya elfolyik, az maró tulajdonságai miatt rendkívül veszélyes helyzetet tud előidézni.

Óvakodni kell még a használt, bizonytalan forrásból érkező, kiszuperált egységektől, hiszen ezek is több buktatót rejthetnek magukban: az elöregedett anyag jelentette veszély mellett csak nagyon rövid garancia időt vállalnak rájuk, ráadásul sok esetben nem megfelelően takarítottak, ami a gépben vagy a földben később komoly károkat tehet.

Nem mindegy, miben tároljuk, robosztus és biztonságos megoldásra van szükség

Ajánlatunk: Kingspan AgriMaster, a piacvezető prémium folyékony műtrágya tároló tartály Magyarországon!

A Kingspan AgriMaster hatalmas segítség a tárolásban, hiszen a 22.000 literes verzió egy teljes kamion és 3 IBC-tartálynyi, a 28.000 literes verzió pedig másfél kamionnyi műtrágyát képes eltárolni, ráadásul a választható rozsdamentes 2” vagy 3”  menetes vagy STORZ alsó csatlakozón keresztül gyakorlatilag bármilyen kamion le tudja fejteni az új szállítmányt.

Opcióként elérhető még a Derby-Túr által kifejlesztett keverőrendszer is, amelynél az AgriMaster egy kar meghúzásával a műtrágyát a szivattyúval nem rendelkező kamionból átszivattyúzza a tartályba, a tartályból a permetezőbe, sőt, lehetőség van a tárolt műtrágya keverésére, átforgatására is. Utóbbinak nem csak a régóta, akár a nyári akcióban bevásárolt műtrágya szezon előtti átmozgatása miatt van jelentősége, de pofonegyszerűvé válik a plusz adalékok hozzákeverése vagy a víz hozzáadása is.

Nitrosol tartály, amely pofonegyszerűen használható, akár keverőrendszerrel együtt

Magyarország egyik legbiztonságosabb Nitrosol tartálya!

A Kingspan AgriMaster a világon legmodernebb technológiával, rotációs öntéssel készül, így nem találhatóak rajta folyásra hajlamos hegesztések és illesztések, sőt, magasan a legvastagabb fallal rendelkezik a konkurensek között: az alján 4cm, a tetején 2cm a vastagság, míg máshol ugyanez ezen számoknak körülbelül a fele. Mi sem példázza ezt jobban, mint a súly: a Kingspan 22.000 literes tartályának súlya lényegesen magasabb, akár 30%-kal, mint az azonos méretű konkurenseké.

A falvastagságnak is köszönhető, hogy a nitrosol tartályra a forgalmazó Derby-Túr Kft Magyarország legjobb, 200%-os garanciáját adja, 10 éven keresztül: Ha a műtrágya rendeltetésszerű használat mellett elfolyik, a Derby-Túr nem csak a tartályt cseréli, de teljes egészében megtéríti az elfolyt inputanyagot is.

Hatalmas akció Július 16-ig, grátisz keverőszett vagy engedmény

Július 16-ig akció, majd hatalmas áremelés, érdemes sietni a rendeléssel!

A Derby-Túr Kft a nyári betárolásban egy hatalmas akcióval is segíti a gazdákat: A Kingspan AgriMaster, Magyarország legnépszerűbb prémium nitrosol tartálya most raktárról, akár extra hosszú fizetési határidővel is elérhető, ráadásul a fentebb is említett saját fejlesztésű keverőrendszer most ajándék, és tartalmaz:

  • Szivattyút(450 liter/perc) és összekötést a tartállyal
  • felső feltöltést a tartály oldalán
  • rozsdamentes alsó csatlakozót golyóscsappal, STORZ
  • egyéb, a komplett rendszerhez szükséges csapokat, felszereléseket
  • fentiek összeszerelését

Sajnos nem csak az akció miatt érdemes sietni: a tartály alapjául szolgáló 100% csúcsminőségű polietilén az elmúlt pár hónap alatt duplájára drágult, így a Kingspan kénytelen árat emelni. Ez a fentiek miatt egy különösen fájdalmas emelés lesz, és Július 17-én lép életbe, így mindenképpen érdemes még 16-ig megrendelni Magyarország legnépszerűbb Nitrosol tartályát.

Árajánlatkéréshez és további információért kattintson az AgriMaster weboldalára: www.mutragyatarolo.hu

Vagy keresse a Derby-Túr szakértő csapatát az alábbi elérhetőségeken:

Derby-Túr Kft
0656/354-222
www.gazolajkut.hu
5400 Mezőtúr, Széchenyi út 24