Szeptember-október hónapokra is esik némi feladat azon gazdálkodóknak, akik zöldtrágyázást, takarónövényezést terveztek be szántóföldjeiken, vagy AKG/ÖKO esetében ültetvény kivágást és újratelepítést akarnak - írja a nak.hu


Minden esetben a másodvetést legalább 60 napig a területen kell tartani

Amennyiben a Zöldítéshez kapcsolódóan az elvárt 5 %-os EFA kötelezettséget ökológiai másodvetéssel tervezte megvalósítani a gazdálkodó, úgy annak vetését október 1-ig meg kell valósítani, s 15 napon belül bejelenteni. Ez esetben legalább kétféle növényt kell kiválasztanunk a 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 3. számú mellékletéből.

A 60 napos kötelező fenntartási időszak alatt tilos növényvédő szert használni, beleértve a csávázott vetőmag használatát is.

Amennyiben az AKG zöltrágyázást – vagy hagyományos másodvetést – tervezett a gazdálkodó, annak elvetésére október 31-ig van lehetőség. Az AKG esetében rögzített, hogy itt a pályázati felhívás 18. mellékletéből kell a növényeket kiválogatni. Persze a megvalósítás csak abban az esetben kerül elfogadásra teljesítésnek, ha a tervezett másodvetést az Egységes kérelemben már előre bejelentettük - írja a NAK

Fenti talajtakarással teljesítjük egyben a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot által elvárt kötelezettséget is, miszerint a nyári, őszi betakarítású növények után biztosítjuk a talaj takarását másodvetésű növényekkel.

mustár

Amennyiben az AKG zöltrágyázást – vagy hagyományos másodvetést – tervezett a gazdálkodó, annak elvetésére október 31-ig van lehetőség – fotó: pixabay.com

A zöldtrágyázásnak, takarónövényezésnek számos jótékony hatása van

A zöldtrágyázás vagy takarónövényezést ne éljük meg kötelezésnek, hiszen számos jótékony hatásával saját földjeink talaját védjük, tápláljuk, s pár év után érezzük a jótékony hatását.

A talajélet számára nagyon fontos az, hogy a növényi gyökerekkel táplálékot vigyünk a talaj mikróbáinak, lazítsuk a talajokat a különböző mélységig hatoló gyökerek által.

A takarónövények, az őszi téli időszakban – az esetleges nagyesőzések idején ugyancsak védi talajunkat az eróziótól, a szétiszapolódástól – védve morzsás, szemcsés szerkezetét - nem mosódik le a mélyebb térrészekre, és nem viszi el a szél porviharokat okozva.

talaj

A szervesanyagban gazdag talaj jobban tárolja a kijuttatott hatóanyagokat, és a szűkösebb időkre a nedvességet – fotó: pixabay.com

A zöld növényi borítottság:

  • segít a nedvesség megfogásában,
  • csökkenti a talajból a kipárolgást,
  • megtöri a szél közvetlen erejét,
  • majd megfelelő zöldtömegében aláforgatva gyarapítja a talaj szervesanyagkészletét, táplálékot biztosítva a talajélőlényeknek, melyek évezredeken keresztül dolgozva gyarapítják a talaj szervesanyagtartalmát, humuszkészletét.

A szervesanyagban gazdag talaj jobban tárolja a kijuttatott hatóanyagokat, és a szűkösebb időkre a nedvességet. A zöld növényi tömeg még tápanyagtartalommal is bír attól függő mennyiségben, hogy milyen összetevőkből állítottuk össze. Tehát talaj olyan, mint egy gyerek, védenünk, etetnünk s itatnunk kell - olvasható a nak.hu cikkében.

Zöldtrágyázással kapcsolatosan a NAK kiadványaiból is tájékozódhatsz: